28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Jövő&jóslatok



Írd ide hozzászólásod:

exidor
exidor [96]
"Nem hiszem hogy a sátántól kapná ezeket az infókat mert sátán nincs."
Ez egy könnyelmű kijelentés. Talán, ha újra elolvasnád azt, amit eddig a sátán természetéről írtam ebben és a másik topicban, újból átgondolhatnád a dolgot. Attól, hogy nem hiszel a létezésében, ő még létezik, bár szeretné, ha az emberek úgy gondolkodnának, ahogy te is, mert így szabadon tevékenykedhet észrevétlenül a hátad mögött. Nagyon sok olyan ember van, aki ráadásul még kereszténynek is vallja magát, de ugyanígy nem hisz a sátán létében. Ez csak azt igazolja, hogy soha nem veszik kezükbe a Bibliát, életüket olyan dolgokra alapozzák, amit mások (pl. papok) mondanak. A Biblia ezt nevezi homokra épített háznak. (Máté 7:24-27) Mit ér el a sátán azzal, ha a háttérben marad? Az emberek Istent okolják minden bajért, minden szerencsétlenségért, és a sátánnak ez réges régi vágya, hogy az Igaz Istent bemártsa a teremtett világ előtt, és így csorbítsa tekintélyét. Végsősoron ezzel nem Istent sodorja veszélybe, hanem azokat az embereket, akik bedőlnek a csalásnak.(Ján 8:44) Soha nem fogja magát nyilvánvalóan megmutatni, neked pedig főleg nem. Ha saját szemeddel megbizonyosodhatnál arról, hogy a sátán létezik, biztos vagyok benne, hogy azonnal segítséget kérnél Istentől. Nem hiszem, hogy leállnál vele tárgyalni. Ezt a "hiszem, ha látom" álláspontot pedig arra használja fel, hogy hatalmas csalásokat vigyen véghez a világban (lásd a korábbi hozzászólásokat).
Nagyon sajnálom, ami történt a családodban. Sátán célja az, hogy szétrobbantsa a családokat. El tudom képzelni a következőket: Eltervezte, hogy tönkreteszi a családotokat. Ezt azon a jósnőn keresztül közölte. A gondolat tehát már el is lett hintve. Azután minden körülményt úgy alakított, hogy a baj bekövetkezzen. A védtelen emberrel képes bábként játszani, képes őket egymás ellen hangolni. Ezzel az egésszel nálatok két legyet is ütött egy csapásra: szétszakított egy családot, és hitelt szerzett a jóslásnak. Nem akarok vájkálni az életedben, de mivel megemlítetted, én is elmondtam amit erről gondolok.

"Szerintem istennek nem az a célja hogy az embereket korlátok között tartsa..."
Mi a korlát? Talán ez? : Nem szabad inni, cigarettázni, a kávé is ártalmas. Nem szabad lopni, csalni, hazudni, nem szabad ezt, nam szabad azt...
Egzsyer valaki megkérdezte a barátját:
- Mi lenne, ha reggel nem innád meg a kávédat?
- Hát, akkor teljesen kómás lennék egész nap.
- És mi lenne, ha egy napig nem gyújtanál rá?
- Áh, ki se bírnám, belepusztulnék.
- És ha nem innád meg a szokásos felest?
- Aaaz kell a jó emésztéshez...
Most a kérdés, hogy ki van korlátok között? Akit odavezetett a szabadsága, hogy már nem tud ezek nélkül élni, vagy aki szabad mindezektől a kötöttségektől (korlátoktól)? És ez csak az érem egyik oldala. Ha egy őserdő kellős közepébe csöppennél, és hirtelen minden oldalról vadállatok közelednének feléd, vajon örülnél-e akkor egy korlátnak, mondjuk örülnél-e egy ketrecnek, amibe beszaladhatnál, és magadra zárhatnád? A tízparancsolat egy ilyen VÉDŐ-korlát. Látszólag korlátozza a szabadságodat bizonyos dolgokban, de valójában megvéd azoktól a veszélyektől, melyek a világban rád várnak. .(Jak 1:22-25) Egyetlen dolog miatt van a törvény: abból tudjuk meg, hogy mi a bűn. A törvény nem szabadít meg a bűntől, de rámutat a bűnre. Ha Magyarországon az autópályán 120-nál gyorsabban hajtasz, a magyar törvények szerint bűnt követsz el. Ha ugyanezt megteszed Németországban, ott ez már nem számít bűnnek, mert nincs rá törvény. Egy jó uralkodó soha nem mond ellent önmagának, gerinctelenségre vallana, ha a saját maga által hozott törvényeket megválto

Vissza

Fórumszabályzat