A Smartmelon Games stúdió néhány éve jelentkezett a Lightracer Ignition című sci-fi stratégiával, amely akkor iOS-re és Androidra jelent meg. A szép sikert meglovagolva a csapat egy újabb játék fejlesztésébe fogott, ám a Lightracer Spark már PC-re készül és csupán néhány nap van hátra a premierig.
A játékosok egy amender, vagyis javító bőrébe bújhatnak, egy magasan fejlett tudatéba, amely már számtalan bolygót meglátogatott a végtelen űrben. Az már csak rajtuk múlik, hogy egyik-másik civilizációt magasabb szintre emelik vagy hagyják eltűnni.
Az amender a döntéseik mentén fog fejlődni, az egész játékmenet elsősorban a történet elmesélését fogja szolgálni. A készítők elmondása szerint hasonló élményben lesz részünk mint könyvolvasás közben. A játék az Originum nevű bolygón kezdődik majd, itt játszódik a prológus és az első fejezet is. A későbbi fejezetek pedig DLC formájában fognak megjelenni.
A Lightracer Spark a tervek szerint április 12-én érkezik meg a Steamre, ahol már kívánságlistára is lehet tenni.









