A Ninja Theory igazi sikertörténetet futott be a lassan leköszönő konzolgeneráció idején. A PlayStation 3 nyitócímei közé tartozó Heavenly Sworddal több díjra is jelölték őket, három évvel később az Enslaveddel meghódították az Xbox 360-at is, ezt követően pedig ők kapták a lehetőséget a Devil May Cry széria rebootolására, amit – ahogy az idén januárban kiderült – bravúrosan teljesítettek. Most, hogy a jelenlegi generáció lassan a végéhez ér, több fejlesztőhöz hasonlóan ők is próbálják továbbmenteni alkotásaikat, és bár a Heavenly Sword portolására a PlayStation 3-exkluzivitás miatt nem nagy az esély, az Enslaved: Odyssey to the West szinte a semmiből (alig egy hónap telt el a nem hivatalos bejelentés és a megjelenés között) kapott egy DLC-kkel megpakolt prémium kiadást, amelyet már asztali gépeinken is kipróbálhatunk.
150 évvel a játék kezdete előtt kitört a harmadik világháború. Az emberiség jelentős része megsemmisült, a kevés túlélő a romos, dzsungellel benőtt nagyvárosokban próbál küzdeni a túlélésért, miközben rabszolga-kereskedők és a háborúból megmaradt borzalmas mech rémségek is vadásznak rájuk. Hősünk, Monkey a vadonban nőtt fel, a vérében van a túlélés, kalandjaink kezdetén mégis egy rabszolgaszállító belsejében raboskodik, mígnem egy másik fogoly, egy Trip nevű lány megszökik, láncreakciót indítva el a hajó belsejében, ami végső soron a megsemmisüléséhez vezet, Trip és Monkey pedig egy mentőkapszulával lezuhannak New York egykori, szinte teljesen elpusztított városában. Trip haza akar jutni az apja által épített és vezetett kolóniába, ehhez pedig piszkos trükkhöz folyamodik – miután Monkey elájul a szökés megerőltetései következtében, egy rabszolgafejpántot erősít rá, amely azonnal végez vele, ha nem követi a lány utasításait, túl messzire kerül tőle, vagy „gazdája” valamilyen oknál fogva életét veszti. A marcona harcos így kénytelen útra kelni, és az életveszélyes vadonon át hazajuttatni a lányt.
Az Enslaveddel a fejlesztők nem kis babérokra törtek. A sztorit Alex Garland írta, a híres kínai történet, az „Utazás a nyugatra” alapján (kis érdekességként: a DragonBall széria alapjául is ez a regény szolgál, ennek köszönhető, hogy Monkey is egy „felhőn” repül, és egy változó hosszúságú bottal küzd), a főszereplőket pedig Lindsay Shaw és Andy Serkis (A gyűrűk ura Gollamja) szólaltatja meg. Mindezt a Ninja Theory védjegyévé vált, hatalmas, részletgazdag, élénk színpalettával életre keltett pályákon, a kombináció pedig remek történetével, szerethető karaktereivel, szemet gyönyörködtető látványával a mai napig megállja a helyét.
Utunk során többnyire New York romjai között ugrunk, mászunk, kerülgetünk ellenséges őrtornyokat, lopakodunk át aknamezőkön, általában Trip különös technikai kelléktára segítségével, amely folyamatosan bővül a történet előrehaladtával. Ha ez csődöt vall, esetleg egy hatalmas, elkerülhetetlen főellenfélbe ütközünk, Monkey bevetheti harcművészeti tudását is. Ez sajnos gyakorlatilag kimerül két-három támadásfajtában a csuklójára csatolt energiabottal, nagyjából ugyanennyi energiatöltet-típus kilövésében, valamint néha egyes ellenséges gépezetek/fegyverek használatában. A pályákon és a leölt ellenfeleknél találhatunk crediteket is, amelyekből Trip képes fejleszteni felszerelésünket, növelni életerőnket, gyorsítani a kissé gyorsan merülő pajzsunk újratöltődését, és nagyobb erőt adni támadásainknak.
Monkey testőri feladatai szerencsére egyáltalán nem zavaróak a játék során, annak ellenére, hogy a „nem csak magadra kell vigyáznod, hanem egy nálad jóval gyengébb NPC sem haraphat fűbe” elem csúnyán képes megölni nagyobb és epikusabb koncepciókat is. Trip egyrészt szinte mindig tökéletesen követi utasításainkat, a taktikai lehetőségeink tárháza pedig sosem rúg akkora méretűre, hogy a lopakodós, őrtorony/mesterlövész-kerülgetős pályarészek kezelhetetlenné váljanak. Másrészt, ha közelharcra kerül a sor, egy gyenge EMP-támadással az életére törő robotokat is képes egy rövid időre megbénítani, amíg a segítségére sietünk, a nagyobb csaták, főellenségharcok alkalmával pedig egyszerűen hátra marad, vagy elbújik, hogy ne zavarjon minket az aprításban.
Most pedig térjünk rá a konkrét portolás minőségére. A játék grafikai opciói meglehetősen szűkösek, néha – főleg nagyobb területeknél, átvezetők után – összefuthatunk néhány gyors framerate mélyrepüléssel is, cserébe viszont ismét sokkal szebb, részletgazdagabb látványban van részünk, mint konzolon. Az eredeti változat hibái sajnos egytől egyig megmaradtak: előfordul egy-egy bug, amely miatt checkpointtól manuálisan kell újraindítanunk, az irányítás pedig kissé lassan reagál mind a csaták, mind a platformozás során, függetlenül attól, hogy kontrollert vagy billentyűzetet használunk. A gamepadhasználat támogatott, bár nem feltétlenül szükséges, a billentyűzet-egér gombkiosztás ugyanis alapból is kényelmes, gond nélkül lehet venni vele az akadályokat.
A történet végigjátszása, majd azt követően a DLC-k kiélvezése nagyjából 11-12 órás játékidőre elegendő, a gond csak az, hogy ezt követően az újrajátszásra nem sok minden motivál. A fejlesztések nem annyira látványosak, hogy feltétlenül mindet meg akarjuk nyitni, a pályák maximálisan lineárisak, ha pedig esetleg be is járjuk minden részletüket, csak újabb fejlesztésre költhető pontokat kapunk jutalmul, a játékmenet pedig időről időre kissé monotonná válik, amitől csak a történet és a látványos pályák mentik meg. Ettől függetlenül az Enslaved: Odyssey to the West még mindig egy fantasztikus játék, mind konzolon, mind PC-n. Az átirat kellemesen jól sikerült (láttunk már sokkal rosszabbat), a remek történet, a gyönyörű design és a két főszereplő pedig bőven indokol egy végigjátszást.
