28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mafia 2



Írd ide hozzászólásod:

Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Pedig pont hogy a Mafia az maga idejében nagyon jó ki grafikával rendelkzetett. A Vice Cityvel pedig kár összehasonlítani, mert nem egy évben jelentek meg. De nem is ez a lényeg, hanem az, és ezt felejted el, hogy ezek a folyamatosan érkező kiegészítők az alap játékból lettek kiollózva azzal a céllal, hogy majd minél több pénzt legombolnak a gamerekről. És emiatt undorító, amit csinálnak. Simán belefért volna, hogy ezeket mind benne hagyják, és egy közel tökéletes játék után MÉG kiadnak DLC-ket. De neeeeeeeem, mert ez így egyszerűbb. Kb. 1 év múlva fogja elérni azt az állapotot a játék, amilyennek eleve lennie kellett volna, és ezzel nem azt fogják elérni, hogy az övék lesz minden idők legjobb játéka. Nagyon nem. Minden idők leggusztustalanabb húzása lesz az övék. És a legszomorúbb az egészben, hogy magasból telibe szarják, mert meggazdagodnak belőle. És ha ne adj isten lesz 3. rész, 100%-i biztos vagyok benne, hogy hasonló felfogásban készül majd el.
És persze, más studiok is csinálnak DLC-ket, de azok legalább letesznek egy tisztességes single kampányt az asztalra. Pl. BioWare Mass Effect 2 és Dragon Age. A 2K Czech-nek is minden adott volt, hogy ezt tegyék. Volt rá 8 kibaszott évük, hogy megcsinálják a tökéletes Mafia folytatást. Nem csinálták, és ezen az egyre csak megjelenő DLC-k sem fognak változtatni pont azért, mert ezeknek mind-mind az alapjátékban lenne a helyük.
Hiába imádom az első részt, és hiába szeretem a 40-es 50-es évek hangulatát a 2.-ban, nálam az év csalódása a játék.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

raffin
raffin [563]
Nem tehetek róla,hogy nem jött be nekem a Mafia első része.A történettel minden rendben volt,de a grafikája az idejében sem volt fantasztikus.Vice city mellet meg számomra gagyi maradt.Jelenleg a Mafi 2 kiváló grafika,nekem teljesen bejött a játékmenete,története és él még a játék.Folyamatosan készülnek és jönnek az uj kiegészítők.Ennél jobbat én nem is várhatnák,ráadásul ez teljesen új számomra.Természetesen aki mindegy egyes "DLC" t megvásárol,annak ez hatalmas ki..szás.Én a teljes játékot meg is vásároltam kijátszás után.Tetszett ezért eldöntöttem,nekem ez megéri.
Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
A Mafia első részét, ami 2002-es a mai napig nem felejtettem el, és ezt minden ehhez hasonló trükközés nélkül érték el a készítők. Szóval ha rafinált, ha nem, undorító, amit csinálnak, de ez már a sokadik hsz-ed, ami bizonyítja, hogy ezt nem látod át. Az, hogy te egyszer kirolsz valamit, és utána el is felejted még nem jelenti, hogy mindenki így van ezzel.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

raffin
raffin [563]
"Miért csak utólag jön, miért nem az alapjáték részeként?"

Talán azért,mert már tuti kijátszottuk volna az egészet és már el is felejtettük volna az egész játékot.Így viszont folyamatosan életben tartják az egészet.Van benne pozitívum,a rafinált üzletük ellenére.
balays82
balays82 [14276]
Hivatalosan is jön Joe’s Adventures Dlc.

Amit leírnak, az nagyon jól hangzik. A kérdés a szokásos. Miért csak utólag jön, miért nem az alapjáték részeként? Úgy látszik, a kiadó a "világ legdrágább játéka" kétes címre pályázik.

Vissza

Fórumszabályzat