26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Worms 3D

Boggy B és barátai év végén már három dimenzióban térnek vissza egymást irtani.

Írta: Warhawk

Az időpont 1994. Egy kis csapat, akik bár csináltak pár jó játékot, mégse igazán ismertek, kiadják legújabb fejlesztésüket, mely egy csapásra híressé teszi őket. Ez a játék a Worms volt, a csapat pedig a Team 17. Igazából nem volt egy szép játék, sőt, az alapötlet is ősrégi volt, viszont a megvalósítás valami hihetetlenül jól sikerült. Rengeteg fegyver, majdnem teljes egészében átszabható játékmenet, több mint négymilliárd pálya... Emlékszem, anno csak a demójával (melyben egy pálya volt, és erősen limitált lehetőségek) napokig játszottunk. Természetesen, mint minden sikeres játéknak, ennek is elkészült a folytatása, 1997-ben adták ki a Worms 2-t. A grafika a régi pixelhalmazból gyönyörű rajzfilmszerűvé alakult, sokkal több opció, valamint egy pályaszerkesztő jelent meg benne. A siker garantált volt. Innen már csak finomítani lehetett a játékot, amit a Team 17 végre is hajtott. Így született meg a Worms Armageddon és a Worms World Party. A legutóbb megjelent Worms játék, a Worms Blast pedig teljesen szakított a hagyományokkal, és a patinás sorozatot – valljuk be – egy kedves kis ügyességi játékká degradálta.

Ennyit a múltról, inkább tekintsünk a jövőbe, hiszen 2003 végén fog megjelenni a Worms 2 igazi folytatása, melynél a névadók igen kitettek magukért, ez lett ugyanis a Worms 3D :-).

A Team 17 marketingesei tökéletes munkával kicsiny adagokban csepegtetik az információt az új részről, de van néhány dolog, ami már most fix. Ezek egyike, és talán a legfontosabb motívum, a grafikai megvalósítás. Amint az sejthető volt – és az új címből is látható –, az új rész át fog csusszanni a harmadik dimenzió világába. Igen nagy lépés ez, hiszen gyökerestül forgatja fel a megszokott stratégiákat, fejlesztői szempontból pedig hatalmas többletmunka kellett, hogy ne legyen egy Hogs of War klón a játékból. A fiúk szerencsére nem akartak félmunkát végezni, így kialakítottak egy olyan rendszert a program alá, mely tökéletesen támogatja a pálya darabokra szedését, a lebegő szigetek kivitelezését, a különböző pályaelemek keverését, és hasonló, 3D-ben nehezen megoldható problémákat. Emellé természetesen kellemes, meseszerű és vicces grafika párosul, és bár kérdésként felmerült, a játék a várakozásokkal ellentétben nem fogja a manapság nagyon menő cell-shading technológiát alkalmazni.

A szép látvány párosulni fog a tökéletes játékélménnyel, hiszen a fejlesztők nagy része azon dolgozik, hogy a fegyverek kezelése, az irányítás és az MI az előző részekhez hasonlóan tökéletes legyen. A fegyverarzenálból így kivették azokat a darabokat, melyek nem használhatók a 3D világban (például a homing cluster bombát), helyettük pedig teljesen újakat alkottak. Pletyka szinten, de hallani például a természet erőivel játszó fegyverekről is. Természetesen azért az örök kedvencek, mint például a ninja rope és az airstrike megmaradnak. A kukacok több hangsémában is beszélni tudnak majd, viszont ezek valószínűleg mások lesznek, az előző részekben megszokottaknál – ennek egyik oka az, hogy a készítők nagy figyelmet fordítanak arra, hogy kukackáink (nem röhögni!) ajakszinkronja illeszkedjen a hangokhoz. A zenét és a hangokat egyébként egy ember készíti, ő pedig nem is lehet más, mint Bjorn Lynne, a híres Wormsong - és egyúttal az elmúlt évek Team 17 játékaihoz készült összes zene és hangeffekt – megalkotója. Amiről még nem beszélnek a készítők (maximum annyit, hogy jó lesz), az az irányítás, de természetesen ezt úgyis csak élőben lehet majd letesztelni. Természetesen a játékban lesz hotseat illetve online módozat is, és a szimpla egymás elleni küzdelmek mellett sok, egy illetve több játékosra kialakított játékmóddal is találkozni fogunk.

Úgy néz ki tehát, hogy a Team17 újabb nagy dobásra készül, és az év végi megjelenési dátum azt jelzi, hogy nem is sietik el a dolgot, hiszen a játék nagyjából már készen van, csak a finomítások, és hasonló kedvességek vannak hátra. Remélem, hogy nem csak puszta ígéretek azok, amit a fiúk írnak, és karácsonykor már mindenki örömmel kiálthatja a Worms egyik legismertebb mondatát: „Boggy B lives!”

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Worms 3D

Platform:

Fejlesztő: Team17

Kiadó: Sega

Forgalmazó: Ecobit Rt.

Megjelenés:
2003. IV. negyedév PC
n/a: PS2

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!