Tavaly nyáron jelentette be a Games Operators, hogy akkor még a Dredge Games stúdiójában készül az Aquascaping. A játék lényege, hogy az egészen apró hobbi akváriumoktól indulva végül hatalmas víziparkok tengeri medencéit tervezzük és építsük meg benne. A bejelentés óta viszont gyakorlatilag teljesen eltűnt szem elől a projekt.
Most viszont újra hallani lehet felőle, de ezt csak akkor veszi észre az ember, ha elég szemfüles. Ugyanis a Games Operators most, mint vadonatúj játékot jelentette be az Aquarium Designert, amit elvileg immár a Sigur Studio fejleszt. Arról nem sikerült információt találni, hogy a két projekt valóban egy és ugyanaz-e, viszont az elég gyanús, hogy a Steam profil ugyanaz.
Mindenesetre az Aquarium Designer lényege a jelek szerint annyiban változni látszik, hogy már csak otthoni akváriumokra koncentrál, az új közleményben nyoma sincs cápás medencéknek és hasonlóknak. De helyette nem csak a saját kis otthoni akváriumunkat tervezhetjük és építhetjük meg, hanem profivá válva már mások rendeléseit is teljesíthetjük. És e rendelések gyakran komoly kihívás elé fogják állítani a játékosokat. Ha viszont jól teljesítünk, a befolyó összegből apránként fejleszthetjük és bővíthetjük üzletünket.
Az Aquarium Designer a tervek szerint épp egy hónap múlva, október 21-én fog megjeleni PC-re. De a Steamen már most is kipróbálható a demója.