A Saints Row széria 2006-os debütálása óta szép utat járt be, ahogy rajongói táborának építgetése mellett minden egyes résszel egyre inkább eltért az eredetileg mímelt GTA sorozattól sokkal elborultabb, polgárpukkasztóbb, parodisztikus stílusával, karaktereivel és történetével. A fordulópont a negyedik rész volt, amely végleg elrugaszkodott a valóság talajától, és bár a sorozat nem minden rajongójának nyerte el a tetszését, én kifejezetten szerettem, sőt, egy egész generációnyi nyílt világú játékhoz írt szerelmeslevélnek (vagy eléjük tartott görbe tükörnek) tartottam. És a pontnak, ahol bármilyen szomorú is volt a búcsú, pontot kellett volna tenni a Szentek történetének végére.
Ennek nem csak narratív okai voltak, de ahogy arra azóta a jelek szerint a Volition Games is ráébredt, onnan, ahová a negyedik résszel vitték a szériát, játékmenet, újítások tekintetében nem igazán volt út tovább. A standalone kiegészítő Gat out of Hell egynek még jó volt, bár lényegében csak egy újraskinezett negyedik rész lett, a szuperhősös reboot Agents of Mayhem már kevésbé. Utóbbi kritkáját öt éve azokkal a sorokkal zártam, hogy remélhetőleg a Volition a következő nekifutásra összeszedi majd magát. Azonban, ahogy az a cikk írásakor már egy bő hete kiderült, a rajongók szerint nagyon nem így történt a dolog.
A gamescom miatt kicsit későn tudtam csak igazán belemerülni a rebootolt Saints Row-ba, ami egyszerre volt áldás és átok is, mivel így az interneten már kérlelhetetlenül belefutottam mások értékeléseibe (vagyis esetünkben a mérhetetlen csalódásnak hangot adó lehúzásokba), de ugyanakkor lehetőségem volt így kicsit más szemmel tekintenem a játékra, és feltenni magamban a kérdést: valóban ilyen katasztrofálisra sikeredett volna ez a program?
Kezdjük az alapoktól: ahogy azt tavalyi exkluzív előzetesünkben is írtuk, az új Saints Row a sorozat teljes rebootolása, amely a Szentek bűnszervezetének megalakulását mutatja be egy új helyszínen, a fiktív Santo Ileso városában, egy teljesen új szereplőgárdával. Főhősünk ezúttal is a játék kezdetén teljesen szabadon testreszabható Főnök, aki három lakótársával, az autószerelő Neenah-val, a DJ Kevinnel és a pénzügyes Eli-jal a folyamatos anyagi csőd szélén nyomorognak, miközben mindegyikük Santo Ileso egyik irányító hatalmának dolgozik: a Los Panteros bűnbandának, az újgenerációs, gazdag luddita hipszter Idoloknak vagy a high-tech Marshall védelmi vállalatnak. Egy katasztrofálisan végződött nap után, amely lényegében mind a négyük karrierébe kerül, előállnak a tökéletes tervvel: saját bandát alapítanak, amellyel átveszik a város irányítását.
A gyakorlatban ez a már unalomig ismert formulát követi: adott egy hatalmas, már rögtön a játék elején teljes egészében bejárható pálya, rengeteg gyűjtögethető tárggyal, folyamatosan növekvő mennyiségű mellékküldetéssel és aktivitással, valamint egyszerre egy vagy több főküldetéssel. Utóbbiak vagy a történetet léptetik előre és bővítik birodalmunk menedzselési lehetőségeit, vagy egy-egy társunkhoz kapcsolódnak, akivel mélyíthetjük a kapcsolatunkat. Az ilyenek teljesítését követően pedig az adott társ lényegesen hatékonyabbá válik és combosabb mordályt kap, ha segítségül hívjuk.
A kampány kooperatív módban is játszható, és bár a régi részek ikonikus szereplői nem, számos mellékküldetés, mint például a ragdoll fizikára építő, mazochista „biztosítási csalás” küldetéstípus visszatért. A játék egyik újítása, hogy aktívan hatással lehetünk arra, melyik városrészben pontosan milyen bevételi forrást húzunk fel. Majd megépítését követően az adott létesítmény profitjait tovább növelhetjük, ha egyrészt az adott zónában ritkítjuk az ellenséges frakció ellenállását, illetve opcionális feladatokat teljesítünk az adott vállalkozás számára. Ha például autóműhelyet nyitottunk, néhány verda elkötésével és lebontásával feltölthetjük az alkatrészkészletet, a drogcsempészetre is használt gyorsétteremnek pedig a konkurenciáját kell szabotálnunk rivális ételfutár autók elrablásával.
Viszont sajnos bele kell vágnunk a fekete levesbe, avagy azon dolgok listájába, amelyek miatt hiába tűnt ígéretesnek már tavaly is a fenti koncepció, sajnos nem sült el valami jól. Az egyik legnagyobb probléma, amibe többen is belekötöttek, és amellyel sajnos nem tudok vitatkozni, az a humor, illetve a stílus hiánya. A poénos, parodisztikus jelleg a második-harmadik rész óta a széria védjegyének számított, ám a reboot néha vagy nem is próbálkozik, vagy csak a tücsökciripelés hiányzott egy-egy kínosabb elem alól.
Az egyetlen stílusos aspektus, amelyre nem tudok panaszkodni, azok a társak: Kevin, Neenah és Eli triója még ha nem is olyan epikusan zakkant, mint a régi sorozatban Gat, Kinzie és társaik voltak, hihetetlenül szerethető karakterek, zseniális a dinamikájuk, és minimum egy fokkal emelték a játékélményt, illetve motiváltak a végigjátszásra. Amire szükség is volt, mert sajnos a történet maga, az nem: klisés, a tempója brutálisan egyenetlen, újra és újra leül.
Beleköthetnék még olyan apró dolgokba, mint hogy mennyire üresnek érződik ez a kelleténél jóval nagyobb nyílt világ, és hogy hiába szórakoztam időről időre jól egy küldetéssel vagy tevékenységgel, mennyire nem jött át az a stílus, amit a Volition megcélzott. A Saints Row kissé olyan, mintha valaki megkapná a kedvenc ételed receptjét és összes alapanyagát, aztán valahogy vagy félnyersre hagyná, vagy kifelejtené a fűszerezést, és hiába van ott elvben minden, valami mégis hiányzik. Nincs igazán érdemi játékmenetbeli fejlődés a korábbi részekhez képest, nem élvezetes a lövöldözés az eleven szivacsként működő ellenfelek miatt.
És mindezt megkoronázzák a bugok. A készítők már a kiküldött review doksiban is felkészítettek arra, hogy sajnos lesznek esetek, küldetések, szituációk, amelyek képesek crashelni a játékot vagy megakasztani a haladást. De amit a tesztelés során tapasztaltam, az még így is brutális volt. Csak a játék intróját háromszor nézhettem végig az első küldetést követően, mert első alkalommal a játék félúton kifagyott, másodjára olyan brutálisan szaggatott, hogy inkább kilőttem, harmadjára végre sikerült. Visszatérő probléma volt, hogy még ha el is jutottam arra a pontra, hogy lekötött, és már-már szinte egészen szórakoztatni kezdett a játék, hirtelen összeomlott, esetleg olyan szinten lefagyott, hogy kénytelen voltam hard resetelni a gépemet.
Viszont ott az a fent említett pont, hogy már-már szórakoztatott, mert igen, hibái és bénázásai ellenére is vannak erényei a Saints Row-nak, és hazudnék, ha azt állítanám, hogy menthetetlenül, katasztrofálisan rossz játék. Erős túlzásnak érzem az olyan megnyilvánulásokat például, amelyek azt állítják, hogy gyakorlatilag rosszabb, mint a 2006-os első rész mai szemmel. A karakterek jók, itt-ott azért megcsillan a széria jellegzetes humora és bája, ezek a pillanatok pedig remekül mutatják, hogy mi lehetett volna. Csak épp a körítés egy túlméretezett, lelketlen, száraz nyílt világ, annyi optimalizálási és egyéb hibával, amelyek feladják a leckét mindenkinek, aki egy pozitív élményként szeretné elkönyvelni a rebootot.
