Hazai megjelenési dátumot kapott China Miéville új regénye, a Kraken. A kötet az urban fantasy műfajt képviseli, így elsősorban azoknak ajánlják, akik egyaránt kedvelik a modern és hagyományos fantasyt. Miéville nem először alkotott maradandót, a Krakent sokan az utóbbi évek egyik legkiválóbb műveként említik.
A londoni Természettudományi Múzeumból eltűnik a világ egyik legnagyobb preparált polipja, az Architeuthis dux. A megmagyarázhatatlan bűncselekmény - miként kerülhetett ki a gigászi üvegtartály a bezárt teremből? - azonban csak a kezdet, amely még ennél is bizarrabb események láncolatát indítja el. A fejlemények szökőárként sodorják el a rendkívüli példány preparátorát és egyben a bűntény felfedezőjét, Billy Harrow-t. A racionális tudóst elnyeli a modern London mágikus birodalma, ahol szekták vívják vallásos bandaháborúikat, a kultuszrendőrség az apokalipszis elhárításán fáradozik, és groteszk orgyilkosok dolgoznak az embernek már semmilyen értelemben nem nevezhető maffiafőnököknek. Billy helyzetét nehezíti, hogy az Architeuthis dux teremtőjeként hirtelen túlságosan is fontos személlyé válik abban a másik nagyvárosban, ahol a lényt valódi istennek tartják. A kérdés pedig innentől már nem egyszerűen az, hogy ki tervelte ki a páratlan bűntényt – hanem az, hogy vajon melyik szekta akarja egy halott isten segítségével elhozni a nagy, végső apokalipszist?
A Kraken itthon szeptember 19-én, vagyis jövő csütörtökön kerül a boltokba.
Jövő héten jelenik meg a Kraken
China Miéville új regénye az urban fantasy műfajt képviseli.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Hometopia early access próbakör – Nem csak lakberendezőknek
- 2. Manor Lords early access próbakör
- 3. A PlayStation Plus 2024. májusi kínálata
- 4. Új DLC-vel bővült a Classified: France ’44
- 5. Májusban elrajtol az XDefiant ingyenes lövölde
Legfrissebb fórumtémák
- 19:13
- Elden Ring [82]
- 17:59
- Dark Souls III [130]
- 09:26
- Szét*** az ideg [4825]
- 14:37
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2874]
- 10:14
- Mit takar a Men of War II Frontline Hero Pack? [hozzászólások] [2]
- 14:37
- Baldur's Gate III [1323]
- 22:50
- Sorozatok [10794]
- 20:09
- Drug Lord 2 - Mafia Empire (Android) [2]
- 09:48
- Fagy és erdő vesz majd körül az Iceboundban [hozzászólások] [1]
- 22:06
- Újra frissül a Total War: Pharaoh [hozzászólások] [1]