28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

FC Barcelona



Írd ide hozzászólásod:

Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Igen, a játék képét illetően nem tudtuk megismételni a tavalyi szezont. Egyedűl az Arsenal ellen láttam azt a MU-t, amit ma is akartam. Teljes mértékben megérdemelte a Barca a győzelmet.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Christoph
Christoph [4806]
Nem fogott ki jó napot a Manchester, de azért ez a szezon nem volt olyan jól sikerült, mint a tavalyi. Mintha nem lett volna meg az a tűz a Manchesterben. Ronaldo pedig nagyon gyerek és nem is fog felnőni.
Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Ennyivel nem jobb csapat a Barca, mint amit a játék képe alapján láttunk. Komolyan, a Pool elleni leégésünknél is szarabbúl játszottunk, pedig ott is siralmas volt, amit letettünk a pályára. Mintha nem érdekelt volna minket, hogy a BL döntőben játszunk. Siralmas, komolyan mondom siralmas. VDS-en múlott, hogy nem lett nagyobb gólarányú Barca győzelem. A spanyol gárda pedig megérdemelte, hiszen félgőzzel is behúzták a meccset.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Vissza

Fórumszabályzat