én tudtam
valoszinüleg azért nem halljátok ezt a dolgot, mivel ehhez nem elég a sztereo hangszoro, hanem 5.1-es kell hozzzá, és am én kiprobáltam, és téll mükszik!azt is hallod merre hörög a szörny, meg ienek...nagyon jol meglett csinálva
Fórum » Beszélgetés a játékokról
DOOM 3
Hmm..Ti ezt tudtátok a Doom 3 -ról?
"A Doom 3 nem a szokásos értelemben keveri a hangokat. Ahogy szinte mindenben, az Id-s skacok e téren is forradalmit akarnak alkotni: ez a fizikai motor által kezelt, felületekről visszaverődő hangok! Nos ez annyit tesz, hogy a fizikai motor úgy számolja ki a hangok irányát, ahogy azok a valóságban is jönnek: a hangok ugye visszaverődnek a felületekről, ezért hallunk például visszhangot. Ezt kell elképzelni a monitor előtt is. A hangok a falak méretétének, helyének függvényében érnek el minket, vagyis ha egy szörny a pálya végén elordítja magát, akkor azt a folyosókról visszaverődve mi is hallani fogjuk, akár a map elején is. Ez elképesztő újításokra ad lehetőséget: képzeljetek csak el egy olyan multi játszmát, ahol ellenfelünk lépteink hangját követve próbálunk rájönni, mégis hová is bújhatott (persze csak azután, hogy az árnyékának nyomát már elvesztettük, ugye...). Ellenben a frászt is ránk tudja hozni, hogyha folyton a hátunk mögé kapkodjuk a fejünket, hogy vajon honnan is hallottam ezt a nyőgést, és vajon mikor ér ide az azt képző lény. A fizikai motor eme részét azonban már csak kifejezetten a sokhangszórós rendszerekhez fejlesztették ki, és itt minimumként az 5.1-et tessék érteni, vagyis ha valaki (hozzám hasonlóan) csak sztereó hangszórókkal rendelkezik, valószínűleg semmit sem fog érzékelni az egészből. Emellett aggasztó továbbá, hogy a real-time számítási módszer igencsak leterheli a processzort, aminek köszönhetően kevesebb erőforrás jut a grafika kiszámítására, és ez nagyban növeli a processzorigényt. Ez főleg akkor lesz idegesítő, ha nem tudjuk kihasználni a megfelelő hangrendszer hiánya miatt. Viszont akinek megvannak a megfelelő eszközei, annak maradandó élményben lesz része a gép elött. A hangok természetesen keverednek egymással, így lehet, hogy bizonyos zörejeket teljesen el fog nyomni egy-egy rakéta okozta robbanás. A szinkronhangokkal azonban nem lesz gond. Mint minden profi alkotáshoz, a Doom 3-hoz is igazi szinkronszínészek kölcsönzik a hangjaikat. A főhős hangja egy Phil Lamarr nevű emberke, aki még néhány szereplőhöz hozzáadja a hangját, természetesen jelentős átdolgozással, így ez nem fog feltűnni senkinek. A GameSpy látogatást tett anno még a Doom 3 hangjainak felvételén, ahol újabb érdekességre derült fény: míg a mai játékok esetéban a hangokat szokás az animációkhoz igazítani, addig itt ez fordítva működik. Először felveszik a dialógusokat, majd a motor hozzáigazítja a hangokhoz az arcmimika animációját. Ehez hasonlót eddig csak a Half-Life 2-ben láthattunk, és már ott is ájuldoztunk tőle. Itt azonban a Source-nál évekkel fejlettebb engine-nel állunk szemben, így elképzelhető, hogy ez sokkal jobban fog itt kinézni. "
Forrás

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]