28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Forma 1 2007



Írd ide hozzászólásod:

Anonymus23
Anonymus23 [4532]
De ne legyél már ennyire korlátolt pls. Amikor ezek kereket cserélnek/tankolnak, akkor bizony, mindenkinek be van kapcsolva a rádiója, de ezek közben nem ám, hogy viccet mesélnek, hanem NEM pofáznak. Mert ez a munkájuk. Olyankor bizony a főmufti szava a dötő, és azt minden érintett (természetesen azok akik a kocsi körül vannak, azok MIND) hallja amit mond, és visszafelé is működika kommunikáció, mivel ha gond van, akkro nem árt ha tud szólni az ember.
Éppen ezért rohadt furcsa, hogy felemelt nyalókánál bizony nem indult el. A másik meg az, hogy kb 7-8 másodpercnél bizony sebsségbe tette, szal nem is az volt a gond, hogy nem tudott volna, hanem direkt nem ment. A csapatutasítás ellen 2 döntő érv szól: nyalókás ember viselkedése, Dennis idegrohama. Nekem a második nagyobb súllyal esik a latba, azért ő már egy okat megért ember, aki nem bukik ki mindenen, főleg akkor nem bukna ki, ha így is Mercedes van az 1-2-ben. tehát ott történt valami olyasmi, aminek nem szabdott volna megtörténnie, mert nem így tervezték, és valamit Alonso csinált.
Számomra ez világos mint a fényes nap, egyszerűen logikusan végig kell gondolni az egészet és azt, hogy mennyire tudnak is ezek az emberek számolni, nagyon jól tudják, hogy mit mikor kell csinálni, mi mennyi időbe kerül, na és ebbe a palacsintába szart most bele szerintem Szaronzó.

GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W

Dile
Dile [5900]
Ha a nyalókát felemelik, de a versenyző fülébe azt mondja a főnöke, hogy még ne indulj, várj, akkor szerinted mit csinál a versenyző?

Az meg, hogy mindenki hall mindenkit nevetséges, hiszen akkor nem lehetne érteni semmit a rádión. Mindenki csak azzal van kapcsolatban, akivel feltétlenül szükséges.

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

goodboy007
goodboy007 [9205]
Tavaly volt az egyik versenyen, hogy a nyalókás felemelte a táblát és asszem Alonso el is indult, de még benne volt a benzincső, a hülye meg majdnem fejbebaszta. A pilóta csak előre lát és ő csak a nyalókást látja, csak arra figyel, tehát ha az felemeli, akkor leszarja, hogy nincsenek kész, elindul. El is kellett volna indulnia, de nem indult. Ergo geci.

Vissza

Fórumszabályzat