Ma már egyáltalán nem ritka, hogy egy-egy játék premierje napján mindjárt egy frissítés is érkezik hozzá. Ennek oka, hogy a premier közeledtével egy más (elvileg) stabilan futó játékot tesznek elérhetővé a fejlesztők a különböző platformokon. De ezzel maga a fejlesztés még korántsem ér véget, gyakori, hogy a már kiadott verzióban még számos dolgon finomítanak, esetleg találnak bennük hibákat. Ha ezt még időben orvosolni tudják, akkor jöhetnek a premiernapi frissítések.
Ez a sors vár a Kingdom Come: Deliverance-re is, amely mától érhető el PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Ám a jelek szerint rögtön egy DLC, kiegészítő vagy akár egy teljes játék méretével vetekedő frissítést is le kell hozzá tölteni. Az 1.01-es csomag ugyanis 23 GB-ot nyom és a jelek szerint nem csak apróbb finomításokat hoz magával:
- több új esemény is került a világba
- jelentős javításon estek át a párbeszédek animációi
- a pénz- és tapasztalatszerzést teljesen újrakalibrálták
- a fegyverek és páncélok tulajdonságait kiegyensúlyozták
- általános fejlesztéseken esett át a harcrendszer
- javítottak az NPC-k reakcióidején
- finomítottak a hangeffekteken
- most már lopakodás közben is lehet használni az íjat
- a rábeszélés kezelőfelületét finomították
- további kisebb hibákat is kijavítottak
A lista, ha nem is hosszú, de csupa jelentős elemből áll, vagyis bőven volt (és ennek fényében feltehetően még van is) mit csiszolni a játékon.