Hosszú évek fejlesztése után idén februárban végre megjelent a Kingdom Come: Deliverance. A középkort mindenféle fantasy elem nélkül feldolgozó szerepjáték számos ötletes megoldást vonultatott fel, a hangulat is nagyon rendben volt, és a játékmenet is kellően összetettre sikerült. Csakhogy mindezt alaposan farba billentette az a rengeteg hiba, ami a játékban maradt.
A fejlesztők természetesen az elmúlt hónapokat ezek javítgatásával töltötték, amelynek eredményeként ma fontos frissítés érkezett. Az 1.5-ös javítócsomag a fejlesztők elmondása szerint kétszáznál is több ismert hibát orvosol, köztük több a teljesítményt is érintő problémát. Ebből következik, hogy a frissítés telepítése után a játéknak sokkal stabilabban kell futnia. Az egyik ilyen probléma a memória elfogyása volt, ugyanis a játék lényegében sosem felejtett. Minden hulla, minden eldobott tárgy, lényegében minden interakciónk a játék világával ott csücsült a memóriában.
A stúdió egy kis eldugott szegletében szerencsére akadt néhány derék legény, akinek az újdonságokkal is volt ideje foglalkozni. Ennek köszönhető, hogy mostantól bizonyos bűneinket meggyónhatjuk a játékban, új könyveket olvashatunk el, de az elveszett felszereléseinket is visszaszerezhetjük immár. Az újdonságokról és a kijavított hibákról az alábbi fejlesztői naplóban mesélnek nekünk, illetve a Steamen a frissítés részletes leírását is megtaláljátok.