"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Dome-tábor a Balatonon ^^
Szállással kapcsolatban meg lehet igazad van, szal 4 embernek nem adnak ki egy 10-12 fős szobát... Pálkövén tudtam volna 7 ágyas faházakat baromi olcsón, csak hát még 5-en se lettünk volna meg... Másrészt Pálköve azért kiesik mindenhonnan közlekedési szempontból és bulilehetőség se lett volna arrafelé.
Tényleg amit ph mondott, ha vkinek lett volna nyaralója, akkor lett volna ez megvalósítható...
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Faszom, még akár a Coke Club-ot is kibírtam volna minden nap, ha összejön, de úgy tűnik a sors megint közbeszólt.
If I look back I am lost
A nővérem a babaneten szokott chatelni, ahol a nevéből is sejthető, hogytöbbségében anyukák, illetve terhes nők járnak, mégis érdekes módon ezek az emberkék tudtak találkozót szervezni BP-n, a Millenáris Parkban a nyár kellős közepén és a képek alapján elég sokan vettek részt rajta, pedig családos asszonyok révén millió más dolguk is lehetett, erre mi van? A Dome-tagok, akik közül többen évek óta idejárnak nem képesek egy ilyen esemény iránt még csak egy fikarcnyi érdeklődést sem mutatni, pedig itt az átlagéletkor szerintem nem több húsznál és nem hiszem, hogy mindenki egész nyáron diákmunkával töltené az idejét vagy ha mégis, ne tudna két-három napot rászánni azokra, akikkel nap, mint nap társalog. SZVSZ az akaraton múlik minden, ami itt a többségből hiányzik.
Tavaly eti telkén lettünk volna, de valóban csak telek volt, s sátrazni kellett volna, amitől aztán visszariadt mindenki, nah meg elegendő sátor se jött volna össze...
Viszont akkor hivatalosan is lefújnám ezt az eseményt, sajnos megint úgy jártunk, mint tavaly. A következtetéseket minden érintett vonja le saját magának...
És természetesen jövőre ilyen már nem lesz, utolsó próbálkozásunk volt egy ilyen Dome-os nyaralás megszervezése.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Konkrétan ez a hely egész jónak tűnik, csak ugye 25000Ft négyfelé osztva az bizony 6250Ft, ami igencsak sok lenne fejenként SZVSZ.
Én is eleve úgy láttam, hogy elég reménytelen ez az egész, már eleve az, hogy heteken keresztül jóformán te, Sturm, meg én írogattunk ide, Mattnek meg a hírét se láttam és nagy volt a lelkesedés, valahogy sejtettem, hogy ez lesz a vége.
Az az igazság, hogy nyáron, amikor haverok otthon vannak, akkor sokkal egyszerűbb telefonálni néhányat, aztán menni valahová házibuliba, strandra, nyaralóba, és ehhez képest túl nehéz összeszedni az ország minden részéről az embereket...
If I look back I am lost
Persze ebben van a megoldás kulcsa. A családi nyaralást, vagy a haverokkal lefoglalt szállást sem mondja le senki, ha már egyszer benne van a pénze. Csak sajnos Dome-szinten nem lehet előre pénzt begyűjteni... :-S
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
If I look back I am lost
Szóval ilyet ne mondj, hogy a szervezés volt szar, ugyanis az volt a szar, amit itt a többi ember (nem) tanúsított segítséget... Szarból nem lehet várat építeni.
Nah mindegy, tavalyhoz hasonlóan idén is levizsgázott a Dome közössége, hogy alkalmatlan egy ilyen rendezvényre.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Meg amúgyis, kértem, hogy segítsen mindenki ötletekkel, hol lenne a legjobb helyszín, de baszott bárki is írni. Ha ennyire nagy a passzivitás, úgy képtelenség egy ilyet normálisan megszervezni. Mindent megtettünk sztem Sturmmal, de van egy bizonyos pont, ahol a többieknek is tennie kell vmit...
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
If I look back I am lost
De okés, legyünk szted is mi a hibásak...
Mondom, többet a kisujjamat nem mozdítom meg semmilyen Dome-os esemény érdekében. Azért, hogy telibeszarják az emberek az egészet, amit értük csinálunk, nem érdemes fáradozni egy tapodtat sem.
Zárható a topic.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
If I look back I am lost
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Viszont így én azt vettem le, hogy most rohadtul nincs kedve senkinek Balatonra menni, csak az elején voltak nagy lelkesedések.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Sturmmal PM-eltünk és abban maradtunk, hogy a több napos lehetőség lefújva, így nem lehet szállást foglalni, hogy sem a létszámot nem tudjuk, sem azt, hogy hány napra mennénk, de még a helyszínre is baszott bárki is tippet adni.
Úgyhogy szombat-vasárnap, spontán szálláskereséssel, már amennyiben összejön... És tényleg utoljára álltam neki bármi ilyesmit is megszervezni. Ebbe kár energiát fleccolni, ha úgyis szarik mindenki az egészre....
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
1. Résztvevők tehát:
- Sturm
- goodboy
- Pyro (2 napra)
- én
- Matt (????)
2. Helyszín hol legyen? Dobtam 2 linket, az ott szereplő szállások közül kéne válogatni.
3. Hány napra menjünk?
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Amúgy még szinte semmi konkrétum nincs, a helyszínben sem állapodtunk még meg, úgyhogy várunk ötleteket tőled is e téren.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Viszont a 7.e sajnos nem jó, este programom van:S De a szombat (meg a vasárnap okés)Szenvedély nélkül a foci halott.
Természetesen én sem minden este a Coke Club-ra gondoltam (pénteken lenne amúgy olyan program, ami engem is érdekel, de akkor még nem vagyunk ott, illetve szombat este vmi Freestyle est lesz), csak ha már ingyenes, miért ne nézhetnénk el? Viszont Siófokon nem tudom, lesz-e olyan szállás, amilyet mi keresünk.
Ezeket nézzétek át.
Illetve ezeket.
Én eddig a balatonberényi Vas Megyei Gyermek és Ifjúsági Üdülőben, valamint a Pálkövei Üdülőszálló - Diákszállás - Turistaszálláson voltam. Előbbi egy nagy kőépület 10-12 ágyas szobákkal, utóbbi pedig sok kis 7 ágyas faházakból áll, de elég ramaty állapotban vannak. A többit nem tudom, hogy milyen.
Mindegyik alatt ott egy telefonszám, azt kellene nektek is felhívogatni, amelyik érdekel titeket. Ugyebár azt kell megtudakolni, hogy
- hány ágyas szobák vannak,
- ha nem töltjük meg teljesen a szobát, bepaterolhatnak másokat is mellénk (nyilván nem szeretnénk),
- mennyi egy éjszakára egy szoba és hogy az fejenként fizetendő, avagy összesen (utóbbi kell nekünk),
- milyen messze van a Balaton (azért 1 km-en belül legyen),
- van-e étkezési lehetőség ott vagy a közelben.
A teljes létszámot a foglalás miatt mindenképpen tudni kéne és akkor el kéne dönteni azt is, hogy hány napot szeretnénk ott tölteni. Nyilván minél többen jönnénk, annál több napot érdemes kivenni.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Azt azért remélem, hogy nem minden estét ott a Coke Clubbon akartok tölteni, bár ez attól is függ, hogy milyen lesz ott a zene, meg a tömeg?! Zavaró vagy csaj lightos és lehet mellette diskurálni.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
A dohányra illetve a szénre pedig majd beleadná mindenki a részét. 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Én egyszer Szigeten, bnővel röhögve kibírtuk a vihart, és örültünk, hogy nem nagyon hallanak. 

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Chef : -You shouldn't have done that Stan. / Stan: -Why? / Chef: -Because now it's on!
Ha magad is ott lennél, te sem élveznéd ennyire. 
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
- Halljátok wazze. Most esett le, a TDK-ban mikor felrobban az épület Maggie Gyllenhaal-lal akkor a kép jobb alsó sarkában egy macska fut ki és látszódik 2,35 secundumig. Úristen, ezekszerint Macskanő lesz az ellenfééél...
- Mi a k***a anyád van?

Amúgy tábortüzet így is lehet csinálni a szállás udvarán, anno táborokban is így szoktuk.
Martin:

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Úgy van igazi hangulata egy tábortűznek. 

Chef : -You shouldn't have done that Stan. / Stan: -Why? / Chef: -Because now it's on!
Másrészt nagyobb biztonságban érezném a cuccaimat egy bezárt épületben, mint szabadon hagyva egy sátorban, meg hát kényelmi szempontból sem a sátor a legjobb..."évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Ami sztem a legolcsóbb megoldás, az egy táborhelyen egy faház vagy egy szoba kivétele lenne. Apartmannal az a gáz, hogy ott fejenként kérik a kvótát, előbbi esetben viszont osztódik a pénz annyifelé, ahányan vagyunk.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Amúgy Siófokon kívül Füred sem lenne sztem rossz. Ott van egyrészt egy elég jó Aquapark, másrészt egy új disco is nyílt.
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Eddig akkor tehát:
- goodboy
- Sturm
- Matt
- Pyro (2 napra)
- és jómagam
vagyunk.
Mattra és Pyrora még azért rá kellene kérdezni.
goodboy: Végülis jó lenne a déli part is e célból, körbe kéne nézni, hol milyen szálláslehetőségek vannak. Sajnos most úgy alakult, hogy én sem szórhatom a pénzt, szal olcsóbb szálláslehetőséget kéne keresnünk. Illetve el kéne dönteni azt is, hogy hány napot legyünk lent?
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 20:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1609]
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]