Örömteli folyamat, hogy az online terjesztésnek köszönhetően ma már ugyanolyan egyszerű legálisan beszerezni egy Isten háta mögötti fejlesztőcsapat játékát, mint egy „nagy” címet. Ez azért is nagyon jó, mert ezek az indie fejlesztők sokszor zseniális művekkel rukkolnak elő, miközben a nagyipari játékgyártás (lásd EA) kielégíti az egyszerűbb igényeket.
Az 1849 is egy indie fejlesztő terméke. A dátum ne zavarjon meg senkit, a SomaSim műve nem szabadságharcunk második évébe kalauzol el bennünket, hanem kicsit odébb, nagyjából tízezer kilométerrel nyugatra, az aranyláz helyszínére. Itt nincs más dolgunk, mint telepeseinkkel működő kolóniákat alapítani, ahol van whiskey, brandy, hús, férfierő és persze ezüst meg arany – mindezt a hajdani Caesar/Pharaoh/Zeus címeket tartalmazó játéksorozat (roppant kreatív nevén City Building Series) nyomdokain haladva. Az említett városépítgetős játékokból valamikor 2008-ban jelent meg az utolsó epizód, az amúgy felejthető Immortal Cities: Children of the Nile, úgyhogy már épp ideje volt, hogy kijöjjön valami.
Mit is lehetne a játékról írni? Minden városunk azzal kezdődik, hogy van egy poros országút, amellett egy raktár, benne némi nyersanyag meg készpénz. Kijelölünk telkeket, ahol a büdös, műveletlen, ám szívós telepesek felhúzhatják előbb csak sátraikat, majd ahogy halad az idő és fejlődik a város, viskóikat és emeletes házaikat. Közben mindenféle nyűgjeikkel ostromolják az egyszeri polgármestert, azaz minket: kell nekik még több alkohol, bútorok, ruhák, néha iskola meg templom. Cserébe vállalnak munkát a farmokon, a gyárakban, és ami a legfontosabb: hetente kicsengetik a bérleti díjat, amiből jó polgármesterként munkahelyet teremthetünk. Hát ennyi lenne a gazdasági körforgás, persze vannak még apróságok, tudunk kereskedni, bejön az olcsó konzervhús, kimegy az arany, a különbség pedig vaskos profit.
Nagyjából ennyi az 1849 lényege, nincs túlbonyolítva a játék. Nincsenek őrült termelési láncok, mint egy Anno 1404-ben, nem kell felhalmozni készleteket, mint a Banishedben, csak le kell rakni a gyárat, amire a nép éppen vágyik, így lesz munkahely és termelés is, a felesleget meg lepasszoljuk a szomszéd városnak. Ha nincs elég munkahely, akkor kocsmát és seriffőrsöt kell építeni, hogy a munkanélküliek ne kezdjenek el lopkodni a gyárakból és a farmokból. Tényleg borzasztó egyszerű a játékmenet, pedig általában azért az ilyen stílusú játékok némileg összetettebbek szoktak lenni. Jellemző, hogy egy sátorból egy szűk év alatt bőven kétszintes városi vityillót húznak fel a derék vörösnyakúak, ami játékidőben durván tíz perc. Néha vannak egyedi miniküldetések, de általában könnyen teljesíthetőek, sokszor az elvégzésükhöz szükséges áruknak a két-háromszorosa már megvolt a raktárban.
A grafika semmi extra, bájosan elavult, 2D izometrikus nézet sprite-okkal (!), kicsit engem a hajdan volt Theme Hospitalre emlékeztetett, de nem is ez a lényeg egy indie játékban. A zene pedig jó kis bluegrass, a redneckség csimborasszója, akinek otthon esetleg van rodeós műbikája, az biztos felpattan rá néhány órácska játék után.
Ami zavart, az a kezelőfelület információhiánya. Sajna nem lehet folyamatosan nyomon követni készleteinket egy külön ablakban, mindig kattintgatni kell, ha kíváncsiak vagyunk valamire, miközben ráadásul megáll a játék; ez problémás lenne, ha nem lenne úgyis csordultig tele a raktár mindennel a tizenharmadik perc végére. Fura bugok is színesítik a játékot: ha nincs út, akkor értelemszerűen nem tudják elvinni a termelőegységek a cuccokat a raktárba, ez érthető, DE. Nem kell összekötni az utat a raktárral, elég, ha csak húzunk 1 négyzetrácsnyi utat a gyár vagy a farm elé, a játék úgy veszi, hogy megvan az összeköttetés. Vicces.
Az 1849 teljesen átlagos játék. Nem rossz, nincsenek benne őrületes hibák. A játék nincs jól kiegyensúlyozva, nincs túl nagy kihívás, de összességében aranyos, szerethető, egyszerű program. Arra jó, hogy egy órát elszórakozzon vele az ember néha, de ne számítsunk Caesar vagy Pharaoh szintű összetettségre. Steamen csak pár euró, annyit simán megér.