Prey (Ismertető)

A grafika helyenként ugyan igen látványos, de a Doom3 engine szűk skálázhatósága sajnos a Prey-nek is korlátokat szab: a legszembetűnőbb D3 sajátosság a kis terek, és a sötét, szűk folyosók. Ez a monoton ismétlődés az üditő játékelemek ellenére is klausztrofóbiát, majd fásulást okoznak - egy idő után egyszerűen monotonná válik.

A tárgyak fizikája csapnivaló - pedig a szervesen beépitett, fizikára épülő rejtvények adnák magukból egy élethű(bb) gravitációs rendszer jelenlétét (mondjuk a Havok valamelyik motorját), de be kell érnünk a D3-ban látott, élethűnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető (minden meglökött hordó úgy száll el, mint egy héliummal feltöltött lufi) fizikával.

A harmadik problémám, ami még mindig a Doom engine-ből adódik, az a túlságosan egységes látványvilág. Amíg a Q2 az addig megjelent legjobban skálázható motor volt, addig a D3-al készült játékok mindegyikéről csukott szemmel megmondható, hogy melyik ló húzza a szekeret.

A Prey - impozáns expozíciója után - hamar lejjebb ereszti a lécet, és sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a demo verzióban látottak jelentették a játék összes puskaporát. Ettől függetlenül az ötletek üdítőek, a fejtörők okosak, a játék pedig érdekes színfolt a Duke féle hentelős FPS-ek sorában - de first person revolúcióra senki se számítson.