25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Bővül a Need for Speed

Új játékmódok, új trófeák és új napi kihívások érkeznek a következő frissítéssel.

Írta: GeryG

A Ghost Games továbbra is elkötelezett az aktuális Need for Speed mellett, amely az utóbbi évek egyik legjobb epizódja lett. A fejlesztők a konzolos és a néhány hónappal későbbi PC-s premier után sem fordulnak el a játéktól, ennek eredményeként újabb és újabb frissítések érkeznek hozzá. A következő ráadásul fontos újításokat hoz majd magával.
Új játékmódok debütálnak majd, amelyek a kompetitív többjátékos módot fogják bővíteni. Megjelenik a SpeedLists, amely öt előre kiválasztott futamból állít össze egy minibajnokságot. A résztvevők az egyes futamokon elért helyezéseikkel gyűjthetnek pontokat, majd az ötödik verseny után egy rövid videóban kihirdetik a győztest, hogy utána máris kezdődhessen a következő hasonló kiírás. A másik újdonság a Prestige mód, amely sokban hasonlít az MMO-k hasonló megoldásaihoz. Miután teljesítettük a játék sztoriját, egy régi barátunk hív fel telefonon és beavat a részletekbe. Ezután egy új alkalmazás kerül a játékon belüli telefonunkra, amelyen keresztül részt vehetünk a már korábban teljesített futamok presztízsváltozatában. Két új versenytípus is érkezni fog: Drift Corner és Speed Run. Ezeken túl három új trófea is megszerezhető lesz:

  • Basic Bronze: az összes Prestige eseményt meg kell nyernünk érte
  • Gold Plated: az összes Prestige eseményen aranyat kell szereznünk
  • Speed Master: meg kell nyernünk egy SpeedList esemény összes versenyét

Az új játékmódok és trófeák mellett változik a napi események rendszere is. Naponta három ilyet teljesíthetünk, cserébe mindegyikért egy-egy új matrica üti a markunkat az összesen 150 új közül.
A Need for Speed frissítése április 27-én, vagyis holnap érkezik meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Need for Speed (2015)
  • Need for Speed (2015)

Need for Speed (2015)

Platform:

Fejlesztő: Ghost Games

Kiadó: Electronic Arts

Megjelenés:
2015. november 6. PC
n/a: PS4, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!