"Az élet nemi érintkezés során terjedő fertőzés, melynél a halálozási arány 100%"
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Prototype
Nice...már nagyon várom, hogy kipróbálhassam!
Nos kivégezve. Vagyis majdnem, mert credits után lehet folytatni FREE ROAM mode-ban és szabadon aprítani, vagy EP-t gyűjteni hogy kimaxold a képességeket. Nyílt egy olyan opció is new game alatt, hogy újra lehet játszani és Alex minden képessége unlock-olva lett. A végső harc nagyon komoly volt, ahogy öltem a főmonsztert, és közben ketyeg vissza az atombomba számlálója a képernyő tetején!!! 4 másodperc volt hátra, mikor sikerült lefejezni a dögöt, uccsó pillanatban. Tiszta adrenalinbomba volt!
Az az igazság hogy pozitívan ekkorát még soha nem csalódtam játékban! Videók alapján azt gondoltam egy agyatlan lineáris mészárlás lesz mint a doom, csak persze nézdahátam nézetben. Viszont ennél jóval többet nyújt a gém. Óriási a bejárható terep. Egész Manhatten-t körbejárhatod és kedvedre irthatod a népet. Minden egyes alkalommal más volt a város, soha nem botlottam két ugyanolyan sarokba. Mintha az egész valóságból lett volna másolva. Iszonyat változatos. A rengeteg féle event ad egy jókora pluszt a játéknak. Na és persze a legnagyobb erőssége maga a főkarakter, és a brutálisan sok képessége és combo-ja amit kifejleszthetsz. A játék végéig sem unja meg az ember, mert mindig tanulhat valami újat. Nekem még mindig nincs upgrade-elve legalább 8-10 féle képesség, pedig vagy fél napig csak EP-t gyűjtöttem és hagytam a csudába a főszálat.
A játék kb. olyan 80-85%-ánál kezdenek elfajulni a dolgok. A fél város romokban, fertőzöttek küzdenek a hadsereg és a BLACKWATCH embereivel, autók satufékeznek, és próbálnak menekülni, de persze tankok úgyis szétlőnek mindent. Szóval innentől valami kaotikus élmény ahogy az egész város kezd összeomlani, és több 1000 ember és jármű harcol egymással!!! Mondjuk innentől jönnek az olyan küldetések is ahol már majdnem elpattantak az erek a fejemben. Mintha az egész város ellened fordult volna. Minden háztetőről rakétákkal lőnek, 4 helikopter van a nyomodban folyamat, tankok és szuperkatonák kergetnek. Szóval ilyen körülmények között elég nehéz a feladatra összpontosítani. És persze ha menekülőre fognád a témát hogy kicsit regenerálódjon a HP-d, akkor mindig betalál 2-3 rakéta a seggedbe ha futnál fel egy felhőkarcoló tetejére. Szóval itt már eléggé elborult az agyam, de megéri végigvinni, mert nagyon hangulatos a történet. Az emberek memóriájának elszedése, és ezáltal a történet összeillesztése apró kis emlékszilánkokból az még egy hatalmas plusz. Nagyon megdobják a játékélményt ezek a kis bejátszások. Elég kegyetlen némelyik. Száz szónak is egy a vége, a PROTOTYPE hatalmas meglepetés volt számomra, és örülök hogy volt szerencsém kipörgetni. 

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 06:59
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [2]
- 23:39
- Ki mivel játszik mostanában? [8291]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 16:01
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [2]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]