Fórum » Nem számítástechnikai témák
Csajozás!!!:) - csajok és pasik
Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a másik fél önbizalmának és önbecsülésének egy ilyen húzás milyen jót tud tenni.

Igen, ennél a korosztálynál inkább az számít, hogy megkapja az illetőt, s mikor már az övé, megszűnik a rajongása iránta, s nem tud rá úgy felnézni, mint addig. S minél jobban ragaszkodsz hozzá, annál nagyobb valószínűséggel fognak idő előtt elmúlni az érzelmei, s 1-2 hét után mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül kidobni...
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Na igen, ilyen példát szerintem szinte mindeki tudna mondani a saját életéből. 17 éves lehettem, amikor volt egy lány akivel már évek óta tetszettünk egymásnak, de különböző okok miatt (általában ezek az okok nála álltak fenn), nem jártunk eggyütt. Aztán végül összejött a dolog, majd rövid idő elteltével közölte, hogy meggondolta magát, inkább hagyjuk az egészet. Ilyen előfordul, és nyilván mi is hibásak vagyunk, amiért így alakulnak a dolgok, de általában a lány mondja ki a döntő szót.
"csak akkor is fura ,h 2hétig odavan értem, millio jel mutatja, és utánna hirtelen elhidegül, és ugy gondolja irántam nem tud komolyan érezni. "
Sajnos ez általános jelenség erre a korosztályra, nekem is volt már benne részem
A magyarázatát nem tudom, de egy 15-16-17 éves lány lazán képes erre, hogy szinte egyik napról a másikra megváltoztassa az érzelmeit, mindenféle ok nélkül... Nem tudatosan csinálják és nem is akarnak vele rosszat, egyszerűen egyik nap még szeretnek, másik nap meg már úgy ébrednek fel, hogy semmit nem jelentesz számukra. Talán nem igazi szerelmet éreztek, csak vmilyen gyerekes rajongást, ami messze nem a szerelem érzése, még ha ők azt is hiszik abban a pillanatban, hogy az, s ebben keresendő a magyarázat.
Sajnos ez általános jelenség erre a korosztályra, nekem is volt már benne részem
A magyarázatát nem tudom, de egy 15-16-17 éves lány lazán képes erre, hogy szinte egyik napról a másikra megváltoztassa az érzelmeit, mindenféle ok nélkül... Nem tudatosan csinálják és nem is akarnak vele rosszat, egyszerűen egyik nap még szeretnek, másik nap meg már úgy ébrednek fel, hogy semmit nem jelentesz számukra. Talán nem igazi szerelmet éreztek, csak vmilyen gyerekes rajongást, ami messze nem a szerelem érzése, még ha ők azt is hiszik abban a pillanatban, hogy az, s ebben keresendő a magyarázat."évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Csak... tudom leirtam már, csak akkor is fura ,h 2hétig odavan értem, millio jel mutatja, és utánna hirtelen elhidegül, és ugy gondolja irántam nem tud komolyan érezni.
16 én 18, most nem látjuk egymást tul gyakran, csak hétvégéken,akkor sem mindig, majd augusztusba többet mikor már egyikünk se melozik, aztán mind2 ugyanabba a városba tanulni akkor is mind2 valoszinüleg csak hétvégén látjuk egymást.
Igaziból az bánt, h nekem megmondta h nem én vagyok a hibás sok minden van, zavart,nem érzi magát késznek egy komoly kapcsolatra.Meg h nemtudja késöbb akármi lehet, és aztán bnöjének meg olyanokat mondott amiböl neki az jött le h felejtsem el örökre,de bnője szerint is értelen még ehhez.Viszont amiket nekem mondott abbol lejött h most vége, de ez h örökre...jó én 18 ö 16mind2 változunk még... de akkor is...

"A fiataloknak azt üzenem, élvezzék ki a játék minden pillanatát, mert nagyon hamar vége lesz." - Mario Lemieux
Van egy Zorán szám, aminek a szövege valami ilyesmi: "Hogy értsd, egy pohár víz mit ér / Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell". Szerintem ebben minden benne van.
Amikor azt hisszük, hogy jaj a másik milyen idióta, majd találok nála jobbat, akkor kiderül, hogy egyrészt más lehet, hogy sokkal hülyébb, másrészt még mindig őt szeretjük. És nem utolsósorban, sokszor mi éppen olyan hibásak vagyunk. A büszkeséggel nem megy sokra az ember, maximum szenved tőle.
Csuroach: azért van egy határ, mert ha a lány ennyire nem akar tőled semmit, akkor tényleg jobb, ha tovább lépsz és más után nézel. Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak: a lányok sokkal inkább őszinték a barátnőikkel, mint az ex-pasijukkal. Lehet, hogy téged nem akart megbántani, de a barátnőjének elmondta az igazat, hogy már nem akar veled járni. Jobb most kijózanodni belőle, mint reménykedni feleslegesen! Szerintem.
Hurrá, megvan a 100. hsz-em! Jó tudom, nektek sokkal több van, de nekem ez most a legkerekebb
.

.Vicces, hogy én pont az alattam leírtakhoz hasonlóan szintén attól szenvedek, hogy nem tudok elfeledkezni róla. Annyira ő az az álom, akit az ember keresne...
Őt is zavarja, hogy nem beszélünk, szóval előttünk áll még egy kiadós lelkizés, hogy legalább a barátság megmaradjon. Én már annak is örülnék. Hogy újra szekálhassuk egymást, hogy újra egymásra mosolyogjunk, hogy újra nevethessünk együtt, hogy újra együtt táncolhassak vele.
Szóval egyetértek tigrinchel, meg kell beszélni mindent. Vagy vele, vagy magaddal.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 15:22
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [15]
- 12:11
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]