Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
300
Egyetértek, a helyén kell kezelni a filmet. Nyilván nem Polanskival kell összehasonlítani. Olyan, mintha a Da Vinci kódot hasonlítgatnánk Tolsztojjal. Mindkettő betűkből áll ennyi...
Úgy lehet odapontozni a legjobb alkotásokhoz, ahogy akármelyik másik filmet: sehogy. Az egész pontozás egy kurva nagy baromság, kb. a FAQ-ban kellen lefektetni a szabályait, hogy milyes ismérvek és kategóriák szerint kell csinálnia mindenkinek és akkor talán még vmi minimális értelme is lenne.
Beleéltem magam a történetbe, a helyzetbe, magával ragadott a lendülete, becsülöm a készítők törekvéseit, stílusbeli következetességüket, kiváló volt a főszereplőválasztás, ill. az audióvizuális élményt sem találtam túlzónak és hivalkodónak, tökéletesen szolgálta a filmet. Ha pedig minden alkotóelemével maximálisan elégedett vagyok és ráadásul még a keletkezett "elegy" tetszik is, akkor vajon hány pontot kellene rá adnom? Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány filmet láttam egynél többször moziban, erre pedig megint el fogok menni.
Aki a "látványos, de semmi több" vonalon halad, az ezt nem fogja megérteni, legalábbis nem valószínű. De ha már itt tartunk, akkor én meg ezt nem értem:"ha már mozi, akkor: Babel, Departed, satöbbi." Vajon mi köze van a Bábelnek a Téglához, akármilyen kontextusban is???

Respect is not given. It's taken.
azt nem értem, hogy miért muszáj mindig odaírni azt, h: akinek nem inge... de majd egyszer megérem azt is, hogy ezt mindenki felfogja.
kifejtenéd, hogy miért adtál erre a tömegfilmre max pontot? egyszerűen nem értem, hogyan lehet ezt odapontozni a legjobb alkotásokhoz...
kifejtenéd, hogy miért adtál erre a tömegfilmre max pontot? egyszerűen nem értem, hogyan lehet ezt odapontozni a legjobb alkotásokhoz...
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
Nyisd már föl a szemem légyszíves!

Respect is not given. It's taken.
arról a "nagy többség" tudja, hogy teljesen kitalált történetek.
viszont a 300 esetében sok embernek fel kell nyitni a szemét, hogy nem több mint egy Tom & Jerry.
viszont a 300 esetében sok embernek fel kell nyitni a szemét, hogy nem több mint egy Tom & Jerry.
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
Jó, akkor most elemzhetné a Batmant, aztán a StarTreket is. Meg a Tom és Jerry-t

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 14:57
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [14]
- 12:11
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]