26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Egyiptomba visz a Total War: Pharaoh

Ganajtúrós trailerrel jelentették be a stratégiai széria legújabb epizódját.

Írta: Dino 11 hozzászólás

A Creative Assembly Total War sorozata igen sokféle helyen és időben játszódott már. Harcolhattunk Japánban, a Római Birodalomban, a középkorban vagy a napóleoni háborúk idején, sőt, még a Warhammer fantasy univerzumba is tett kitérőt a széria. A frissen bejelentett epizód pedig ismét újdonságot jelent.

A Total War: Pharaoh ugyanis az ókori Egyiptomba visz minket, és a címnek megfelelően fáraóként kell megmentenünk az országot a pusztulás széléről. Uralkodóként meg kell védenünk népünket a távoli országokból érkező betolakodóktól, és közben különböző természeti katasztrófákkal is szembe kell néznünk. Háromféle kulturális központból összesen nyolc frakcióvezető közül választhatunk, amelyek mindegyike más játékstílust jelent.

Számos helyszínen zajlanak majd az összecsapások, a Nílus termékeny partjaitól a Sínai-félsziget sivatagos területein át Anatólia sziklás hegyvidékéig. Nehezíti feladatunkat az időjárás is, amely akár hirtelen is megváltozhat. Kaphatunk zivataros időt vagy akár homokvihart is a nyakunkba.

A Campain Customisation funkcióval a kampányt teljesen testre szabhatjuk, például választhatjuk, hogy a frakciók véletlenszerű kiindulási helyről kezdjenek, részletesen beállíthatjuk a nyersanyagokat vagy a természeti katasztrófákat és még sok mást.

A Total War: Pharaoh októberben jelenik meg, PC-re.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Total War: Pharaoh
  • Total War: Pharaoh
  • Total War: Pharaoh
  • Total War: Pharaoh
  • Total War: Pharaoh

Total War: Pharaoh

Platform:

Fejlesztő: Creative Assembly

Kiadó: Sega

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2023. október 11.

Minimális rendszerigény: Intel i3-2100/AMD FX-4300, 6 GB RAM, GeForce GTX 660/Radeon R9 270, 50 GB tárhely, 64-bites Windows 10

Ajánlott konfiguráció: Intel i5-6600/AMD Ryzen 5 2600X, 8 GB RAM, GeForce GTX 1660 Ti/Radeon RX 480, 50 GB tárhely, 64-bites Windows 10

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Juraviel.Ihuan.Bedvin
Juraviel.Ihuan.Bedvin [5160]
Ez is off egy kicsit, de már más fórumtémában volt szó arról, hogy vajon mennyire figyelik meg az "adataink".

Igaz, hogy itt néztem a meg az előzetest a Dome-on, és célzottan ebbe a korszakba visz, amiről itt beszéltünk, de azért roppant "vicces", hogy ma a sima YouTube oldalon fedobta ezta videót:

Who were the Sea Peoples? | The Bronze Age Collapse

A mini alufóliás énem azt mondja, látta, hogy itt miről beszélünk, tessék, érdekel-e? :D
davkar9
davkar9 [11423]
Kivették ugyan a Saga-t a címből, de attól még ugyanaz. Inkább tűnik Troy 2-nek, nem pedig egy olyan önálló játéknak, amivel a history rajongók jóllakhatnak. Klasszikus történelmiekről (Rome, medi2) sajnos lemaradtam így nincs érzelmi kötődésem hozzájuk, de ha lenne is a warhammer után valahogy "visszalépésnek" érzem, hogy csak egyforma lándzsás, pajzsos katonákat ütköztessek egymásnak. Pharaohnál, már Troyban is, pedig még szembetűnőbb ez a különbség. Troy mindenesetre előállt pár érdekes ötlettel (amazonok->woc rework) szóval hátha itt is lesz pár olyan kísérlet amit a nagyobb TW játékok jobban hasznosítanak majd.
montanosz
montanosz [124]
a tengeri népekhez szolva, a tengeri szo megtévesztő mert csak egy részük jött a tenger felől, ugyanakkor a dns vizsgálatok alapján már tudjuk honnan merről stb (egy kis off hozzá, jomagam 18 okori nép dns hordozom magamban)

másodlagosan, mint a magyar történelemnél is nem szabad elfelejteni hogy itt nem mai szemmel kell nézni a történelmi eseményeket. példa jerikonak 1200 lakosa volt és az volt az egyik legnagyobb város, vagy kissé arrébb, a szarmata királynő 300 lovassal meghódította a szkíta fővárost

a játékhoz szolva: nem tudom mennyire lesz bemutatva de a embermagasságu bambuszpajzsokkal felszerelet verhetetlen egyiptomi hadsereget egy technikai ujjitás győzte le: a buzogány

a rommeli mélységű stratégia és taktika sem volt jellemző a legtöbb csatában, persze volt kivétel, a zsidók parittyái vagy a kádesi csata pontos leirása a bibliában azt mutatja hogy voltak rendkivül magas szinten kidolgozott stratégiai látások amik persze utánpotlás vagy terpfüggők voltak.
Gondoljatok csak bele a több tizezer lo (harciszekerek) ellátására, nem vélet hogy joval később a mongol hordás a magyar alföld után bedopták a törölközöt mert a magyar síkségon találtak utoljára a 700ezer loállomyány szá,mára takarmányt (minden harcosnak 3 lova volt)
Pras
Pras [5487]
Bár ez már valóban némileg off/érintőleges, de - a Barbarian Invasion megoldását a korának színvonalán pl. határozottan szerettem. Valójában egyetlen népcsoport "spawnolt" csak később, a szlávok, az összes többi már a térképen volt, vagy horda-módban (hunok, vandálok), vagy arra képesen (gótok, roxolánok pl.), így a játékos jó felderítéssel azért láthatta, hogy mivel áll szemben. Ilyen szemponból a játék kimondottan fair volt, ráadásul letelepedésnél a horda-egységek emlékeim szerint lakossággá konvertálódtak és vice versa.

Ehhez képest az Attila a papíron szofisztikáltabb horda-móddal egyrészt egyből lábon lőtte magát (emlékeim szerint nem volt érdemes a horda-épületekkel szórakozni a pénzgyűjtögetés helyett, kivéve a hunokkal, akikkel más lehetőség nem volt; ill. az egyéb társított játékelemek is marhaságok voltak itt-ott, pl. a "közelségi" negatív módosítót nem a seregek közötti tényleges távolság adta, hanem a közös provinciában tartózkodás), és akkor erre még rájött az, hogy ott valóban a semmiből és a semmibe spawnoltak az újabb és újabb, majdnem egyen-hadseregek. Ezek után én csak örülni tudok annak, aki imádja ezt a "túlélő-stratégia" megközelítést, de ahogy megvalósították, az számomra inkább csak kiábrándító. Emiatt (is) inkább várok mechanikai komplexitást, organikusan kialakuló narratívákat, autentikus hangulatot stb. egy TW-től, semmint "nehézséget", az egyszerűen nem fog összejönni, amennyiben meg mégis, az nem az valamiféle hatalmas összecsapás lesz ember és AI között, hanem cheese fest. Nézzük meg bármelyik Legendary végigjátszást. :D

Sajnálom egyébként, mert anno a Barbarian Invasion volt a kedvenc darabom, úgyhogy az Attilát még jobban is vártam talán, mint az R2-t. Erre majdnem mindent megtestesített, amit félresiklottnak éreztem a modern történelmi TW-kben.

Kissé rettegek is attól, hogy a Pharaoh is esetleg (újra) bepróbálkozik ezzel a survival strategy sztorival. Amennyiben így lesz, mondjuk, feltehetőleg jobban fog állni neki, mint az Attilának. Már kezdve azzal, hogy a screenshotok nem a barna negyven árnyalatában pompáznak, lábbal rúgva le az ember torkán, hogy "nézd már, itt most Apokalipszis van!" :D
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Juraviel.Ihuan.Bedvin [5160]
Az első Rome: Total War kiegészítője, a Barbarian Invasion is pont ilyen volt kb. a kezdés után, ha jól emlékszem, a vándorló népcsoportok egyszer csak jöttek és paff, egy kicsit felnagyítva a valódi érkezést. :D

Visszatérve a "tengeri népekre", ebben az elképzelésben pont az az érdekes, hogy Egyiptom győzedelmeskedett ellenük, szóval itt valami népelőnynek is kellene lennie. :D
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (11 db)