Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Mégis jön a Duke Nukem Forever? (Hírek)
Tudtommal a 3DRealms még tavaly májusban megszűnt, ők nyújtották a dolgot, mint a rétestésztát. Ergo nem velük baszol ki, hanem azzal, aki felkarolta és tényleg megcsinálta 1-2 év alatt.

egyébként szerintem meg nem lenne sikeres, csak a neve miatt. de még ha jó lenne (mondjuk olyan, mint az első hosszabb trailerben amilyen volt, na AZ odabaszott!), akkor sem. én már csak azért is lewarezolnám, és semmi pénzért nem venném meg. nem érdemlik meg ugyanis.
más játékfejlesztők közben kétszer jobb játékokat raktak össze negyed annyi idő alatt (hadd ne említsek egyet se, mindenki gondoljon egy 2000-2010 között megjelent játékra, ami tetszett neki), az egész duke nukem dolgot új fejlesztőknek kell adni, akik 2-3 éven belül letesznek egy közepesen jó, single orientált, de nem Forevernek nevezett epizódot, és csókolom. A Gearbox jó választás, de ez is csak pletyka.
igazából én erről a játékról soha nem raknék ki hírt, mert az utóbbi tíz évben bebizonyosodott, hogy úgysem igaz soha semmi vele kapcsolatban, ha azt írják leállt a fejlesztés, akkor fél évre rá elkezdődik újra, és azt is megírják, úgyhogy csak akkor írnék róla már, ha megjelent.
a hír is csak annyi lenne, hogy:
"Done."
When it's done.
Quoth the raven, `Nevermore.'
Mikor jelenik meg?

horrorgeeks.blogspot.com
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 14:13
- Játék kívánságlisták és várólisták [16]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]