Nick Cutter: Mélység [könyv]

Imádom a horrort – aki ismer, jól tudja ezt –, fogyasztom is minden létező formájában: filmek, játékok, zenék és persze könyvek. Míg előbbi kettő tekintetében viszonylag könnyű dolga van a készítőknek, hiszen minden eszköz a rendelkezésükre áll, hogy a nézőt/játékost a legelemibb rettegésbe taszítsák, addig utóbbi kettő kifejezetten nehéz műfajnak mondható. Zenében egy jó dark ambient muzsika megkomponálása nagyon nehéz lehet, hiszen csak a hangokkal lehet úgy játszadozni, hogy az embernek futkározzon a hideg a hátán. Na és persze a könyvek. Rengeteg horroríró van (hál’ Istennek), így az egyszeri rajongó dúskálhat a jobbnál jobb művekben. Persze igazán ütős horrort írni piszok nehéz feladat, hiszen csak a legjobbak képesek úgy körülírni a szörnyűségeket, hogy az egyszerre legyen szemléletes, hátborzongató és olvasmányos, ugyanakkor kellő szabadságot engedjen az olvasó képzeletének is, hiszen ez adja az olvasás igazi élményét.
Nick Cutter nevével bevallom, először idén szeptemberben találkoztam. Ez annak fényében, hogy valójában 2014-ig igazi nevén – Craig Davidson – írt, nem annyira meglepő. Cutter legújabb regénye, a Mélység azért keltette fel az érdeklődésemet, mert a horror műfajának egyik koronázatlan királya, Clive Barker is csak jókat írt róla. És ha van valaki, akinek e téren adni lehet a szavára, akkor az ő. El is olvastam hát a Mélységet...

A történet valamikor napjainkban játszódik, ám egy sokkal zordabb valóságot ír le. Az emberiséget egy különös, gyógyíthatatlan betegség tizedeli, amit egyszerűen csak a Kórként emlegetnek. A Kór alattomosan kezdődik: eleinte csak apróságokat felejt el az ember. Hová tettem a kulcsomat? Feladtam-e a csekkeket? Miért is indultam el a boltba? Aztán idővel egyre komolyabbá válik a helyzet. Az ember elfelejt vezetni. Elfelejt felöltözni. Elfelejt munkába járni. Végül a legalapvetőbb szükségletek is a feledésbe vesznek: az evés, a járás, végül a lélegzés. A világot így különböző stádiumban lévő betegek népesítik be, ráadásul olyan gyorsasággal terjed a betegség, hogy gyakorlatilag minden embernek van legalább egy, ha nem sokkal több ismerőse, szerette, aki már elkapta, vagy épp már bele is halt.
Aztán egyszer csak történik valami. Kutatók véletlenül (?) felfedeznek egy különös anyagot, amit Ambróziának keresztelnek. Az anyagot lehetetlen kémiailag vagy biológiailag is besorolni, meghatározni. Nem hasonlít semmilyen szerves vagy szervetlen anyagra, amivel az emberiség korábban találkozott. És ami a legfontosabb: az Ambrózia a jelek szerint gyógyító erővel bír. Mit gyógyító erővel?! Képes percek alatt meggyógyítani minden ismert betegséget! Mi ez, ha nem csoda?
Csakhogy ez a csodálatos szubsztancia (ahogy a könyv szereplői emlegetik) kizárólag a világ legnehezebben elérhető részén, a Mariana-árok legmélyebb pontján lelhető fel, ahová ember korábban még sosem tette be a lábát. A világ vezető hatalmai összefognak hát, hogy létrehozzák a világ legmodernebb kutatóállomását az árok felett, a nyílt óceánon, a Hesperust. Majd megépítik a Trieste-et, az árok mélyén megbúvó laboratóriumot, ahová a legtehetségesebb három tudóst küldik le, hogy megfejtsék az Ambrózia titkait.

Ebben a világban játszódik tehát a Mélység, de ha valaki azt várja, hogy a regény valójában a Kórról szól, az csalódni fog. A történet főszereplője egy egyszerű állatorvos, Luke Nelson, akinek mindössze annyi kötődése van a Trieste állomáshoz, hogy a bátyja is egyike a három kiválasztottnak. Bár évek óta nem tartják a kapcsolatot, egy nap Luke különös hívást kap a kormánytól, akik arra kérik (pontosabban utasítják), hogy haladéktalanul utazzon el a Hesperusra, ugyanis a Trieste-tel napokkal korábban megszakadt minden kapcsolat, az utolsó adásban pedig bátyja azért könyörgött, hogy őt vigyék el hozzá. Luke vonakodva bár, de végül beleegyezik, hogy lemerül a mélységbe Alice Sykes őrnagy kíséretében.
Már az ereszkedés sem megy zökkenőmentesen, de végül elérik az árok mélyét és a Trieste-et. Csakhogy az igazi szörnyűségek csak akkor kezdődnek, amikor belépnek a fedélzetére.
A Mélység valójában nem is a Kórról, vagy annak gyógyításáról szól, hanem a Trieste-en történet titokzatos eseményekről, amelyek miatt megszakadt vele a kapcsolat. A 11 km mélyen, a tenger alatt fekvő állomáson hátborzongató események zajlanak, amelyek messze meghaladják az egyszeri ember képzelőerejét. Amikor Luke és Al belépnek az állomásra, a legvadabb rémálmaik sorra valóra válnak. És persze az Ambróziáról is kiderül, hogy marhára nem az, aminek látni szeretnénk.

Cutter zseniálisan játszik a különböző idősíkokkal, ugyanis a történet egy része Luke gyerekkorában játszódik. Erre nagy hangsúlyt fektet az író a sztori elejétől a végéig, remek párhuzamot vonva a gyermekkori félelmek és a felnőtt ember racionális gondolkodásának ingatagsága között. Megismerhetjük Luke gyerekkorának borzalmait, hiszen egy végletekig szadista nő gyermekeként nőtt fel, majd bepillantást nyerünk a Kór elterjedése előtti időkbe is, amelyek szintén nem voltak túl vidámak egy szem fia rejtélyes eltűnése miatt. Eleinte úgy tűnhet, hogy Cutter összevissza, céltalanul ugrál az idősíkok között, ám ahogy haladunk előre a történetben, lassan minden apró mozaik a helyére kerül, és hirtelen értelmet nyernek a régi emlékek is.
Ráadásul mindezt kifejezetten szemléletes módon tálalja. Kevesen tudják ennyire konkrétan visszaadni papíron mindazt a szörnyűséget, amit egy gyerek fantáziája egy sötét pincébe vagy éjszaka a szekrény ajtajának rése mögötti sötétségbe belelát. Talán az egyetlen dolog, amivel egy picit mellélőtt az a rengeteg hangutánzó szó, ami szinte minden egyes oldalon jelen van. Mintha már annyira görcsösen le akarta volna festeni az adott szituációt, hogy szinte az írás helyett nekiállt volna rajzolni, mert nem találta a megfelelő szavakat.

A Mélység eleinte egy tipikus sci-fi horrornak indul, de lassan átmegy misztikus, rémálomszerű horrorba. Nem csoda, hogy Clive Barker (és Stephen King) is élvezte, hiszen a stílus nagyban hasonlít az ő műveikre. A könyv a végére teljesen kifordul önmagából, már egyáltalán nem arról szól, amiről eleinte, de ez végig tudatos folyamat. Cutter okosan elaltatja az olvasó figyelmét, hogy aztán olyan lezárást vágjon a képébe, amire biztosan nem számított. Nem biztos, hogy ez mindenkinél hatásos, az sem biztos, hogy mindenki eljut idáig. A Mélység egy picit megosztó lehet: vagy nagyon rákattan az olvasó, vagy furcsálló tekintettel, a fejét vakarva félreteszi. Én az előbbi táborba tartozom, nekem tetszett. Tény, hogy a kezdeti sci-fi vonal egy picit talán közelebb áll hozzám, mint a végkifejlet, de ezzel együtt is kerek egésznek érződött a történet.