"A hivatalos battle.net fórumokon Bashiok - a Blizzard közösségi embere - felfedte mi lesz a játékosokkal, miután vesztenek az előttük hőbörgő bossz elleni szkanderversenyen. A régi rendszer szerint ugye visszateleportálódunk a városba és caplathatunk vissza a hullánkhoz. A Diablo III-ban elválasztották egymástól a városban, illetve azon kívül, a vadonban lévő részeket. Szó sincs a város teljes leválasztásáról, azaz a városba rendre visszamászkálhatunk, csupán a nagy küldetések kellős közepén a város helyett a legutóbbi "ellenőrzési pontra" dob vissza a játék. Bashiok szerint jelenleg tökéletesen működik a rendszer és egyáltalán nem zökkenti ki a játékosokat a nagy hentelésből.
A városba visszadobálásnak csupán egy értelme volt: gondolkodásra ösztönözte a játékosokat. Százszor is meggondolták, hogy ész nélkül beugorjanak száz éhes goblin közé vagy inkább szépen apránként küldjék őket a túlvilágra. Persze ki tudja milyen gyakoriak lesznek az ellenörző pontok. Lehet így is a falba verjük majd a fejünket egy-egy elhalálozás után, ugyanis azon még törik a fejüket milyen büntetéssel sújtsák a megnyúvadást." /HW
Respect is not given. It's taken.