25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Battlefield 1

Alfonzszel
#128 Alfonzszel [44]
Sziasztok, előfizettem a EA szolgáltatására és mégsem tudom letölteni egyik Battlefield-et sem. Folyamatosan ismeretlen hibát ír ki és, hogy próbáljam meg később. Neten utánna olvastam és megpróbáltam mindent, amit találtam. App reinstal, rendszergazda, chance mappa törlés manuálisan és appon belül, vírusirtó kikapcs, Microsoft segédfájlok letöltése. Két féle meghajtóra is próbáltam telepíteni sikertelenül.

Nektek van esetleg ötletetek, mit tehetnék még?

Válasz erre

LordMatteo
#127 LordMatteo [29255]
végre sikerült egy olyan kört nyomni, ahol heavy bomberben összeállt 4 ember akik flying fortresst akartak. én vezettem, mondjuk sose voltam jó pilóta, de kurva jó lövészeim voltak, és egy srác végig javitotta a gépet a kör alatt, úgyhogy nagyon simán uraltuk a levegőt. Senki sem halt meg, nagyon sok pontunk lett, és esély se volt rá hogy leszedjenek minket, pedig rammolni is próbáltak már jópárszor a végén (sinain van is erre elég gép )

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

LordMatteo
#126 LordMatteo [29255]
Ez a 2 óra már úgysem számit, szóval kiegészitem hogy mi az, amikor konkrétan mutogat is a karakter: ha squadleader vagy, és zászlókat vagy egyéb objective-t "spottolsz", akkor az egyrészt kijelölődik a többi squadban lévő számára is, másrészt tetemes mennyiségű pontot lehet ezzel bezsákolni, ha teljesititek a kitűzött célt (zászlóvédésre ez akkor is igaz, ha amúgy a környéken egy árva követ nem dob el senki, de bizonyos ideig a csapaté marad a zászló, automatikusan jár a squad order followed). Nem mellesleg 2-3 értelmes emberrel ha összekerülsz, ezzel már el lehet érni azt, hogy együtt mozogjatok.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: warcat 2017.12.17. 18:31
warcat
#125 warcat [2024]
Jobb későn mint soha,a Q rövid megnyomásával spotolod az ellenfelet,ha a célkereszt rajta van.Nem tűnt fel soha,hogy időnként pirossal megjelölődnek az ellenfelek és ilyenkor illik pár golyót feladni postára feléjük?
Ha konzolon vagy, keress rá a controlleres megfelelőjére.

Válasz erre

Előzmény: duality666 2017.12.17. 17:42
duality666
#124 duality666 [1]
Sziasztok.
Az lenne a kérdésem, hogy videókban látom harc közben rámutat a célra a játékos, mint ha beazonosítaná vagy mi, mi a lényege neki, és hogy tudom behozni már 269 óra játékidőm van, de ez ujdonság

Válasz erre

Dilizs
#123 Dilizs [3308]


Felvettelek Originen. Majd egyeztetünk, de figyelmeztetlek, hogy nem vagyok valami pro gamer!

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2017.11.25. 14:03
LordMatteo
#122 LordMatteo [29255]
Főleg mobilon Chromeot használva biztos lehetsz benne, hogy a kártyaadataidat a Google már letárolta valahogy...

Az üres oldal amit bezártál vszg. a fizetésvisszaigazoló lett volna, csak ugye az nem instant kapja meg az infókat, ezért nem töltött be rendesen. Külön tételként nem jelenik meg utána már, csak simán eléred az összes tartalmat a BF1-ben.

A mail-cserére én is a supportot javaslom. A biztonsági kérdés lényege pont az, hogy aki nem tudja, ne cserélhessen semmi adatot.

Amúgy |-LordMatteo-| (nem röhög, a LordMatteo minden más formája foglalt egyszerűen) a nicknevem Originen, gurulhatunk pár kört majd!

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Dilizs 2017.11.25. 09:27
subject17
#121 subject17 [6403]
Most hirtelen nem tudom, hogy neked van-e lehetőséged megoldani, de szerintem egy gyors supportos beszélgetéssel sima ügy, gondolom elég könnyen igazolod, hogy tényleg a tiéd az account.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Dilizs 2017.11.25. 09:53
Dilizs
#120 Dilizs [3308]
Nem a játékkal kapcsolatos, de lenne egy kérdésem!

Mivel nagyon régen hoztam létre az EA accomat, szerettem volna egy másik e-mail címet beállítani.

Viszon a biztonsági kérdésre a választ már sajnos nem tudom...

Ki lehet ezt valahogy kerülni? Vagy törődjek bele...

Előre is köszönöm a választ.

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Dilizs
#119 Dilizs [3308]
Nah valahogyan csak sikerült fizetnem PayPal-al.

Ezúttal telefonon próbálkoztam (Chrome). Ott is kiírta, hogy párosítsak bankkártyát, de cancelra mentem. Azután feljött egy másik ablak, ahol kiírta az összeget, illetve continue. Gondoltam rányomok, miért ne. Viszont ekkor egy üres oldal nyílt meg mobil chrome-ban, amit be is zártam. Majd a mobilos Origin felületen egy pillanatra egy hibaüzenetet dobott fel.

De viszont kódot nem kaptam. Csak egy e-mailt, hogy megvásároltam...Order historyban is benne van.



SZERK: Most néztem Originben a Premium Pass unlocked! Tehát minden ok!

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2017.11.23. 18:54
Dilizs
#118 Dilizs [3308]
A másik meg, hogy pl steamen vagy bárhol máshol simán tudok vásárolni PP-al bármiféle bankkártya csatolás nélkül...

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Előzmény: Dilizs 2017.11.25. 08:00
Dilizs
#117 Dilizs [3308]
Korábban simán tudtam vásárolni Originről PP-al anélkül hogy megadtam volna bármilyen kártya adatot. De rákerestem neten. Nem egyedi esetről van szó.

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Előzmény: Ricsi1976 2017.11.25. 07:53
Ricsi1976
#116 Ricsi1976 [1864]
Ezt mondjuk én sem értem. Saját magát csuklóztatja :/

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2017.11.24. 20:57
Dilizs
#115 Dilizs [3308]
Na átment a cash. De miután átirányít még mindig bankkártya miatt rinyál... Pedig most több mint elég cash van a PP-on...

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2017.11.24. 20:57
LordMatteo
#114 LordMatteo [29255]
Csak a paypalnak?

Bocs, mindenki úgy létezik az interneten, ahogy akar, de a saját dolgot megnehezitésén kivül sok értelmét nem látom ennek.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Dilizs 2017.11.24. 17:35
Dilizs
#113 Dilizs [3308]
Ha délután utalok PayPal - ra akkor már nem megy át másnapra. De ha délelőtt, akkor igen.

Nem szeretném megadni sehol a bankártyám adatait a neten.

Bízom benne hogy még szombaton is tartani fog az akció...

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2017.11.23. 23:15
subject17
#112 subject17 [6403]
Nekem paypalen sosincs konkrétan pénz, eddig csak steam sírt ezért, originen simán fizettem így. Hozzá van rendelve a kártya, aztán paypalen keresztül levette onnan az összeget.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Dilizs 2017.11.23. 19:07
LordMatteo
#111 LordMatteo [29255]
No offense, de ket napig tart kuldeni a paypalodra penzt esvagy nincs megfelelo kartyad?

Amugy Originen ki szoktak huzni az akciokat szerencsere.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Dilizs 2017.11.23. 19:07
Dilizs
#110 Dilizs [3308]
Ohhh. Hogy baxxa meg a...Pont nincs annyi money a PayPal-omon... :S Remélem még szombaton tartani fog az akció! :S

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2017.11.23. 18:58
LordMatteo
#109 LordMatteo [29255]
Origin.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Dilizs 2017.11.23. 18:56
Dilizs
#108 Dilizs [3308]
Hol sikerült annyiért beszerezni ha szabad kérdeznem?

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2017.11.23. 18:54
LordMatteo
#107 LordMatteo [29255]
Megvettem most 70%-os leárazásért (azaz az ár harmadáért ) a premius pass-t, beléptem egy full ismeretlen pályára, 24-1-be lőttem magam, ezért kiléptem.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2017.11.19. 12:10
subject17
#106 subject17 [6403]
Én az olasznál örültem, hogy végre mehetek gyalogosan egy kicsit, már persze a hülye suit után. Értem én, hogy a BF erénye a vehicle combat, de könnyen besokallok tőle. Ausztrál is emiatt tetszett leginkább.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2017.11.19. 12:10
davkar9
#105 davkar9 [11235]
Ha már pörög az origin acces hónap gyorsan lenyomtam a kampányt. Tankost nem kezdtem újra, trialnál tetszett. Repülős nem rossz, olaszok kuka, ausztrál kalandor kicsit unalmas, az utolsó viszont adta. Kicsit belerondított, hogy a tiszt becserkészése után a denevérhallású páncélos-gépágyús terminátor megkergetett, de összességében ez tetszett legjobban a tankos után.

Multiba is belenéztem. Nem voltak szerverek, de miután végre talált, haltam hármat ezért kiléptem és töröltem.

BG3 vágólap: Shadowheart, Minthara

Válasz erre

-Jozef-
#104 -Jozef- [1920]
Prohardveren is csak a UPC-sek panaszkodnak, velük lesz a probléma.

Válasz erre

Előzmény: Dilizs 2017.05.15. 22:16
Dilizs
#103 Dilizs [3308]
Sziasztok!

Játszik még valaki vele multiban? Már egy ideje nem toltam, de most kedvem lett volna játszani vele. Viszont kb. 2-3 perc játék után ezt az üzenetet kapom: "Server Disconnected - You have lost connection to the session"

Régebben is előfordult, de most minden multimeccsnél, függetlenül játékmódtól; vagy hogy quick match vagy server browserben keresek játékot...

Rákerestem neten, többeknek is van ilyen problémája. UPC modem/router van, amit csak emiatt kikapcsoltam, hátha megoldja, de semmi eredmény...

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Creativ3Form
#102 Creativ3Form [33856]
Ott egyébként a legegyszerűbb recept, ha felrohansz egy ház (vagy viskó vagy mik voltak ott) tetejére, és az ott lévő aknavetővel sorozod. Hosszabb ideig tart, és célozni se olyan egyszerű vele, mint az ágyúval, de nincs azaz isten, hogy ott eltaláljanak. Én is meguntam az első végigtolásnál, hogy állandóan kilőnek, hiába rohanok el mindig másik ágyúhoz, így új taktika után néztem, és ez a tetőn lévő kis gránátvető volt a megoldás. Röhögtem is folyamatosan, hogy ilyen egyszerűen át lehet baszni a játékot, mivel a második végigjátszásnál is ezt a taktikát alkalmaztam, és ott is bejött.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: Peace 2017.02.12. 12:41
Peace
#101 Peace [27655]
Azzal próbálkoztam én is, hogy lövés után átrohantam a másikhoz. De mind1 is, már túl vagyok rajta. Láttam yt-on, amit látni kellett. Tényleg kár, hogy nem tudta tartani azt a szintet, amivel indított, mert az zseniális volt. A hegesztő maszkban mászkálós meg ausztrál öreges pályák már eléggé laposak lettek.

Válasz erre

Előzmény: Ricsi1976 2017.02.12. 11:29
Ricsi1976
#100 Ricsi1976 [1864]
Ha az ágyúkkat használod, egy lövés után el kell onnan rohannod, mert becéloznak és vége. Rohangálni jell egyik ágyútól a másikik. De idővel az összes a levegőbe repül. Kb én is ott tartottam, hogy a 15. próbálkozás után feladom, de végül győzött az igazság.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2017.02.12. 10:50
Peace
#99 Peace [27655]
Kár volt a végéért. Tudom, hogy béna vagyok, de mikor ötödször robbantam fel egy ágyúval az utolsó küldetésen a vonatnál, akkor szépen kiléptem és letöröltem. Megnéztem inkább youtube-on mi a vége. A tankos rész egyértelműen a legerősebb része, a repcsis is még jó poén volt, de onnantól folyamatosan zuhant a színvonal. Amilyen jól indult, annyira unalmas lett a végére. Biztos jó a multi is, de az az, ami abszolút nem érdekel.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2017.02.11. 09:38
Peace
#98 Peace [27655]
GE*I KOMOLY EZ A JÁTÉK!!!!! Én nagyon élveztem ezt a tankos részt!

Válasz erre

Ricsi1976
#97 Ricsi1976 [1864]
A légvédelmi ágyúsba anno beletört a bicskám, azt kihagytam, de végigtoltam, pedig nem vagyok egy nagy FPS rajongó, de ez nagyon szépre sikeredett.

Válasz erre

Peace
#96 Peace [27655]
Tuti nagyon penge leszek bill+egérrel is! Ezért nem ásom elő a controllert.

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2017.02.07. 09:32
Creativ3Form
#95 Creativ3Form [33856]
Az pont az uccsó, szóval arra várhatsz még. Nekem a 2. chapter, a repülős a kedvencem (azt ajánlott kontrolerrel játszani, legalább is a repülős részeket, mivel a bill+egér kombóval nem lehet olyan szép és gyors manővereket véghezvinni), valamint a 4. A sivatagos is jóféle, bár a végén engem már kicsit idegesített.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: Peace 2017.02.07. 06:15
Peace
#94 Peace [27655]
Én meg azt hittem októberben mindenki kivégezte. Én akkor inkább videókártyát vettem.

Válasz erre

Előzmény: VodevilX 2017.02.07. 07:59
VodevilX
#93 VodevilX [11345]
Nehogy azt hidd Azt hiszem a repülős volt a második chapter, amíg repülni kellett, kb addig csináltam meg... egy szép napon majd folytatom

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

Előzmény: Peace 2017.02.07. 06:15
Dilizs
#92 Dilizs [3308]
Én a single részből kb. az első 1-2 pályát toltam. Multit viszont már elég sokat toltam. Új vga-val egyre többet...

MSI B350M PRO-VDH ¤ AMD Ryzen 5 1600x + Cooler Master Hyper 412R CPU cooler ¤ ASUS GTX 1060/6 GB/GDDR5 ¤ Samsung 960 EVO 250GB M.2 PCIe MZ-V6E250BW ¤ 2*8 Gb Crucial 2133 Mhz DDR4

Válasz erre

Előzmény: Peace 2017.02.07. 06:15
Peace
#91 Peace [27655]
Nektek már lerágott csont, de nekem csak most kezdődik! Csak az első pályát vittem végig gyorsan így meló előtt, de ritka jópofa! A sivatagot várom nagyon!

Válasz erre

subject17
#90 subject17 [6403]
EA (és egyéb) fórumok tele vannak ugyanezzel a problémával, ahogy nézem, egyelőre természetesen megoldás nélkül. Max. annyit tehetsz, hogy nem lépegetsz be feleslegesen próbálgatni, amíg nincs hivatalos fix, hogy ne teljenek a trial óráid ezzel.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: jancsi666 2016.11.20. 17:36
jancsi666
#89 jancsi666 [5]
zsír ujj gép, zsír ujj rendszer/driverek!! vírusirtó a windows defender, a netbeállításokhoz meg nem értek !! Viszont akkor a single -nek sem szabadna mennie ha a driverekkel lenne a gond,de az meg megy!! és amúgy meg sima crash!! nincs hibaüzenet!egyszerűen csak kidob vissza az originbe, és ennyi!

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2016.11.20. 17:34
LordMatteo
#88 LordMatteo [29255]
hibauzenet, vagy csak sima crash? drivereket kellene ellenorizni, tuzfal v. virusirto milyen van es engedi e a bfet futni, netbeallitasok is okozhatjak ezt...

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: jancsi666 2016.11.20. 17:25
jancsi666
#87 jancsi666 [5]
NEm,ez NEM kalóz verzió!!!Feltelepítettem az Origin programot,beregeltem/létrehoztam a saját accountomat, előfizettem az Origin Acces-re, és így le lehet tölteni a teljes játékot és vásárlás előtt ki lehet próbálni ingyenessen!!Igaz csak 10óra játékot biztosít, és az oldal szerint "elvileg" a multy player résznek is működnie kellene!!De folyamatossan kidob mind1 hogy multyn belül milyen móddal akarok játszani!!Erre keresek megoldást, de eddig semmit nem találtam

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2016.11.20. 17:18
LordMatteo
#86 LordMatteo [29255]
Boltban vasarolt sajat peldany, vagy valami "occso" oldalrol vetted?

vagy ez a "trial" egy letezo dolog, es nem a kalozverzio viragnyelvi neve?

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: jancsi666 2016.11.20. 14:24
jancsi666
#85 jancsi666 [5]
igen!!teljessen le van szedve!!mind a 40,70giga, és gond nélkül telepítette is!!ami meg majdnem 47gigát foglal!!van origin access -em is, amire tegnap fizettem elő!!oké jó a kampány (single) része is, de nagyon a multyt akartam kipróbálni, de semelyik módban sem indul el!!mindíg mielőtt belépne a csatába akkor dob ki!!A géppel nincs baj mert 55-60 fps van single alatt 1920*1080 felbontáson, medium beállítások melett!!

Válasz erre

stero
#84 stero [770]
Leszedte már 100%-ig? Mert 33%-tól csak a single elérhető.

Válasz erre

Előzmény: jancsi666 2016.11.20. 13:52
jancsi666
#83 jancsi666 [5]
Pc-n játszok!!De nem tudok rájönni hogy mi a probléma.Már próbáltam mindent ami nekem az eszembe jut!!

Válasz erre

Ricsi1976
#82 Ricsi1976 [1864]
Először mutyit olvastam. Túl sok politikát olvasok Elméletileg mennie kellene. Mondjuk PS esetében kell hozzá a PS+ előfizetés. Milyen platformon tolod?

Válasz erre

Előzmény: jancsi666 2016.11.20. 13:23
jancsi666
#81 jancsi666 [5]
Üdv

Olyan kérdésem lenne hogy a Battlefield 1 Trialban nem lehet multyzni??Mert engem állandóan kidob a játék ha el akarom indítani . Vagy ez a gond csak nálam lenne?? A kampány mód gond nélkül megy.

A válaszokat előre is köszönöm

Válasz erre

Skorpio90
#80 Skorpio90 [5498]
Tegnap Domination-ben 100-2-re vertük el a csapatot...

Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!

Válasz erre

LordMatteo
#79 LordMatteo [29255]
Beleraktam már pár órát, van egy-két idegesítő bug, és sajnos a sok parasztot nem tartja vissza a pilóta-kit sem attól, hogy ugrálni elvigye a repülőt... szóval a szokásos, már immunis vagyok ezekre a playerekre.

A 4 elég szar volt szerintem, a 3 korrekt, ez hozza azt a szintet, úgyhogy jó vásár volt, bár a prémium lesz itt is a lényeg gondolom, ami még1x ennyi.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.