Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Guild Wars Eye of the North (Ismertető)
Nekem van egy accountom és jó árban el is adnám minden kieggel aztán a bankban sok minden jó tökéletesen megéri az árát akit érdekel az írjon a -ra
Aki nem ismeri a kieget az kapott egy kis képet róla.
Kicsit többet vártam a gwentől.
Mondjuk én csak 18 hónapja kezdtem GW-zni.

Akkor kicsit konkrétabban leírom, mire gondoltam.
Az ismertető első fele a "kiegészítő" szó körül forog.
A megjelenés előtt hónapokkal lehetett tudni, hogy befejező része lesz a történetnek, így:
- 20-as szintű karakterek számára készül
- előzőből következik: nincs kezdőterület és új kaszt
Ezt elég lett volna egy bekezdésben leírni.
20-as szintről: Mivel PvP játéknak készült, ezért rakták ilyen alacsonyra, hogy egy PvE karakter is hamar PvP-képes tudjon lenni (persze ez nem jelent semmit, mert például a képességek nagy részét meg kell szerezni). Azóta a játék 180 fokos fordulatot vett és inkább az "eltöltött idő" > "tudás" lett a jellemző a játékra. Ezért is érzik sokan úgy, hogy kevés ez, főleg akik nem a kezdetektől játszanak.
1.) Hall of Monuments-ről egy szó se esett, pedig ez a leglényegesebb része a kiegészítőnek. Ezáltal lehet átvinni a karakter elért eredményeit GW2-ben (és ott valami plusz dolgot kapunk majd). Most ez ad sok embernek célt, hogy minél több elért eredménye legyen, mire GW2 megjelenik.
2.) PvE képességek megemlítése. Pl. rejtett kincsek felfedése a dungeon-ökben.
3.) GW2-ben játszható fajok megismerése.
Remélem így érthetőbb, hogy mit is akartam mondani az előző hozzászólásommal.
Úgy látszik árt az embernek, ha már 3 éve ugyanazzal a játékkal játszik.

Ha minden apróság meg lenne említve a cikkben, akkor nem ismertetőnek, hanem folytatásos teleregénynek hívnák
Az "ősrégi dolgok" és a "túl egyértelmű dolgok"-nál a "dolog" szó heves ismételgetésén kívül nem igazán értem mire gondolsz-egy játék negyedik felvonásánál táncsak ki kell térni az előzményekre is, lévén volt bőséggel.
A "fejezet" és a "kiegészítő" közti különbség lehetséges, hogy mindenkinek egyértelmű, azonban a cikken is említett pr kliséken túl is van élet, amikor is az ember erőteljesen szkeptikussá válik az efféle hangzatos elnevezésekre. Definiálhatnák "Törpapának" is a GWEN-t, az sem változtatna a tényleges jelentéstartalmon...

Nem is volt az "high"
Cikkre reagálva, a kiegészítő lényegéről nem valami sok derül ki.
Inkább csak lehúzások vannak benne, amik már ősrégi dolgok vagy túl egyértelmű dolog, amit nem hajlandó az ember megérteni (pl. fejezet és kiegészítő közti különbség).

Istenem, hogy hiányzik a GW
Régi guild, meg amikor még a high society-be tartoztam :\
Régi guild, meg amikor még a high society-be tartoztam :\Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !
Ez a téma az alábbi cikkhez kapcsolódó hozzászólásokat tartalmazza:
Guild Wars Eye of the North (Ismertető)
Guild Wars Eye of the North (Ismertető)
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 11:34
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [7]
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8307]
- 18:44
- Onimusha: Way of the Sword teszt – A Capcom újabb legendás szériát támasztott fel [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]