Szeretni szeretni fogod őket, legalábbis remélem.
______________
- Anthony Ryan: A vér éneke (A Hollóárnyék trilógia)
Bár nem sok Gemmel könyvet olvastam, csak a két első Rigantét (amik remek kis olvasmányok voltak), sokan egy kicsit Gemmelhez hasonlítják.
A szerző Rothfusst* jelölte meg példaképként, ez örömteli, ám attól jócskán eltér, pusztán a keretes szerkezetet lehetne hangulatában párhuzamként felhozni.
Nos, adott egy császári krónikás, akinek a feladata elkísérni egy igen sötét, marcona alakot egy párbajra. Egy harcost, akit félve rettegnek a világ minden táján és meglehetősen sötét nevekkel illetik ezt a mészárost (Ifjú Sólyom, Sötétkard, Hollóárnyék, Reménységünk Gyilkosa).
A krónikás írta meg a történetét, ám a hajóúton elkezdnek beszélgetni, és a krónikás meghallgatja a harcos nézőpontját.
Szóval a krónikás az egyik nézőpont karakter, E/1-ben. A másik Vaelin Al Sorna, E/3-ban.
A könyv első fele Vaelin felnövést mutatja be egy harcos rend keretein belül, a másik fele pedig az, hogyan birkózik meg a hatalmával és az erejével, ami ébredezik benne.
Nagyon jól megírt regény, az elismertsége nem véletlenen, és a hype körülötte teljesen jogos. Aki szereti azt, ha egy árnyalt szereplőkkel teli lélek-dráma regényt olvashat, fantasy környezetben, mindezt remekül megírva, elég izgalommal és történéssel fűszerezve, az epikus fantasy hagyományait hűen követve, akkor ruházzon be rá.
Márciusban jön a folytatása 'A várúr' címmel. Itt már négy nézőpont karakter lesz (három új, de ebből kettőt ismerünk mellékszereplőként).
- Patrick *Rothfuss: A szél neve és A bölcs ember félelme (Királygyilkos trilógia)
Karácsony előtt újra kiadták, A szél nevét harmadjára (a harmadik még íródik). Olvastam, kurva jók, már bocsánat, még ha böhöm nagy kötetek is, meg kissé vontatottnak tűnhet, de Rothfuss úgy mesél, mintha a nagymamámat hallgattam volna gyerekként Benedek Eleket felolvasni. Egyszerűen beszippant. Nem tudsz nem odalenni érte. Felébreszti benned a gyermeki hallgatóságot.
A történet elején a Krónikás járja az utakat és betér egy fogadóba. Ahol rálel a Királygyilkosra, arra az emberre, akit a fél világ üldöz. Itt három karakter van. A bukott a krónikás és a segédje. Itt mindentudó E/3-as történetmesélés. Ez a történet majdnem vége. De ez a csak a keret.
Kvothe belemegy, hogy három napon keresztül elmeséli az élete történetét. E/1-ben. Ez a könyv szerettette meg velem ezt a narratívát.
A Királygyilkos trilógia tipikus fejlődés regény.
Kvothe szülei és barátai vándorszínészek és cirkuszosok. Kvothe zenél, de emellett tehetsége van a mágiához. A szülei mese és népdal gyűjtők. Elkezdenek megírni egy színdarabot egy régi történetről. Amiben szerepel egy csapat sötét alak. Aki túllépik a démonok kereteit. Visszatérnek, lemészárolják az egész csapatot, Kvothét elengedik.
Eljut az egyetemre. Ahol a mágiát és a tudományt tanítják.
Zseniális. Nem akarok többet mondani. Még csak annyit, hogy mivel tudjuk, hogy elbukik, a második kötet éppen ezért megkerüli azt a klisét, hogy a trilógia második kötetében minden szereplőnek rossz, itt a múltban minden örömtelinek látszik. Olyan feszültséggel telien zárja le ezzel a momentummal a második regényt, hogy legszívesebben a falhoz vágnád, hogy nem olvashatod a befejezést.
Még valami, az előhangot beidézem:
A HÁROMSZÓLAMÚ CSEND
Ismét este volt. Csend honolt a Jelkő fogadóban, és ez a csend három szólamból épült fel.
A legjobban hallható szólam az az üres, visszhangzó némaság volt, amely a dolgok hiányából ered. Ha fújt volna a szél, az átsuhan a fák között, megnyikorgatja a kampókra függesztett cégért, végigpörgeti az úton a csendet, mint az őszi avart. Ha többen tartózkodnak az ivóban, még ha csak maroknyian is, a csend megtelik beszélgetéssel és nevetgéléssel, azzal a zajongással és csörömpöléssel, amelyet el is várunk egy kocsmától esteden. Ha lett volna muzsika... de természetesen az sem volt. Semmi nem volt, így hát maradt a csend.
Ketten gubbasztottak a kocsmapult egyik végében. Hallgatag eltökéltséggel ittak, óvakodván szóba hozni a kínos híreket. így járultak hozzá a maguk mogorva kis hallgatásával a nagyobb, siketebb némasághoz. Beleolvasztották a saját csendjüket, ellenpontot szolgáltattak hozzá.
A harmadik csendet nem lehetett ilyen könnyen észrevenni. Legalább egy óráig kellett volna figyelni ahhoz, hogy meg lehessen érezni a padlódeszka és a pult mögött kerekedő hordók irányából. Benne volt a kandalló fekete köveinek súlyában, amelyek régen kihamvadt tüzek emlékét őrizték. Benne volt a fehér törlőkendő mozgásában, ahogy ide-oda siklott a pult erezett fáján. És benne volt az ember kezében, aki a mahagónit fényesítette, noha az máris ragyogott a lámpavilágnál.
Ennek az embernek igazi vörös haja volt, olyan rőt, akár a láng. Sötét, egykedvű szeme volt, és azzal a rejtélyes magabiztossággal mozgott, amit a számtalan dolog tudása ad.
Övé volt a Jelkő fogadó, és övé volt a harmadik hallgatás. Illett hozzá. Ez volt a legnagyobb csend, amely magába temette a másik kettőt. Mély és széles volt, akár az ősz elmúlása. Súlyos, mint simára csiszolt kő a folyóban. Olyan csendje volt, mint a vágott virágnak. Az hallgat így, aki halni készül.
Igen, így kezdődik. Ha ezzel nem fog meg, a többivel sem fog.
- Brandon Sanderson: A Végső Birodalom, A Megdicsőülés Kútja, A Korok Hőse (Az ELSŐ Ködszerzet trilógia, mert Sanderson azt tervezi, hogy ír vagy négy trilógiát, pár száz éveket ugorva a világában, érdekes elgondolás)
Sanderson szeret egyedi mágiákat kidolgozni, és át is gondolja őket, logikus rendszerbe fűzi őket. Itt fémeken alapuló mágia van, minden fémnek meg van a hatása és gyengéje. Az egyes, mágiával rendelkezők csak egy fém felett bírnak hatalommal, azonban van néhány, nagyon kevés egyed, akik mind felett hatalommal bírnak, vagyis tudják irányítani. Ők a ködszerzetek.
Sok nézőpont karakter van, de néhány csak azért (szerintem), hogy színesítse a történetet. A két utolsó kötetben az ellenoldalról is kapunk POV-ot, de többnyire a jók közül.
Az alapszituáció. A Sötét Úr győzött. Nagyon régen. Halhatatlan. Inkvizítorokkal tartja fent az uralmát, ő maga pedig roppant hatalommal bír. A világ szinte halott, alig terem meg valami, minden kietlen. Hamu hullik az égből. Vulkánok pöfékelnek, alig látszik a nap. Éjszaka meg köd borít be mindent. Minden évszakban.
Van egy kis csapat, akik fel akarnak lázadni. A vezetőjük egy ködszerzet. Rátalál egy különleges lányra, aki nem tudja magáról, hogy ködszerzet. Valamilyen indíttatásból beveszi s a csapatba. Innentől egyfajta heist regényé válik a regény, az Uralkodó elleni lázadást mutatja be.
Sanderson remekül épít, főleg a történetet. Fokozatosan, és a végére tényleg mindenre választ kapunk.
- Brian McClellan: Vérrel írt ígéretek (Lőpormágus trilógia, idén jön ki magyarul a második 'A karmazsin hadjárat' címmel, és remélhetőleg év végre a zárás is, 'Az őszi köztársaság' is)
A könyvben háromféle mágia van (igazából négy, de nem akarok lelőni semmit): az eredeti, elemekkel operáló; egyedi tehetségek, mint pl. nem kell aludnia, vagy fotografikus memória; lőpormágia (lőport fogyasztva, uralma alá tudja vonni a lőfegyvereket, illetve megnövekszik a fizikai ereje és az érzékei). De igazából nem a mágia a lényeg, az csak színesíti a történetet.
A könyv különlegessége, hogy szakít a középkori környezettel, és az újkor áthallásba helyezkedik. A történet ott kezdődik, hogy a forradalom győzedelmes volt, megdöntötték a király hatalmát. A másik különlegesség, hogy tele van magyar áthallásokkal, pl. a főváros Adopest (még a térkép is hasonlít picit), és tábornagy neve Tamás.
Szóval adva van Tamás tábornagy. Ő lőpormágusok és a hadsereg vezére. Ő az egyik nézőpont karakter. Az ő útja, hogyan próbálja egyben tartani a várost és az országot a forradalom után. Politikai csatározás, királypárti lázadók. A szomszédos királyság közeledő hadserege.
Azonban, mikor megölte a királyi mágusokat, elhangzik egy érdekes mondat. Minden mágus a halála előtt ugyanazt mondta. Tamás ezért felkéri a város legjobb magánnyomozóját. Adamatot, hogy derítse ki, mi lehet az egész mögött. Ő második nézőpont karakter.
A harmadik, Tamás fia, Kétlövetű Tániel, akit meg azzal az meg, hogy kapjon el nagyon veszedelme merénylőt. Ennek a nőnek az üldözéséről szól ez a szál.
A szálak a végén összefutnak és egy olyan ponton hagyja vágja el a regényt, hogy tényleg azonnal olvastam volna tovább.
A karakterábrázolás nem rossz, de ő inkább Sandersonhoz áll közelebb, nem pedig Abercrombiehoz, Rotthfusshoz, Martinhoz vagy Ryanhez.
- Joe Abercrombie: Az Első Törvény trilógia (A penge maga, Miután felkötötték őket, A királyok végső érve) + Hidegen tálalva.
Abercrombie mesteri karakterábrázoló. A történet is remek. Nem szokványos író ő sem, mert szereti a kliséket kiforgatni, sőt, szinte csak sötét tónusú karaktereket ír. Realista. Élvezett olvasni a sok lecsúszott és elvetemült karaktert. A karakterek hitelesek, mert eljutnak valahonnan valahová.
A trilógia egy nagy, ősi konfliktus jelenben való egyik összeütközésének története. A végélre megértjük az összefüggéseket, és hogy ki és miért mozgatta a kártyákat. Abercrombie fogja a barbár, harcos amazon, szépfiú, katona, mágus, "törpe" (itt inkvizítor, szerintem ő a legjobban megír karaktere a trilógiának, miatt TÉNYLEG érdemes elolvasni) toposzait, és jól lerángatja a földre.
A történetnek három nagy színtere van. Észak, ahol egy törzsfő király akar lenni és támadást indít a sajátjai és az Unió ellen. Az Unió, akinek nemcsak az északi fenyegetsésel, hanem a déli császársággal is szembe kell néznie. A harmadik pedig az ősi, elbukott Birodalom romjai.
Ezeket járják be az antihőseink. Egy méltatója a sorozatnak azt mondja, itt van bemutatva leghitelesebben számára, hogyha lenne egy halhatatlan ember, aki hatni tudna a világra, az tényleg ilyen lenne motivációt tekintve.
A negyedik kötet pedig egy kis minikontinensen játszódik a trilógia eseményei után, egy fantasy Monte Cristo, de meglehetősen véres és kegyetlen. Kik a nézőpont karakterek? Egy másik barbár, aki meg akar változni. Egy női hadvezér, aki elárultak és majdnem megöltek (az ő bosszújának a története). Egy méregkeverő. Egy iszákos zsoldos. Egy különleges marcos. Egy sorozatgyilkos.
A végére meg fog kérdőjeleződni minden, ahogy itt is feltárul a múlt és az összefüggések.
Aki nem szereti a szarkasztikus, cinikus, ugyanakkor realista ábrázolást, párbeszédeket ne kezdjen bele.
De egy nagy élménytől fosztaná meg magát.
______________
Ennyi, remélem tudsz belőle szemezgetni.
