28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Death Note - The Movie



Írd ide hozzászólásod:

asas01
asas01 [12269]
Aki látta a sorozatot, ne nézze meg, csalódni fog! Pár hete letöltöttem mindkét részt, miután az anime végére értem, elég nagy elvárásokkal estem neki. Nem véletlen: az eredeti verzió zseniális volt, egyből a kedvenc sorozataim közé került, anime-sorozatok közül pedig egyértelműen a legjobb, amit valaha láttam(nem mintha akkora szakértő lennék).
A filmnek csaj az első részéig jutottam, a felétől kezdve pedig csak azt néztem, hogy mikor ér már véget, katasztrofális volt. A történetet részben átírták, de ezzel csak annyit értek el az elkövetők, hogy az izgalom felét ügyesen kicsempészték belőle(tegyük hozzá, hogy ez nem lehetett egyszerű). És a másik fele? Na, azt azzal nyírták ki, hogy egy 37 epizódos sorozatot megpróbáltak 2 órába sűríteni, mégpedig úgy, hogy fontos részleteket kihagytak, így az egyébként mesteri és minden szempontból logikusan haladó eredeti sztori egy rakás marhaságnak tűnik. Lehet, hogy a hiányok egy részét a film hátralévő 1-1,5 órájában pótolták, erre én már nem voltam kíváncsi. A Lightot játszó színész a feladatra mellesleg tökéletesen alkalmatlan, inkább tűnik szerencsétlen mázlistának, mint mindent az utolsó pontig előre kitervelő született géniusznak. Egyáltalán nem alakítja hitelesen a szerepét.
Az egyetlen pozitívum a förmedvényben L, a őt alakító srác nagyon eltalálta a dolgot, talán csak miatta szenvedtem végig a film felét. Ha egyszer készül egy normális remake, őt kell megkeresniük.

Senki ne fizessen ezért, kidobott pénz moziba menni érte.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Vissza

Fórumszabályzat