Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Új Lumia okostelefonok a Microsoft kínálatában [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: Új Lumia okostelefonok a Microsoft kínálatában
Jön a Lumia 435, 532, boltokban az 535 és 535 Dual SIM.
Rámegy arra a 7.8 is, de gyakorlatilag ugyanaz. A 7-es generáció kapufa volt és jó nagy kitolás a vásárlókkal. Ilyet, hogy nem lehetett befrissíteni a 8-ra, szégyen. Persze nyilván hardveri követelményeknek sok 7-es nem felelt meg, de erre előbb kellett volna gondolni.
Tulajdonképpen belépő szinten tényleg elég jó, de a Nokia 710 -esre a win7.5 a legmagasabb verzió, amit fel lehet tenni. Ehhez pedi csak a zune programmal lehet csatlakozni. A zune pedig elég béna. Walószínüleg a win8 -as telefonok már sokkal barátságosabbak.
Ezért is fut olyan jól. De ha piszkálható lenne akkor arra már ott az android. Így sikeresen megtaláltak egy másik célközösséget.
Egyetértek, hogy belépő kategóriában tökéletes választás mind árban, mind tudásban. Egyetlen hátránya, hogy elég zárt rendszer, nem tudsz belepiszkálni, mint a droidba.
Nagyon nem tud belekontárkodni, hiszen szerintem ugyan azon a helyen gyártják le a készülékeket, design-ban egyezik a korábbi modellekkel, és az a gyanúm, hogy nem is óhajtanak változtatni rajta, másrészt az oprendszert eddig is ők adták.
Korábbiakhoz:
Amúgy szerintem nagyon jó kis ketyerék az android és iphone mellett. Én android párti vagyok mert szeretem, hogy lehet bütykölni és mindennel kompatibilis, bátyám apple követő, mert szereti az egyszerű kényelmes és igényes dolgokat, szüleimmel pedig wp-t vetettem mert nem kell rajta sok mindent állítani és szerintem ma ezek a legkönnyebben kezelhető telefonok. 1-2 hónap alatt teljesen hozzá tudtak szokni.
Anyukámnak egy ilyen lumia 520-asa van és ahhoz képest, hogy kb 10-ért tudtuk elhozni szolgáltatótól, nagyon jó telefon.
Szerintem belépő kategóriában most a wp telefonok a legjobbak, mert a minimális követelmény miatt mindegyik pazar sebességgel fut.
Korábbiakhoz:
Amúgy szerintem nagyon jó kis ketyerék az android és iphone mellett. Én android párti vagyok mert szeretem, hogy lehet bütykölni és mindennel kompatibilis, bátyám apple követő, mert szereti az egyszerű kényelmes és igényes dolgokat, szüleimmel pedig wp-t vetettem mert nem kell rajta sok mindent állítani és szerintem ma ezek a legkönnyebben kezelhető telefonok. 1-2 hónap alatt teljesen hozzá tudtak szokni.
Anyukámnak egy ilyen lumia 520-asa van és ahhoz képest, hogy kb 10-ért tudtuk elhozni szolgáltatótól, nagyon jó telefon.
Szerintem belépő kategóriában most a wp telefonok a legjobbak, mert a minimális követelmény miatt mindegyik pazar sebességgel fut.
Mióta a Microsoft kezébe kerültek a jogok, azóta valahogy kevésbé bízom a Lumia telefonokban. Csak remélni tudom, hogy ezek még a Nokia által kitaposott ösvényen létrejött telefonok és nem kontárkodott bele nagyon a Micro.
Hja igen, az enyem mar win8-as. Akkor azert. Mondjuk csengohangot nem is allitgattam. De tartom hogy overall a rendszer nem rossz. par aprosag biztos van, meg megszokas kerdese.
Megvan ennek a "zártságnak" is az előnye és a hátránya is. Oprendszer választásakor nem árt tisztában lenni vele, és akkor nem ér meglepetés.
A zune csak a 7.0-7.5 Windowsos telefonokhoz kell, ami annál frisseb, ott mehet a külső program nélküli másolgatás.
Viszont a csengőhangok módosításának megoldása a mai napig egy rakás szar.
Viszont a csengőhangok módosításának megoldása a mai napig egy rakás szar.
horrorgeeks.blogspot.com
Csengőhangot úgy lehet beállítani, hogy kell csinálni egy max 40 sec mp3 fájlt, majd a fájlt egy szerkesztöprogrammal meg kell szerkeszteni úgy, hogy az zene műfaja "ringtone" legyen. Majd ezt a file autómatikusan megjelenik a csengöhangok között. Ezzel ugyan az a baj, mint a Zune programmal. Nincs csengöhang választása menüpont, hanem nekem kell rájönni, hogy egy zeneszerkesztő programmal át kel szerkeszteni a zene műfaját, és akkor külön menüpont használat nélkül is megjelenik a csengőhangok között. Sokkal logikusabb lenne egy csangöhang választása menü, és ott kiválasztok egy bármijen mp3 fájlt és kész.
Mondjuk lehet, hogy vannak különbségek, de nekem 930-am van és mindenféle probléma nélkül másolok bármit bárhova, semmit nem kell telepíteni és bár tényleg picit problémás a csengőhang beállítása, de az is csak egy sima másolás (annyi a gond vele, hogy muszáj PC-ről másolni a csengőhangot a mappájába, nem lehet a telefon egy másik mappájáról, de igazából ez egy apróság csak).
Respect is not given. It's taken.
Nekem úgy rémlik tudtam küldeni adatot Zune nélkül is, de már nem emlékszem hogy oldottam meg. Az 520-as tárhelyét mintha látta volna a windows, mikor rádugtam, csak a megfelelő könyvtárba kellett tenni a dolgokat (zene, video). Da majd otthon ránézek.
Nekem egy lumia 710 -esem van, és órákig keresgéltem, hogy hogyan lehet sajat csengőhangot beállítani. Kiderült, hogy internet nélkül lehetetlen. Egy fórumban találtam meg a megoldást. Azonkívül pc -röl szerettem volna adatot küldeni a telefonra. Erre a Microsoft zune nevü programot kell használni. A program müködik regisztráció nélkül is, kivéve az adatmásolás funkciót. De a Zune nem irja ki, hogy miért nem másol adatot. A Zune programban nincs adatmásolás menüpont. Ha regisztrálok, akkor magátol másolja az adatokat, menüpont nélkül. Ha nem regisztrálok, akkor minden megy, kivéve, hogy nem másol adatokat. Ennél elmebetegebb megoldást életemben csak egyszer láttam VI nevű linuxos szövegszerkesztőben.
Ez nem igaz. Tavaly került hozzám egy Lumia 520-as, amolyan tartalék készülék gyanánt és meglepően jó. Elég jó teljesítményt kihoz a Win ilyen kis hardverből is és meglepően gördülékeny és kezelhető az eredmény. Meg is lepődtem.
A windows op rendszer telefonra még nem igazán kidolgozott.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Days Gone Remastered teszt – Szebb napokat látott
- 2. A Clair Obscur: Expedition 33 készítői megszólaltak végre a DLC-tervekről
- 3. A Mafia: The Old Country új előzetese akár a Red Dead Redemption 2-ből is származhatna. Csak szebb
- 4. DOOM: The Dark Ages teszt – Fabula originis
- 5. Földönkívülieknek állítunk szobrot a magyar fejlesztésű Earthlingsben
Legfrissebb fórumtémák
- 13:19
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1489]
- 11:31
- Coming Soon! [9076]
- 10:36
- Disney+ Star Wars [538]
- 10:35
- GG - GameGuess játék [886]
- 10:31
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [44116]
- 09:36
- Hidegháborús taktikázással és sosem látott realizmussal hirdetik az Afterconflictot [hozzászólások] [1]
- 15:13
- Moderátoroknak [17366]
- 09:41
- A Mafia: The Old Country új előzetese akár a Red Dead Redemption 2-ből is származhatna. Csak szebb [hozzászólások] [1]
- 09:38
- Ki mivel játszik mostanában? [8022]
- 14:09
- Földönkívülieknek állítunk szobrot a magyar fejlesztésű Earthlingsben [hozzászólások] [1]