Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Grand Theft Auto V Grand Theft Auto V

Egyetlen szereplővel kezdjük a GTA V-öt

A történet szempontjából fontos, hogy a három főszereplőt csak fokozatosan ismerhetjük meg és vehetjük át felettük az irányítást. Ugyanakkor a teljes térkép bejárható lesz kezdettől fogva.

2013.07.17. 12:20 | szerző: GeryG | kategória: Játék

A Rockstar Games részéről a napokban Leslie Benzies adott interjút, aki elsősorban a Grand Theft Auto V történetéről, pontosabban a három főszereplő abban elfoglalt helyéről beszélt. Elmondta, hogy a játék elején csak egyiküket irányíthatjuk, de az nem derült ki, hogy melyik.
"A játék a három főszereplő életvitelének és tetteinek egymásra való hatásáról szól. Eleinte mindhárom szereplőt elérhetővé akartuk tenni a kezdetektől, de rájöttünk, hogy ez rontaná a játékélményt és ártana a történetnek is. Azt szeretnénk, ha a játékosok mindegyik főszereplőt egyenként ismernék meg a maguk környezetében, ez viszont lehetetlen lenne, ha rögtön elérhetőek lennének." - magyarázta Benzies, akihez az interjú során csatlakozott Imran Sarwar, vezető designer is.
"Bár nem irányíthatjuk mindegyik karaktert, bármikor találkozhatunk velük, ha tudjuk, merre keressük őket. Például egy küldetés után Michael lelép, mi viszont Trevorral nyugodtan elmehetünk az otthonához, hogy találkozzunk vele. Arra is lehetőségünk lesz, közös programokon vegyünk részt, így idővel barátságok alakulnak ki. Eleinte gondolkoztunk rajta, hogy a térképen megjelöljük a karaktereket, hogy követhető legyen, ki merre tölti a napjait, de végül inkább a szereplők közötti váltás rendszerére fókuszáltunk."
A GTA V szeptember 17-én jelenik meg PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra. ■

Grand Theft Auto V
A legutóbbi Grand Theft Auto V cikkek, hírek

hozzászólások (6)

GeryG
GeryG 2013.07.17. 13:33
Anno a San Andreasban nem terrortámadás volt, hanem egyszerűen 5ös körözöttségi szintre léptünk, ha átléptük a határt! :D
fZolee
fZolee 2013.07.17. 13:42
Teljesen logikus dontes, hogy az elejen "rankeroltetik" mindharom karakter megismereset.
Elkepeszto, hogy szinte minden minden info eddig a jatekrol egy rendkivul atgondolt koncepciora utal, legkiforrottabb (gta) jatek ever. :-)
Hank Hill
Hank Hill 2013.07.17. 17:37
Egy-két trükkel gond nélkül át lehetett menni azokon a hidakon. :D Cheat sem kellett hozzá.
LordMatteo
LordMatteo 2013.07.17. 17:40
A magas körözés mindegyik játékban életbe lépett, ha átmentél oda, ahova még nem szabadott. :P

Egyébként meg tényleg meg lehetett oldani, hogy átmenjünk a hidakon, VC-ben emlékeim szerint pl. hajókra kellett leugrani, San Andreasban egyszerűen elég volt átúszni. :D De a hármasban mintha nekem nem sikerült volna ilyen mutatvány.
Hank Hill
Hank Hill 2013.07.17. 17:53
A-a, a magas körözés dolog a San Andreastól lépett életbe. GTA3-ban mondjuk csak repülő autó cheattel próbáltam, de vice cityben voltak pl. ilyen módszerek. :-) Ez nagyon hasznos volt mikor még nem akartam belekezdeni a küldetésekbe, viszont gyűjtögetni meg vásárolni szerettem volna a játék elején.
további hírek

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!