2015 őszén hallottam először a NVYVE Studios túlélőhorror-játékáról, a P.A.M.E.L.A.-ról. Már a bejelentéskor érkezett képeken és videón is az tűnt fel elsőre, hogy egy akkori szemmel nézve kimondottan szép játék készül. Mivel még tart (de talán már azért lecsengőben van) a túlélőjátékok virágkora, nem csoda, hogy a P.A.M.E.L.A. is ezt a trendet követi, annak minden jellemzőjével és elemével együtt. Mindezt azonban egy olyan sci-fi világba ültették át, amely egyszerre földhözragadt és meseszerű. A játék korai változatára jó másfél évet kellett várni, de idén márciusban végül csak megérkezett Steamre. A kezdeti döccenések után viszonylag hamar talpra is állt a játék, így tettem vele egy próbát én is.
A (mostantól csak egyszerűen) PAMELA története a távoli jövőben játszódik, Eden egykor meseszép városában. Valaha ez lehetett az emberiség maga teremtette utópiája, a legmodernebb csúcstechnológiával megalkotott paradicsom. Csakhogy ezt az óceánon lebegő várost (és a sok hozzá hasonló másikat) nem ok nélkül hozták létre. Valójában a szárazföldön már tarthatatlanná váltak az állapotok. A lakosságot egy különös betegség tizedelte meg, és a fertőzötteket átalakította cammogó, csorgó nyálú... igen, zombikká. Mert az kell egy magára valamit is adó túlélőjátékba (kivéve, ha a fejlesztőknek akad egy kreatívabb ötlete). Az emberiség túlélése reményében a kiválasztottakat kapszulákban hibernálták, hogy később fokozatosan ébresszék fel őket szükség szerint. Mi is egy ilyen kapszulában térünk magunkhoz a játék legelején, és nagyjából azt leszámítva, hogy merre van az előre, semmiről nincs fogalmunk. Nem tudni, mennyi ideig voltunk mélyálomban, és ez idő alatt mi történt Eden városával. Mert amint kilépünk kapszulánk piciny szobájából, azonnal feltűnhet, hogy a város elhagyatott, a lakosságnak nyoma sincs, az utcákat jelentő folyosókon pedig csak többnyire meghibásodott robotok porosodnak. Ahogy azonban egy picit távolabbra merészkedünk, és igyekszünk felfedezni a sötét folyosókat és termeket, idővel találkozunk egykori lakókkal. Csakhogy ők a meleg baráti üdvözlés és az ébredés után oly kellemes kávé helyett artikulálatlan üvöltéssel és vad támadásokkal reagálnak ránk. De valójában nem is feltétlenül ők jelentik a PAMELA legnagyobb veszedelmét.
A játékmenet a szokásos túlélősémákra épül. Vagyis időnk nagy részében a környék felfedezésével leszünk elfoglalva. Eleinte viszonylag céltalanul bolyongunk majd ide-oda, de később már tudatosan keresni fogjuk a mindenfelé elszórt ládákat a bennük lapuló holmik után kutatva. Mert a túléléshez szükségünk lesz felszerelésre, egy helyre, ahová visszahúzódhatunk és persze élelemre. Mivel a hátizsákunk meglehetősen szűkös, ezért folyamatosan figyelnünk kell, hogy mikor mit viszünk magunkkal. Egy biztos: a karunkra szerelt miniszámítógép mindig velünk lesz, és ezen keresztül érhetünk el bizonyos információkat. Itt követhetjük statisztikáinkat, itt találjuk a beépített naplót és enciklopédiát, valamint innen érhető el a karakterfejlődési rendszer, hátizsákunk és a térkép is. Utóbbi első ránézésre kicsit nehezen értelmezhető, de viszonylag hamar hozzá lehet szokni és hasznos társunk lesz végig. A fejlődési fa két vonalon fut: támadó- és védekezőképességek. Ezeket külön fejleszthetjük, külön szintekkel is rendelkeznek.
Csuklószámítógépünk mellett van egy multifunkciós eszközünk is, amely egy pisztolyra hasonlít. Ezzel scannelhetjük be az ismeretlen tárgyakat, hogy több információhoz jussunk róluk. Ezzel az eszközzel építhetünk később bázist, amely menedékként szolgálhat az Edenben ránk leselkedő zombik és robotok ellen. Emellett javítószerszámként is funkcionál. Mindhárom funkcióhoz jár egy beépített scanner, amely az adott funkcióhoz kapcsolódó tárgyakat jelöli meg a környezetünkben. A dolog legfrusztrálóbb része, hogy a kinyitható dobozokba és szemetesekbe valamilyen oknál fogva csak azután leshetünk bele, hogy bescanneltük őket. Ez még elsőre logikus is lehetne, hisz nem feltétlenül kell tudnunk, hogy mi micsoda. De a sok tök egyforma kukát miért kell minden alkalommal értelmeznünk ahhoz, hogy belenézzünk (és általában semmi használhatót ne találjunk bennük)?
Hogy mi adja a PAMELA egyediségét a többi hasonszőrű túlélőjátékkal szemben? Nos, a hangulata kétségkívül egyedi, hiszen túlélni többnyire távoli szigeteken, sivatagokban, lepusztult világokban szoktunk, nem pedig csúcstechnológiás városokban. A játékban végig ott csücsül a vállunkon a magány, hiszen tök egyedül vagyunk, legalábbis ami az értelmes életet illeti. Mert ugye ott vannak a zombik, akiket legyőzni szinte képtelenség. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a harcrendszer elég ügyetlen, nehezen kezelhető. De ezt még meg is magyarázhatjuk azzal, hogy Eden lakói nem katonák, így nem feltétlenül kell érteniük a harchoz. Ugyanezért a robotok is ádáz ellenségeinkké válhatnak. Ha pedig ennyi ellenség kószál körülöttünk, ráadásul még az olyan apróságokkal is foglalkoznunk kell, mint az éhség és szomjúság, gyakorlatilag elkerülhetetlen a halál. És itt jön be a képbe a PAMELA egyedisége. Rengetegszer meg fogunk benne halni, de mindez nem céltalan. Igaz ugyan, hogy minden halállal teljesen elölről kell újrakezdenünk a játékot, és minden addig megszerzett holmink és felépített bázisunk elvész. De tapasztalati pontjaink és kreditjeink megmaradnak. Új játék kezdésénél ezeket rögtön szét is oszthatjuk képességeink között, valamint azt is megadhatjuk, hogy hol szeretnénk felébredni – mert ilyenkor a sztori szerint egy másik lakóként ébredünk fel, egy másik kapszulában. Így, habár a játék állandóan újra- és újra- és újrakezdődik (ami tényleg frusztráló tud lenni), mindig egy picit okosabbak és ügyesebbek leszünk, ezáltal pedig tovább tudunk életben maradni.
A PAMELA jövőjét nehéz lenne most megjósolni. Rengeteg érdekes ötlet magja el van benne ültetve, de az még kérdéses, hogy a készítők kezei közt mi csírázik ki ezekből. A korai változat egyelőre rengeteg hibát tartalmaz, a töltési idő pedig még úgy is piszok hosszú, hogy már rengeteget faragtak belőle. A látványvilág valóban nyújthatná azt a színvonalat, amit annak idején az első képeken és videókon láthattunk. Csakhogy az idő nagy részében tök sötétben fogunk tapogatózni, mindössze zseblámpánk fénye ad némi támpontot. Így pedig elég kevés köszönhet vissza a látványvilágból is. Ezzel együtt van potenciál a PAMELÁban. Ha a fejlesztőknek sikerül a hibákat kiirtania, az egyelőre dadogós játékelemeket gördülékenyebbé tennie, akkor bármi kisülhet a játékból. A bázisépítő részt szokni kell, de ötletes, és az újraéledési rendszer is érdekes. De egyelőre csak egy korai változatról beszélünk, így a készítőknek van ideje, hogy a kirakós minden eleme a helyére kerüljön.
