A nagy sikerű Imperium Galactica sorozat után gondolom senkinek nem kell bemutatni hazánk egyik kiemelkedő fejlesztőcsapatát, a Digital Realityt, akiknek ez az új játék, a Platoon is köszönhető. A névválasztás nem véletlen, a játék a 80-as évek nagy klasszikusának számító azonos című film alapján készült.
Aki ismeri a filmet, annak nem kell különösképpen ecsetelni, hogy a játék a vietnami háború idején játszódik. Az egyszemélyes játék hadjáratának cselekménye Martin Lionsdale és az általa vezetett szakasz köré épül. Minden küldetés előtt olvashatunk egy részletet Lionsdale naplójából, amiből mélyebben is megismerhetjük a háború eseményeit, valamint annak embertelen hangulatát.
A játék gyönyörű grafikája már az első indításkor magával ragadja az embert. A kamera zoomolható illetve mozgatható a tér felső felében minden irányába, és még a ráközelítéseknél is olyannyira részletes a grafika, hogy egyáltalán nincs ok panaszkodni. Szerencsére a készítők nem bonyolították túl a kamerakezelést, így az igazán nem válik zavaró tényezővé. A terep átláthatósága érdekében az ember úgyis legtöbbször a lehető legnagyobb távolságból irányítja az eseményeket, legfeljebb a kamera szögének állítására lehet néha szükség. De aki közelről szeretné megnézni az egységeket harc közben, az sem fog csalódni. Ha már a grafikánál tartunk, külön ki kell emelni az élethű mozgásokat, amelyek elkészítéséhez motion capture technológiát is bevetettek a Digital Reality emberei. Ráadásul minden katona másként mozog, így elég valósághű képet kaphatunk a csapatok viselkedéséről. Ha hozzávesszük mindehhez a remek hanghatásokat, és a nagyon jól eltalált magyar hangokat, le kell szögezzem, hogy remek filmszerű élményben lehet része az embernek.
Az egyes küldetésekben Lionsdale-lel az élen kell egy szakaszt vezetnünk, és végrehajtanunk a feladatokat. Egy szakasz a hadjárat első részében 7-8 emberből áll, de ez a szám a játék előrehaladtával szépen felduzzadhat 20-25 katonára is. A fegyverzetet tekintve a szakasz általában (a játék szóhasználatával élve) puskásokból és több-kevesebb speciális fegyverzettel rendelkező katonából áll. Ez utóbbiak közé tartozhat a mesterlövész, egy M21-es puskával; a mérnök, aki aknákat képes hatástalanítani és észrevenni; a gránátvetős; az orvos illetve a harckocsivezető. A szakaszban szolgáló katonák egy része hősként lett feltüntetve, az ő elvesztésük egyben a küldetés végét jelenti.
A játékban kiemelt szerepet kap a terep. Az egyes tereptípusok ugyanis nagy mértékben befolyásolhatják a harc kimenetelét. Különösképpen nem kell magyarázni, hogy például a dzsungelben nehezebb észrevenni az embert, mint nyílt terepen, és nehezebb is eltalálni. Az egyes pályákon a felfedezett területeken valamely tereptípus fölé mozgatva egerünket információt kaphatunk arról, hogy az adott tereptípus mekkora plusz védettséget ad – ez a szám persze lehet negatív is, például egy útszakaszon a védettség negatív szám. Ennélfogva aki a játékban a nyílt terepen masírozva szeret rohangászni a terepen, az magára vessen. Ami még kihatással van az egységeink védettségére, az a testhelyzet, amelyből három féle lehetőség van: normál gyaloglás, csak ettől nem fáradnak az emberek, és csak ekkor képesek észrevenni az aknákat; futás, ami a nagy sebesség miatt jó (ha sietni kell, például a golyók elől); végezetül kúszás, ami ismét plusz védelmet jelent. Az embereink maghatározott állóképesség pontokkal rendelkeznek, amelyeket az utóbbi két mozgástípus erősen fogyaszt, és csak gyalogláskor illetve álláskor töltődik újra. A másik fontos paraméter az élet-pont, ami akkor csökken, ha meglövik az egységet. Elfogyása értelemszerűen az illető elhalálozásával jár.
Mint már szóba került, a terepet fel kell fedezni. Minden katona megfelelő látótávolsággal rendelkezik, és általában csak olyan távolságokból veszik észre az ellenséget, ameddig a fegyverének hatósugara tart. Persze az észlelhetőségre a tereptípus is kihatással van. Az sem mindegy, hogy éppen merre néz az egység: csak abban az irányban képes észrevenni az ellent, amerre néz – tehát ha oldalt fordul, vagy Uram bocsá’ a hátába kerültek a vietek, azokat csak akkor fogja észrevenni, ha elkezdtek tüzelni. Ha találat éri a katonáinkat, azok egyrészt elkezdenek kiabálni, másrészt a terepen piros zsugorodó körök jelzik a tűz alá vett egységeket, a felvillanó nyilak pedig a golyózápor irányát jelzik, harmadrészt a jobb felső sarokban lévő ikonok – amelyek az egyes egységeket szimbolizálják – is elkezdenek pirosan villogni. Ennél jobban már nem is lehetne a figyelmet a tűzpárbajra irányítani.
A fentiek alapján tehát a játék menete többnyire úgy néz ki, hogy megyünk az embereinkkel, lehetőleg nem nyílt terepen, aztán ha észreveszik az ellenséget, hasalás a földre, tűzpárbaj, és jobb esetben mehetünk tovább. Ez így nem hangzik túl izgalmasnak. De csak azért, mert még nem esett szó arról, hogy a küldetések alatt nem lehet menteni! Ez egy igen érdekes vonása a Platoonnak. Az biztos, hogy ha menteni is lehetne bármikor, akkor tényleg nem lenne nagy kunszt a játék, hiszen a legutolsó, kedvező helyzetet visszatöltve gyorsan a végére érnénk. Így viszont ha hibázunk, akkor kezdhetjük az elejéről az egész küldetést. Mondanom sem kell, hogy milyen bosszantó, ha a küldetés végén üt ki balul valami. Csak sok gyakorlás után juthatunk el oda, hogy egy-egy küldetést elsőre megcsináljunk, a kezdeti időkben inkább jellemző az, hogy kb. fél óra alatt szépen lassan araszolgatunk előre, és mindig egyre később bukunk el, majd jöhet az újrakezdés, míg végül 10 perc alatt teljesítjük a feladatokat.
Egy küldetésen belül általában több feladat is vár ránk. Ezek roppant változatosak lehetnek: falu megtisztítása, védekezés, kutatás valaki vagy valami után, rajtaütés, stb. A küldetés elején és feladatok teljesítése környékén átvezető jeleneteket láthatunk, amelyek során megkapjuk az utasításokat. Ezek az átvezető jelenetek a játék grafikus motorját használják, ezért bennük úgy láthatjuk a katonáinkat, ahogy mi hagytuk őket. A küldetések során általában nagyobb létszámban vannak jelen a vietnami alakulatok, így semmiképpen nem győzhetünk csupán erőfölényből. Mindenképpen ki kell használnunk a terep által nyújtott adottságokat, meg aztán a sokadik újratöltés után már tudni fogjuk, hogy merre vannak az ellenséges csapatok. Az ellenségen és a szakaszunkon kívül civilek is tartózkodhatnak a terepen, az ő megölésükért semmiképpen ne számítsunk bónuszpontokra.
A hadjáratokon kívül találhatunk a főmenüben egy „küldetések” menüpontot is, itt egyelőre csak a teljesített küldetéseket játszhatjuk újra, a jobb pontszámok vagy egy másik út kipróbálása érdekében. A jövőre nézve azonban még minden bizonnyal tartogat sok jót ez a menüpont – legalábbis a kézikönyv ezt ígéri –, talán kiegészítő küldetéseket...
Sajnos szót kell ejtetnünk a játék hibáiról is, amelyből azért nincs olyan sok, és szerencsére nem nagyon zavaróak. Első nekifutásra talán sokak kedvét szegi a játék alatti mentés hiánya, hiszen sokszor kell újrakezdenünk a küldetéseket, így a sokadik újrakezdés után már unalmassá válhat a feladat. Őket csak azzal tudom bíztatni, hogy a gyakorlat idővel megszünteti ezt a problémát. Szintén csak újrakezdéssel orvosolható, ha olykor nem a készítők elgondolása szerint haladunk egy pályán. Előfordult például olyan, hogy egy dombra kellett felmenni, csakhogy nem arról az oldalról mentem, ami talán elsőre adódott volna, így hiába értem el a kitűzött pontot, nem történt semmi. A sokadik újrakezdés után aztán egyszer csak a másik oldalról közelítettem, és csodák csodája, úgy már minden rendben lett. Végezetül a grafikai elemek közül egyedül a víz nem sikerült igazán. Ha fölé viszi az ember az egeret, akkor megjelenik, hogy „mező”, és így is mennek át rajta: szépen a tetején – a vízen abszolút nem látszik, hogy valaki megy benne.
Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy megint nagyot alkottak hazánk fiai. A játék hangulata kiemelkedően jó, a sok újrakezdés ellenére órákra képes odakötni az embert a monitor elé. Bízunk benne, hogy a közeljövőben új pályák, és esetleg új egységek is tovább színesítik a játékot.