25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Transformers



Írd ide hozzászólásod:

Razor03
Razor03 [14703]
Amúgy most hogy így a témánál vagyok előszedtem féltve őrzött kissrác korom örök kedvenc Transformers képregényeit, és újraolvastam őket .

Egyébként nekem egy összevisszaságnak tűnek ez a film, mert pl. Skorponok jóval később vette át az uralmat (vagyis kapcsolódott a történethez) tehát az alap sztorihoz nem igazán értem miért kellett hozzácsapni. Helyette fülelőt kellett volna, hisz ő illetve Üstökös volt az aki állandóan Megatron háta mögött ellene szövetkezett.

Kár hogy így elrugaszkodtak az eredeti dolgoktól, de persze így is várni fogom, csak egy kicsit engem is bánt a dolog.

Ja és az a gáz, hogy annyira összetett volt és több szálon mozgott az eredeti történet is (mind a képregények, mind a rajzfilmek terén) hogy azt alig lehetett követni, és összerakni a szálakat. Legalább is én így vagyok vele.

Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!

Vissza