28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Megvan, mikor rajtol a Dark Messiah of Might & Magicre hajazó Fatekeeper korai változata, már nem kell rá sokat várni

Már csak bő egy hét és nekivághatunk a dark fantasy kalandnak.

Írta: GeryG

A Paraglacial stúdió mindössze tizenhárom fejlesztőből áll. Ők azok, akik az utolsó simításokat végzik jelenleg első játékuk, a Fatekeeper korai változatán. A játék kendőzetlenül merít a legendás Dark Messiah of Might & Magicből, egy dark fantasy akció-szerepjáték lesz tele mágiával és szörnyekkel.

A játékosok a fizika törvényeire támaszkodó közelharci rendszerre készülhetnek, amelyben az ellenségre mért csapásoknak igazi súlya lesz. Persze, amit nem tudunk vagy akarunk pengével vagy rúgásokkal elintézni, arra ott lesz a mágia, amely szintén jó szolgálatot tesz majd harc közben.

A játék erősen narratíva-központú lesz, de engedni fogja a játékosokat, hogy felfedezzék a tágabb környezetüket is. Egy ősi kataklizma a föld alá száműzte az embereket, akik generációkon keresztül vájták a sziklába gigantikus városaikat, de sosem találták meg a kiutat a felszínre. Ezeket az ősi alagutakat is felfedezhetjük majd a játékban.

A készítők a minap egy vadonatúj előzetesben leplezték le, hogy a Fatekeeper korai változata június 2-án fog elrajtolni. A trailerben túl sok újat nem láthatunk, de amit igen, az továbbra is szemkápráztató. Hogy pontosan milyen tartalommal indul majd az early access, azt egyelőre nem tudni.

Viszont a játékhoz készült néhány fejlesztői napló. Olvashatunk bennük a háttértörténetről, a főhadiszállásunkról, a fegyverekről és a szörnyekről, amelyeket irthatunk velük, illetve a minket körülvevő világról is. A történet alapjáról már ejtettünk szót. Küldetéseink között a Haven lesz az otthonunk, ahol felkészülhetünk a következő kihívásokra, találkozhatunk más kalandorokkal és megpihenhetünk.

A csaták során kardokat, baltákat, tőröket, buzogányokat használhatunk, de találunk majd mágikus erejű ékszereket és kiegészítőket is. Az összegyűjtött nyersanyagokból pedig varázsfőzeteket kotyvaszthatunk. Minderre szükség is lesz, mivel szörnyekből nem lesz hiány. Lesznek kisebb és nagyobb lények, repülő és talpig páncélozott teremtmények, vadak és igazi monstrumok is. Ezek mindegyik mind-mind más harcmodort és taktikát követel majd meg. A kalandunk során felfedezhetjük a már említett föld mélyébe vájt városokat, ősi templomokat, erdőket és romokat egyaránt.

A Fatekeeper csendben készül, de az eddig látottak alapján akár a nyár nagy meglepetése is lehet majd.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Fatekeeper

Platform:

Fejlesztő: Paraglacial

Kiadó: THQ Nordic

Megjelenés: 2026. június 2. (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!