Bár a zombik már a legtöbb játékos könyökén jön ki (a világháborúval és a modern háborúval egyetemben), mégis lehet e témában is sikeres játékot készíteni. Ilyennek mondható az Undead Labs alkotása, az Xbox 360 után PC-re is ellátogató State of Decay is. Ez ugyanis egészen jó ötleteket is tartalmaz, amelyekkel kellemes időtöltést kínál az egyébként sem pici nyitott világban való kalandozás során. Ha valakinek nem lenne elegendő az alapjáték kínálta több tíz órányi zombivadászat (akarom mondani keserves túlélés), az dörzsölheti a tenyerét, ugyanis készül az első kiegészítő, a Breakdown. Sokat egyelőre nem árultak el a készítők a DLC-ről, de több akciót és kevesebb dumát, valamint új kihívásokat, fegyvereket és túlélőket ígérnek. A PC-s játékosok nem sokkal a kiegészítő megjelenése előtt egy frissítésre is számíthatnak, amely után már szabadon átállíthatják a billentyűzet kiosztását, valamint a loot-rendszer is átalakul kissé (és persze számos hibát is javítanak).
A Breakdown - amely saját trailert is kapott - november 29-én jelenik meg.
November végén jön a State of Decay kiegészítője
Az első bővítés a Breakdown címet kapta, több akciót, kevesebb szöveget ígér.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Manor Lords early access próbakör
- 2. Új DLC-vel bővült a Classified: France ’44
- 3. Necrophosis – mintha Beksiński illusztrálná Lovecraft rémálmait
- 4. Ilyen vas kell majd a Senua’s Saga: Hellblade II alá
- 5. Játékmenet-bemutatón a The Forever Winter
Legfrissebb fórumtémák
- 20:26
- Dark Souls III [132]
- 19:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1423]
- 15:00
- Szét*** az ideg [4834]
- 08:38
- Elden Ring [85]
- 21:22
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1462]
- 14:37
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2874]
- 10:14
- Mit takar a Men of War II Frontline Hero Pack? [hozzászólások] [2]
- 14:37
- Baldur's Gate III [1323]
- 22:50
- Sorozatok [10794]
- 20:09
- Drug Lord 2 - Mafia Empire (Android) [2]