Még a 2018-as gamescomon volt szerencsém a lengyel Illusion Ray Studio horror-kalandjátékához, a The Beast Inside-hoz. Az akkori próbakör egész meggyőző volt, hiszen egy kifejezetten (indie játékhoz mérten különösen) szép játékot láttam, amely ráadásul játékmenetében is szívemhez közel álló megoldásokra épített, és a sztori is érdekesnek tűnt. Aztán úgy hozta a sors, hogy a bő egy évvel későbbi premierre szinte teljesen megfeledkeztem a játékról, amely akkor kizárólag PC-re érkezett meg. A fejlesztők azóta elkészültek a konzolos változatokkal is, így most újra a szemem elé került a játék, amelynek a PlayStation 5-re készült változatával vágtam bele a kalandokba.
A The Beast Inside története két időszálon fut egyszerre: az 1970-es években és 1864-ben. Előbbivel indul a kaland, amikor is Adam bőrébe bújva éppen állapotos feleségünkkel közösen megérkezünk egy Isten háta mögötti erdőben megbúvó takaros házikóhoz. Adam történetesen a CIA egyik kódfejtője, akinek a munkájához előnyös a nyugalom, erre pedig látszólag tökéletes helyet választottak. Igen ám, csakhogy ez egy horror-kalandjáték, így az, ami elsőre nyugodt és békés helynek tűnik, az tuti, hogy nem az. Erre viszonylag hamar rá is jöhetünk, elég csak néhány dobozt becipelni a házba, majd picit körülnézni az emeleten. Ott ugyanis a padló egyik deszkája alatt egy bő száz éves naplóra bukkanunk, amelyet a ház akkori lakója, egy bizonyos Nicolas írt.
És itt válik ketté a játék. Hol a ’70-es években Adamet irányíthatjuk, hol pedig a naplóbejegyzéseken keresztül visszarepülünk a XIX. századba, hogy Nicolasszal bolyongjunk egy elátkozott éjszakán. Ez a kettősség egész jól működik, és lehetőséget ad a fejlesztők kezébe, hogy ugyanazt a környezetet egészen más formában többször is megmutassák. Egy régi rom, amelyet az egyik fejezetben már visszahódított a természet, a másikban még régi pompájában tündököl. Ehhez érdemes megjegyezni, hogy a The Beast Inside kimondottan pofás játéknak mondható, kiváltképp az erdős helyszínek, de a beltéri jelenetekre sem lehet panasza senkinek.
A játék egyik erőssége a hangulat, hiszen mind Adamet, mind Nicolast irányítva végig megvan az a baljós érzésünk, hogy bármikor a nyakunkba szakadhat valamilyen rémség. Ezt a feszültséget remekül kezelik a készítők, de közben olykor tényleg eljön a pillanat, amikor a nyakunkba szakad valamilyen rémség. Éppen ezért a játékmenet is érdekes egyvelege a sétaszimulátoroknak, a túlélőhorroroknak és még némi akció is van benne. Számomra kedves irányításra épül a játékmenet. Először a Penumbra, majd az Amnesia játékokban találkoztam ezzel az interakcióformával, ahol a bútorok fiókjainak kihúzásához, az ajtók kinyitásához vagy a tárgyak mozgatásához nem csak egy billentyűt kell lenyomni, hanem az egérrel megfogni őket és ténylegesen mozgatni. Ez itt is jelen van és szerintem sokat dob a beleélésen. Nem is értem, hogy ez a régen sűrűbben használt megoldás mára miért tűnt el szinte teljesen a játékokból.
A The Beast Inside nem tökéletes. Bár szerintem a látványvilág az egyik erőssége, azért még a konzolos változaton is érződik, hogy egy kétéves játék átiratáról van szó. Itt-ott picit hajlamos kopottnak, tompának tűnni, de ez csak apróság. A játékmenetet olykor teljesen megakasztó bugok viszont már nagyon nem apróságok. Ezek a PC-s verziót is sújtották, és itt is lehet hallani hasonló gondokról, bár én magam szerencsére nem találkoztam velük.
Manapság már illik egy horror-kalandjátékhoz több befejezést is kínálni, nincs ez másképp a The Beast Inside esetében sem, épp csak az a gond, hogy a különböző végkifejletek nagyjából a játék utolsó lépéseinél hozott döntésünk függvényében változnak. Ergo nem az egész játék alatt apránként formálódik, hanem sokáig lineárisan fut, majd a végén szétágazik.
A The Beast Inside nem fog bekerülni a videojátékos történelemkönyvekbe, hiszen semmi korszakalkotót nem tud felmutatni. De amit kínál, az lényegében működik. Az atmoszféra remek, a párhuzamosan futó időszálak ügyesen váltják egymást, a látványvilág igényes. Nem tökéletes, de nem is érheti nagyon nagy panasz. Steamen egy leárazásnál mindenképp érdemes beruházni rá, de szerintem konzolokon is hamarosan az akciós játékok közé kerülhet. Akkor csapjon le rá mindenki, aki szereti a műfajt!
