Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Beszélgetés a játékokról

»» Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában?

31870 levél
Válasz 16.11.28. 08:46 #1562
Creativ3Form
Sajna FPS-nél ez még jónak is mondható. Főleg az első részhez képest, ami ha jól emlékszem, alig volt 3 óra első nekifutásra. Aztán amikor megvolt a rutin, már másfél óra alatt le lehetett tudni.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
4681 levél
Válasz 16.11.28. 07:41 #1561
Christoph
Ok, köszi. Kicsit pofátlanság ez a rövidség, de olyan szempontból jó, hogy nem akarok időrabló játékkal játszani, úgyhogy lehet nekiállok majd.
31870 levél
Válasz 16.11.27. 21:47 #1560
Creativ3Form
9-10. De ezt valszeg meg lehet növelni, ha 100%-ot akarsz, azaz a főküldik mellett az összes melléket is megcsinálod. Én az elején csinálgattam, de aztán elegem lett a "milliméterre ki kell centizni minden mozdulatot és ugrást, különben nem érsz oda időben a célhoz" mellékeket, és hagytam annyiban az egészet. Kb. az első 2-3 órában mentem a mellékszálakkal is, és utána álltam rá véglegesen a fősztorira.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
4681 levél
Válasz 16.11.27. 21:34 #1559
Christoph
31870 levél
Válasz 16.11.27. 19:51 #1558
Creativ3Form
Mert végtelenül egyszerű...jön a rendőr, arrébb ugrasz, és ő áll mint a fasz...és ezt egymás után 10-szer eltudod vele játszani. Lesz majd egy-két táposabb ellen, akik ellen már nem mindig működik ez, de összességében végtelenül egyszerű, amire az AI sutasága csak rátesz egy lapáttal.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
6479 levél
Válasz 16.11.27. 19:48 #1557
GustyX
Én most magamtól kérdezgettem, hogy miért szidják a harcrendszert, mert szerintem egész jó! Különösen, hogy nem ezen van a hangsúly. Szeretni fogom
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
31870 levél
Válasz 16.11.27. 19:42 #1556
Creativ3Form
Király. De amúgy tényleg így van. Nagyobb, hosszabb, látványosabb, izgalmasabb, a sztori is érdekes, és bár a harcrendszer továbbra is gagyicska, de akkor is. A zene pedig fantasztikus. Nem nyúlsz mellé vele.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
6479 levél
Válasz 16.11.27. 19:39 #1555
GustyX
A második mondatod teljesen feltette az i-re pontot
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
5011 levél
Válasz 16.11.25. 19:28 #1554
Gump
Mirror's Edge Catalyst, Hitman, Forza Horizon 3, Far Cry Primal (amire emlékszem).
31870 levél
Válasz 16.11.25. 00:06 #1553
Creativ3Form
A Mirror's Edge Catalyst-ot ajánlom. Ha szeretted az elsőt, ezt még jobban fogod.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
6479 levél
Válasz 16.11.24. 23:44 #1552
GustyX
Első áldozat: Battleborn Season Pass - 2.700,-Ft CD Galaxisból. Mindenképpen megérte.

Just Cause 3
Naruto Ultimate Ninja Storm 4
Dragonball Xenoverse SP
Mirror's Edge Catalyst
Dragon's Dogma

Fentieken agyalok, de....
Nehéz megállni, pedig meg kellene.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
10984 levél
Válasz 16.11.22. 20:49 #1551
VodevilX
Quantum Break-et én megjelenéskor szereztem annyiért, kifogtam egy jó arc X1 tulajt
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
6479 levél
Válasz 16.11.22. 20:03 #1550
GustyX
Lassan itt a Black Friday....
Nem fogom tudni megállni, hogy gyakorlatilag több játékot vegyek akciósan, olcsón, hogy majd akár hónapok múlva töltsem le és indítsam el...
Megállom, akkor is.....

amivel most nagyon szemezek: crísis 3 2,5 euróért, ME Catalyst 16 euróért.

Meg hátha sikerül egy Quantum Breaket megszerezni 6-7 ezer forint környékén.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
8608 levél
Válasz 16.11.18. 21:46 #1549
davkar9
Annyi "baj" van csak a GMGvel (és gondolom a többi hasonló oldallal), hogy nincs refund (aktiválás előtt még meggondolhatod magad/nagyon különleges eset, lásd arkham knight). Mafla3 nekem is a csábító ára (itthoni dobozos) miatt csúszott be season passostul. Játszani nem tudtam, így most itt maradt a nyakamon.
Simple. Eternal. Beige.
31870 levél
Válasz 16.11.18. 20:11 #1548
Creativ3Form
Jaaaa, na látod ez eszembe se jutott, hogy én írtam el. Amúgy ha van ha nincs, meggyőzött az ár. Ennyiért egy Season Pass-al rendelkező Gold Edition megéri. Úgy is egyre kevesebb helyem van a dobozoknak...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
6479 levél
Válasz 16.11.18. 20:04 #1547
GustyX
trollface
A hozzászólásodból valószínűleg lemaradt egy "f" betű
"A nyelveknél mondjuk nincs eltüntetve a Hungarian..."

A nyelvi kérdéshez hozzátenném, hogy valóban lehet magyar nyelv a játékban, én a VGA-mhoz kapott első részen lepődtem meg, hogy magyar lett.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
31870 levél
Válasz 16.11.18. 20:01 #1546
Creativ3Form
Hm, na ez jó hír. A Season PAss-ra meg eléggé ráálltam mostanság, a Mafia III-at is azzal vettem meg, az Arkham Knight-hoz is megvettem kb. 1 évre rá...szóval ennyi pénzért egy 100%-ig mindent megkapok kiadás már megéri nekem. Köszi, hogy megemlítetted, plusz ilyen jól és érthetően elmagyaráztál mindent.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1773 levél
Válasz 16.11.18. 19:56 #1545
warcat
Annyi,hogy nem közvetlenül (ebben az esetben) Ubisofttól vásárolják meg a kulcsokat,hanem egy másik forgalmazótól átvesznek egy adagot.Ebbe igazából redditen kötöttek bele (/r/GameDeals) először a Witcher 3 kapcsán.Hasonló pl a Blizzard játékok esete is,pl Overwatch is kapható náluk,pedig az digitális formában csak battle.neten vehető (magyarán dobozos verzió kulcsát forgalmazzák).

Igazából neked ez mindegy,meg fogod kapni amiért fizetsz. Nem tudom megéri-e a felárat a Gold kiadás, azt hiszem angryjoe mondta,hogy nem rossz a játék de csak a legalapabb kiadásért adjatok pénzt.Nyilván ahogy érzed persze.
12083 levél
Válasz 16.11.18. 19:38 #1544
Gobiakos
Néztem pár gameplayt, plusz olvastam pár cikket és végül meggyőztem magam. Megvettem, települ. ^_^
31870 levél
Válasz 16.11.18. 19:36 #1543
Creativ3Form
Hm...na akkor erre én is alszom párat...most a GMG oldalon a Gold Edition 15%-os kedvezménnyel csak 55.29 font, ami pár száz forint különbözettel 20 ropi. Azaz csak egy ezressel drágább mint a bolti, dobozos, de mezei sima verzió. Ez így még meg is éri...hm...most felpiszkáltál ezzel...lehet még ma lemondom a dobozost, és hétfőn, amikor teszek pénzt a kártyámra, veszem meg a GMG oldalról a Gold Editiont.
Amúgy mi az, hogy köztes embert? Ha megveszem, hogy kapom meg a kódot? Mivel ez ugye nem Steamos, hanem Uplayos.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1773 levél
Válasz 16.11.18. 19:32 #1542
warcat
EU verziót adnak,ha készül hozzá magyar felirat,akkor szinte biztosan választható lesz.
Ubi tipikusan akkor ad csonka nyelvi csomagos verziót,ha valami extra kedvezményes régiós árazást kénytelen adni egy területnek, pl (általában)oroszoknál.
Pl a brazil Uplay boltból vett Division Gold-ban is választható volt akár a magyar nyelv is.

Mindkét hely normális bolt,nem kulcsos oldal, a gamesplanet az teljesen hivatalos viszonteladó,vásárláskor szabadon választhatsz,hogy melyik aloldalukról szeretnél vásárolni (van német,francia,és angol(UK) nyilván utóbbinál van fontban a játék.

GMG is normális digitális forgalmazó,de a nem Steames játékoknál köztes embert használ (valószínű nem tudtak normális árakban megegyezni vagy hasonló lehet az ok) de ettől függetlenül kapod a kulcsod a fizetett áron.

Ahogy írtam,gamesplaneten még elérhető egy 5%-os kedvezmény, ha regisztráltál,akkor linkelni kell a steam fiókodat amivel csatlakoztál a foruncut (https://steamcommunity.com/groups/foruncut) csoporthoz (ez a régiózárak és vágott/cenzúrázott játékok ellen van létrehozva)

Mindkét boltból vásároltam már,nem volt probléma, gamesplaneten belefuthatsz egy extra ellenőrzésbe, főleg ha non-verified Paypallal fizetsz a csalások ellen

https://uk.gamesplanet.com/game/watch_dogs-2-deluxe-edition-uplay-key--3047-2
Itt a közvetlen link is ,ez lesz 30.39 font
Lejjebb a hozzászólásokban írják,hogy az ár marad ennyi nov 29-ig, én még fontolgatom a dolgot mert azért az első jó nagy csalódás volt,bár itt jobbak a kritikák.
31870 levél
Válasz 16.11.18. 19:25 #1541
Creativ3Form
El van tüntetve, vagy fel van tüntetve? Mert ha fel van, akkor hol?!?! Ha meg el van, akkor.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
6479 levél
Válasz 16.11.18. 19:24 #1540
GustyX
Ez a baj. Pont, hogy el van tüntetve a Hungarian

Azt hiszem meggyőztél a TR-t illetően, úgyis azzal akartam nyomulni.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
31870 levél
Válasz 16.11.18. 19:12 #1539
Creativ3Form
Csak, mert ha lenne rajta magyar felirat, akkor még a Gold Editionon is elgondolkodnék, ami annyi, mint a dobozos sima verzió. A nyelveknél mondjuk nincs eltüntetve a Hungarian...akkor az valszeg azt jelenti, hogy nincs rajta magyar felirat?
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
31870 levél
Válasz 16.11.18. 19:02 #1538
Creativ3Form
Hm...és ezen vajon van magyar felirat? Plusz mennyire megbízható, vásároltál már onnan?
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1773 levél
Válasz 16.11.18. 18:54 #1537
warcat
A WD2 Deluxe 32font greenmangamingnél meg gamesplanetnél is (sőt igazából az 5%-os foruncut kedvezménnyel 30.39 utóbbinál, bár most megugrott az árfolyam, még így is belefér ~11500-ba.
31870 levél
Válasz 16.11.18. 17:28 #1536
Creativ3Form
Szem a Rise of the Tomb Raider 20 éves kiadásának 50%-os ajánlatán nem szabad gondolkozni, AZONNAL RAKD A KOSÁRBA!!!!!!!!!!! Az új CoD meglepően jó lett sztem, az MW Remastered meg tényleg szebb lett, és az élmény se változott, ugyan olyan zseniális mint annó. A W_D 2 esetében engem az ára ijesztett el...maga a játék se talált meg magának annyira mint szerettem volna, de ha 14-15 ropi lenne, simán venném...na de 19-20 még PC-re is? Kicsit meeeh.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
6479 levél
Válasz 16.11.18. 16:12 #1535
GustyX
Ez nem az, egyértelműen a Mark of the Ninja.

Agyalok nagyon a W_D2-on, valamint a CoD Infinite Warfare+CoD4 remastered-en, de előbbi esetében félek, hogy nem fog túl jól futni a gépemen (pedig annyira szívesen játszanék azzal...).

Meg az új Tomb Raider 20 éves kaidása kapott most egy 50%-os leárazást steamen, azzal is szívesen játszanék.

Ez a dilemma, melyik legyen. Ráadásul ma vettem át a Dishonored 2-t

Meg kipróbálom az Elder Scrolls Online-t, hátha be fog jönni.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
12083 levél
Válasz 16.11.18. 12:30 #1534
Gobiakos
Dilemmatyi van:

Steam hétvégi Klei leárazás okán nézelődtem és nem tudok dönteni...
Mark of the Ninja Special edition-t vagy Shank 1-2-t zsákoljam be?
31870 levél
Válasz 16.11.06. 22:21 #1533
Creativ3Form
Jaja, vissza is mondtam. Nem is vonzott be annyira ez a műmájer, tinifeka, annyiralazavagyokmajdszétesek stílus, de majdnem 20 ropiért meg aztán végképp nem. Majd egy szép leárazás keretein belül.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
6479 levél
Válasz 16.11.06. 21:56 #1532
GustyX
Dishonored 2 - függő volt, de az ajándék steelbook miatt biztos vétel lett.

Viszont azt néztem, hogy a mélyen tisztelt Ubisoft nagyon pénzéhes lett. 19.000,-Ft egy új játék??? Na ne már....
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
6479 levél
Válasz 16.10.08. 21:11 #1531
GustyX
"azért kéne még most gyorsan megálljt parancsolni ennek az idióta trendnek." egy vásárlóval kevesebb is lett.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
10984 levél
Válasz 16.10.08. 19:23 #1530
VodevilX
Hát undorító dolog tény és való, de szerencsére magán a játékon nagyon jól látszik, hogy a kampányon felül kapta azt a szerencsétlen Breach módot amibe néhány szerencsétlen beleölheti a pluszpénzét... illetve ezek a konkrét mentésedet befolyásoló, további egyszer használatos pay to win tranzakciókat, mert ezeket teljesen kizárva, egy nagyon jól kiegyensúlyozott, kerek egész maga a játék, amiben sehol sem érződik, hogy neked ezekre a tulajdonképpen pénzért kapható csalásokra szükséged lenne.
Most képzeljük már el mi lett volna, ha az Age of szériában pénzért lehetett volna benyomni a BigDaddy-t, GTA sorozatban az aktuális kedvencet pl minden fegyver, vagy egy iddqd-t... Vicc!
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
8608 levél
Válasz 16.10.08. 07:16 #1529
davkar9
Plusz a DE-nél ott volt az az egyszerhasználatos mikrotranzakció a single! részbe. Jól pofán kéne baszni a squaret, mert ezekkel nagyon rossz irányba tartanak. Remélhetőleg ez csak az ő hülyeségük marad és mások nem veszik át. Áh, mire is gondolok, valami nyakkendős majomnak ugyanúgy felcsillan majd a szeme, azért kéne még most gyorsan megálljt parancsolni ennek az idióta trendnek.
Simple. Eternal. Beige.
10984 levél
Válasz 16.10.08. 00:22 #1528
VodevilX
A Deus Ex már ilyen volt legutóbb, én kulcsos oldalról dobozból scannelt steam kódot kaptam, de ez valami új faszság. Mondjuk dobozos régiózár talán itt a magyar, cseh, lengyel piacra.
Ja igen, szóval a Deus Ex alapverziója, mert a gyűjtői az már nem, abban szintén rendes steam kulcs volt...
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
6479 levél
Válasz 16.10.08. 00:08 #1527
GustyX
Anytok büd* krva picsá....

"PC Rise of the Tomb Raider: 20 Year Celebration Artbook Edition rendelésével kapcsolatban, ezúton tájékoztatjuk az alábbiakról:

A PC változat esetében a Steam kulcs megszerzéséhez a DVD lemeznek kötelezően a meghajtóban kell lennie és aktív internetkapcsolattal kell rendelkezni.
Optikai meghajtó hiányában a játék aktiválása, telepítése, frissítése, azaz használata nem lehetséges.

– A játék dobozában található kód nem egyből a Steam kulcs,
– A Steam kulcs megszerzéséhez a Square Enix saját rendszerében kell aktiválni a játékot, ez fog Steam kulcsot adni a jogosultság ellenőrzés után

A telepítés menete:
* A játék adott pélányához tartozó STEAM kód megszerzéséhez helyezd a játéklemezt a meghajtóba,
* Használd az automatikus indítást, vagy kattints kétszer az autorun.exe fájlra, és kövesd a képernyőn látható utasításokat,
* A Steam kód lehetővé teszi, hogy felvedd a játékot a Steam könyvtárba, és telepítsd a számítógépedre a legújabb frissítésekkel együtt,
* Lehetséges, hogy a játék telepítéséhez és aktiválásához, illetve a frissítések letöltéséhez a meghajtóban kell lennie a játéklemeznek."

Van meghajtóm, de na....

Az alapváltozathoz, vagy más egyéb SE játékhoz is kell ilyen faszság?
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
6479 levél
Válasz 16.09.20. 23:52 #1526
GustyX
Az utóbbi időszak:
Killer Instict karakter - miért????
Dragonball Xenoverse - már régen be akartam szerezni, aztán hirtelen felindulásból kosárba tettem és ki tudtam fizetni (próba szerencse alapon, mivel azt hittem nincs elég fedezet a kártyámon, de volt)

Következő a Rise of Tomb Raider 20 year "all in" kiadás artbookkal.
A The Crew új kiegészítőjének van még esélye a megjelenéskori vételre, másnak nincs.

Terveztem még ezt-azt (pl. Dishonored 2, Shadow Warrior 2), de lemondtam róluk, mivel nem adnak hozzá semmi számomra értékes ajándékot (igen, steelbook), meg nem akarok venni teljes árú játékot, mivel kockaigényemet van mivel kielégítenem. Majd ha akciósak lesznek és/vagy jön a GotY kiadás.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
31870 levél
Válasz 16.09.17. 21:08 #1525
Creativ3Form
Jó kérdés. Nekem nem volt telepítve régi, így simán csak felinstaláltam az újat és játszottam. Viszont amikor beléptem, a mentéseim között nem voltak ott a régi verzió mentései így valszeg a nulláról kell akkor kezdened. Viszont megpróbálhatod azt, hogy a régi verzió mentéseit átmásolod a Remastered mentési könyvtárába...hátha látja, ha belépsz utána.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
12083 levél
Válasz 16.09.17. 21:04 #1524
Gobiakos
És ebben az esetben, ha azzal szeretnék játszani, akkor az erdetinek nyomok egy unistallt és telepítem ezt? Mi lesz a mentéseimmel? Miért nem lehetett ezt máshogy megoldani...?
31870 levél
Válasz 16.09.16. 16:33 #1523
Creativ3Form
Akinek megvan Steamon a Bioshock 1 és 2, az csekkolja a könyvtárást, ugyan is már ott fog csücsülni a Remastered kiadás.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
5202 levél
Válasz 16.09.16. 14:41 #1522
Skorpio90
Hát a Mafia 3 nagy kérdőjel, előrendelni biztos nem fogom, de ha a vélemények nem alázzák porba, akkor illene majd megvenni (főleg, hogy most játszom újra az 1-2-t.) Battlefield 1-et ajándékba fogom kapni, de mi a fasz már ez a 16 ezer forintos árcédula? Ellenben a Shadow Warrior 2-t nagyon sanszos, hogy előrendelem a 10% miatt, Dishonored 2 is szinte biztos vétel.
Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!
31870 levél
Válasz 16.09.16. 13:03 #1521
Creativ3Form
A Dishonored 2 ha jól tudom megmaradt idén novemberre. Legalább is nem olvastam, hogy átcsúszott volna. Ellenben tegnap olvastam, hogy a december elején esedékes új South Park játék viszont sajnos átcsúszott 2017 első negyedévére.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
8608 levél
Válasz 16.09.16. 12:10 #1520
davkar9
Mafia 3 DE-vel én is szemezek. Igazából másoknak is rá kéne állnia erre a "nevesített kiadásban ott a season pass is" dologra. Csak hát továbbra is úgy vagyok vele, hogy vagy az év meglepetése lesz vagy pedig az év x-edik feledhető szemete...

Titanfall 2 a bizos(abb) vétel még az idén, de pofátlanul felnyomták az árát. BF1-nél ugyanez, mármint az ár dolog, mert az utolsó pár béta kör rosszul zárult és amúgy sem akartam én azt annyira. Dishonored 2-n még gondolkodok (vagy át is csúszott 17-re?), lehet inkább dobok az értékelésre +1 pontos és várok egy leárazást. Kérdőjellel Shadow Warrior 2, mert a nemrég pótolt első rész elég meggyőző volt. Space Hulk szintén, mert sajnos még mindig ott tartunk, hogy ha nem Dawn of War a címe, akkor minden Warhammer játék rohadt nagy lutri. Ebből ráadásul még olyan sokat nem is láttunk.
Simple. Eternal. Beige.
789 levél
Válasz 16.09.16. 11:53 #1519
quervo
Ez nem deluxe, az egyik bolt ezt az előrendeléshez kínálja. Amúgy jah, én is online tolom szinte csak, de így szezon végére mindig megunom, hogy már úgyis mindenki összeveszi a legjobbakat, és kb csak ugyanazok a csapatok vannak.

Az-az egy-két újítás jól jön, gameplayt meg FIFA esetén sosem videók alapján, hanem demó után ítélem meg, szóval a hétvégén tolok pár próbakört.

Már csak a visszajátszásokat kéne kivenni az online meccsekből, és egy fokkal faszább összefoglalót csinálni, és meg is nyugodnék
10984 levél
Válasz 16.09.16. 10:39 #1518
VodevilX
Hát a FUT-ból már megjöttem Mondjuk csak azt tolom már 3 éve, de sosem jött be igazán ez a paklizós dolog, amúgy sincs az az isten, hogy én 20 pack miatt ráfizessek, bár azt hiszem 14-hez még nem voltak ilyen deluxe meg super deluxe lehúzások, alapból is járt jó pár pack, ott az volt az előrendeléshez.
Szóval én bőven beérem a lehető legjobb árú alapjátékkal. A többit meg szépen idővel építgetem, mások ellen játszani a legjobb (kivéve ha kifogom a mátrixos slowmo lagot...), szóval nem szenvedés a farmolás, egy jó alapot meg amúgy is mindig kb 2 hét alatt összeraktam. Ja és idén már a 2éves FUT múltamnak köszönhetően alapból is járt néhány ajándék pack, és a profilom is elég nagy szintű, így csomó pár meccses pénz bónuszt lehet kiszedni egyből, és akkor 1000-1500 pénzek jönnek 20-30 vagy még több meccsig.
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
789 levél
Válasz 16.09.16. 10:24 #1517
quervo
Van egy ilyen:
20 Jumbo Premium Gold FUT kártyacsomag (húsz hétig heti egy)
Magyar válogatott SoccerStarz figura (a készlet erejéig)
NetPincér ajándékcsomag (első 1000 előrendelőnknek)

Ez nem rossz, pláne az amúgy is szenvedős Ultimate Team építgetéshez jön jól az első. Alternatív beszerzési lehetőségeket is kerestem, de lényegesen nem olcsóbb sehol, ráadásul a dobozos verzió azért sem árt, mert konkrétan egy hétvége lenne szerintem kb letölteni a játékot, hátha a DVD-s megoldás ezt legalább 5%-kal lerövidíti.
10984 levél
Válasz 16.09.16. 10:01 #1516
VodevilX
Megjelenésig tart mindig, amúgy csak azért, hogy szó szerint előrendeld tök fölösleg, max ha tényleg konkrétan kinézel valami bónuszt, amikre amúgy rohadtul nem jellemző, hogy bármi jelentőséggel bírjanak, máskor ilyen gólöröm szintű baromságok voltak...
Na meg ha érdekel az ár is, akkor nem csak a hazai boltokban, kell nézni, Originen pláne, hanem valami külsős oldalon. Én most 40€ért fogtam, bár volt egy csomó pénz amúgy is egy régi refund-ból, így most csak 15€ kellett hozzá
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
18823 levél
Válasz 16.09.16. 09:47 #1515
Peace
XCOM 2-t nem fogod megbánni, idei év egyik legzseniálisabb játéka! Másodszorra is nekiugrottam és piszkosul élveztem! Az kivételesen egy jó vétel volt.
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
789 levél
Válasz 16.09.16. 09:27 #1514
quervo
Noob kérdés: az előrendelés meddig szokott tartani? A FIFÁ-ra én is beruháznék, amit egy olyan melóból finanszíroznék, ami még csak 90%, hogy összejön, és jövő szerdán dől el, hogy látok-e belőle pénzt.
10984 levél
Válasz 16.09.16. 08:19 #1513
VodevilX
Idei évre Fifa végül előrendelve mellette meg a Civilization VI a tuti, mint nagy cím (főleg a tegnap preview után (szóval lehet fennakadni a látványon, de a játékmenetet nagyon dicsérték), na meg a Péntek 13 ha nem 50-60€ körül indul, hanem inkább 30. Cossacks 3 is megérne egy kipróbálást, ha nem lesz rá mód, akkor az még télen becsúszhat (bár lehet többet kéne használni a Steam refundot ilyen célból ).
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.