Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Fractured Space

Végre elkészült a tíz űrcirkáló csatája.

2016.10.09. 13:35 | szerző: Sityi | Ismertető/teszt

Ha azt mondom, Early Access, gondolom sokan felszisszentek. Egykoron ez még azt jelentette, hogy a fejlesztők a játékosok bevonásával szeretnék jobbá tenni alkotásaikat – mára pedig kvázi szitokszó lett, sokszor a „lehúzás” szinonimája. Pedig az alapelgondolás jó, csak épp sokan nem arra használják, amire ki lett találva: ebből kicsit cinkes és nehéz megfinanszírozni egy projektet, illetve valami koherens dolgot muszáj már az elején mutatni, hogy megragadja a játékosokat – na meg belátható időn belül nem árt ténylegesen megjelenni (khm, Wreckfest, köhh-köhh, DayZ).
A Fractured Space-t szűk másfél éve volt alkalmam kipróbálni, és már akkor lelkesedtem érte, hiszen remekül építkezett más játékokból esetleg ismerős elemekből, viszont tudott újat is mutatni, nem keveset. Persze jócskán változott azóta a játék, de a lényeg megmaradt – vegyük is át gyorsan, miről is van szó tömören.

Fractured Space

Ami nem változott: adva van egy öt szektorra osztott tér: kettőben ott vannak a csapatok bázisállomásai, a cél az ellenfél állomásának megsemmisítése. Ahhoz, hogy ide el lehessen jutni, el kell foglalni az Alfa és/vagy a Béta szektorban lévő navigációs űrállomásokat, amelyeknél nem mellesleg javítani és fejleszteni lehet a hajót. Emellett ezen szektorokban van 3-3 bányászállomás is, ezeket elfoglalva jön a fejlesztéshez szükséges nyersanyag. A Gamma szektor alapesetben zárt, de időnként megnyílik, ekkor az ottani egyetlen állomást elfoglalva a csapatot némi buff segíti pár percig a küzdelemben. Persze 10+ km hosszú hajóknál nem kell őrült joystickrángatást elképzelni, a taktikán több múlik. Hogy mivel indulunk harcolni, az csak azon múlik, milyen hajót sikerült eddig megvenni: a három gyártó tucatnyi modellt tart, a kérdés pedig az, hogy játszunk-e annyit, hogy összejöjjön rá a játékbeli pénz, vagy valódiért vesszük inkább meg. Némi extra felárért lehetőségünk van kicsit testre szabni a fegyverzetet, a legénységet, no és persze többféle skin érhető el minden hajóhoz. Ez eddig teljesen olyan, mint amikor az előzetesem megjelent, mi változott akkor?

Fractured Space

Hát az, hogy ezt mostantól Conquestnek hívják, és lettek új játékmódok. A Frontline tulajdonképp a Conquestnek egy turbózott változata: csak egy szektor van, és minden játékos véletlenszerűen kap egy hajót, nem maga választja. Emellett a Firing Range lehetőséget biztosít az összes hajó kipróbálására, így nem veszünk zsákbamacskát. Az általam hiányolt oktatómód is bekerült, így a kezdők sem céltalanul fognak a sötét űrben bolyongani. Lehetőségünk van egymagunknak a gép ellen játszani, de összeállhatunk pár haverral is az MI-t elverni, de az igazi kihívás másokkal összeakasztani a bajuszt – már csak azért is, mert az MI kicsit butácska, és nincs túl sok taktikai érzéke. Sebaj. A matchmaking elvileg figyelembe veszi, mennyire vagyunk tapasztaltak, és próbál hasonló szintű játékosokkal összehozni, de ez nem mindig sikerül maradéktalanul. Ami viszont a legjobban tetszik az egészben, az az, hogy az egyes hajók bár eltérő játékstílust követlenek meg, mégis kiegyensúlyozottak: a kezdő hajókkal is lehet sikereket elérni még az alapfegyverzettel és -képességekkel is. Persze nem biztos, hogy pont azon három között van az, ami nekünk leginkább kézre áll, így azért ösztönözve van a játékos, hogy kipróbáljon, vegyen mást is – no meg ha sikerül barátainkkal egy csapatot alkotni, akkor ez is fontos tényező lehet a flotta felállításánál: melyik hajó mennyire tudja a másikat kiegészíteni. És ami a legszebb: sok játékkal ugyan, de minden hajó és fegyverzet megszerezhető in-game pénzből (a skineknél előfordulhat, hogy bizonyos darabok csak adott bundle megvásárlásával járnak). Ja igen, mielőtt elfelejtem: maga a játék ingyenesen játszható. ;-)

Fractured Space

A grafikát és a hangokat nem méltattam még, pedig ebben lépett előre talán a legtöbbet a játék. Másfél éve még placeholder objektumokat kerülgettem, és az állomások sem voltak valami lélekemelő látvány. Mostanra a helyére került minden, és az Unreal Engine 4 teljes pompájában tündököl. A hangok is kiválóan szólnak, csak talán a legénységünk szövege fullad ismétlésbe elég hamar – de ez kibírható.

Fractured Space

Mint látható, nekem továbbra is nagyon bejövős a Fractured Space. És nagyon jóleső érzés látni, ahogy egy ígéretes Early Access program végre kilépett ebből a státuszból, és fel merte vállalni azt, hogy kész játék lett belőle. Persze a kész jelen esetben nem azt jelenti, hogy a későbbiekben ne jönne új tartalom hozzá...

Fractured Space
Fractured SpaceFractured SpaceFractured SpaceFractured SpaceFractured SpaceFractured SpaceFractured Space

értékelés

Fractured Space

Pozitívumok
  • Böhöm űrhajók.
  • Élvezetes harcok.
  • Ingyenes játék.
  • Ismerős játékelemek, mégis ezek egyedi, továbbgondolt ötvözete.
Negatívumok
  • Az MI lehetne acélosabb.
  • Ha nem akar pénzt beleölni az ember, kicsit grindfest jellege van.
Minimális rendszerigény: 2,3 GHz-es processzor, 4 GB RAM, GeForce GTX 470/Radeon HD6850 videokártya, 16 GB HDD, 64-bites Windows 7 SP1/8/8.1/10
Ajánlott konfiguráció: 3,4 GHz-es processzor, 8 GBRAM, GeForce GTX 470/Radeon HD 6850 videokártya, 16 GB HDD, Windows 7 SP1/8/8.1/10
Fractured Space
A legutóbbi Fractured Space cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Transport Fever

...avagy amilyennek a Train Fevert megálmodták.

Dishonored 2

Bosszúvágy 2.0 impresszionista, steampunk köntösben.

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?