Fórum » Beszélgetés a játékokról
Diablo III
Mivel tudtuk, hogy ez nem lesz egyszerű, így mindhárman elkezdtük cserélgetni, és tesztelgetni a skill összeállításokat. Én most már úgy érzem, hogy megvan a megfelelő, már csak a gear hibádzik. Vagy egy olyan tápgyár állat ember, aki segít nekem leverni. 

Hát a kivétel nálam nem játszik, mert nem szeretem eldobálni az 5 stack-et

I wish I could have known about the view from halfway down
Természetesen nem folyamatosan ezt kell használni, mindig az adott szituhoz kell átvariálni a skilleket. Belial-nál ez volt az első, amit kivettem.
Persze azon is múlik, hogy ki mit szokott meg és kinek mi a szimpi, én imádom, elejétől fogva használom, és szerintem ez nem is fog változni. Mondju nekem 45k hp-m van, nem 20.
Persze azon is múlik, hogy ki mit szokott meg és kinek mi a szimpi, én imádom, elejétől fogva használom, és szerintem ez nem is fog változni. Mondju nekem 45k hp-m van, nem 20.Nem azzal van gond vele, hogy nem tudok vele játszani, már egészen megszoktam (toltam vele pár kulle run-t), de néha elkerülhetetlenül megöl
Például jön feléd a mortalos mob. A mortal range-en már belül vagy, ezért mögéd dobálja őket. Te lősz egyet, és pont belegurulsz a mortalba. Nyilván megoldható lenne, hogy erre is figyeljen az ember, de mikor 20k hp-val bravúrozik act2-ben, akkor már eleve ezer felé kell figyelni, és nem feltétlen fér bele, hogy még attól is tartanod kelljen, hogy saját spelled kinyír. Vanakinek jó skill, valakinek nem, játék stílus kérdése.
De mondjuk Belialnál szerintem iszonyat nagy hátrány, rálősz az egyik addra és belepörögsz a másikba. És mivel rohadt sokan vannak, szinte esélytelen máshogy.
Viszont az vicces, hogy Kulle minden spellt megfogó homok ajtóin is simán át lehet lőni vele. Öltem úgy elit packet, hogy ők az egyik oldalról lőtték az ajtót, én meg a másik oldalról őket...

Egyből sebez, átlő falon és a legtöbb tereptárgyon, egyszerre 3 mobot sebez, ennél jobb skillje szerintem nincs DH-nak. Meg kell tanulni vele játszani, és akkor nem lesz gond, hogy hova lök. Nekem minden nap kismilliószor menti meg az életem, és szinte végig ezzel ölök act 1-ben is infernon. Az egérpozícióra meg van egy nagyon jó megoldás. Én jobb klikken használom az evasive-et, és így nem kell se célozni se szórakozni, csak nyomva tartani a mob feltételezett irányába, és még akkor is sebzi, ha nincs képernyőn belül. 

Én se szeretem az Evasive Fire-t, de a cast time-jával szerintem semmi nincs, pont annyi, mint a többi lövésnek. Ráadásul annyival jobb is, hogy egyből sebez, nincs repülési ideje, mint a többi lövésnek, ami nagyon hasznos pl. bogarak ellen, vagy bármi gyors mob ellen.
Az ellökést utálom rajta, mert amint hátralök, az eddigi egérpozícióm már nem mobra mutat, de én még kattintok, mert épp lőttem, és ezért elindul visszafelé, és meghalok. Avagy beleperdít mortalba/lézerbe stb.
Tegnap én is próbálkoztam Belial ellen a DHm-mal, a 2, fázis sajnos rohadt nehéz, így csak 2x sikerült eljutnom a 3.-ba, ahol először az aoe tűz ölt meg (amiről elfeledkeztem, mert rég jártam ott), utána pedig mikor már levittem kb 3% hp-ra, akkor túl hamar nyomtam meg a smoke screent, és lejárt mielőtt becsapott volna az ütése
(19k hp 39k dps)

(19k hp 39k dps)I wish I could have known about the view from halfway down
De pont ezaz, hogy Evasive Fire-nek relatíve lassú a cast time-ja és egyszerre nem lehet többféleképpen lőni, akkor meg inkább a Primary/Secondary skillemet használom.
Most próbálom belőni RMAH-t, de a kib@szott SMS nem akar megjönni egyik telefonomra sem.
Mások is panaszkodnak erre a Tech fórumon.
Most próbálom belőni RMAH-t, de a kib@szott SMS nem akar megjönni egyik telefonomra sem.

Mások is panaszkodnak erre a Tech fórumon.
Ha még nem láttad a hell-t, akkor tökéletesen megértem, amit írsz. Onnantól kezdve fog menni a sírás. Nekem még nagyon jól jönne +2-3 slot, az biztos. Evasive fire nekem a secondary, annál jobb támadó skillt el sem tudok képzelni. 45%-os szögben mindent elpusztít, és mocskos jól sebez, persze ehhez kell is alapsebzés rendesen, arról nem is beszélve, hogy hatred-et generál. Primary az továbbra is a kedvenc rapid fire 5 hatred-es rúnával, annál gyorsabb és pusztítóbb sebzés nem is kell 1 ellenfélre koncentrálva. Infernoig konkrétan el lehet bohóckodni, bár nekem Hell-en már be kellett tennem a frost-os elemental arrow-ot, mert anélkül nem ment, és csak néztem, mikor az első zombi csapat bedarált. Infernon meg kell a 3 menekülő skill, de ott is rapid9evasiv-al elvagyok meg a menyétekkel, amik szedik az aranyat. Az a nevetséges, hogy act 1 az már szánalmasan egyszerű, és annyira unom, hogy el sem tudom mondani, de act 2-nél Beláájjjlllnál elakadtam. Oda sajnos sokkal jobb gear kellene.
Imádom, amikor a Treasure Goblin egy Walleres kék pack között jelenik meg
.
Közben sikerült 1078-ra feltornásznom a sebzést Act II végére, bár már Act I óta ugyanazt az íjat használom. Persze ebbe benne van az Archery, Steady Aim kombó is, mellette pedig Vengeance-t használok.
Viszont a skillek felénél egyszerűen nem érzem a késztetést arra, hogy váltsak, az Primaryt és a Secondaryt szoktam váltogatni, a többi már nagyon régóta ugyanaz.
Caltrops, 2 secre stunolós rúnával, Vault úgy, hogy a 2. 50%-kal kevesebb Discipline-be kerüljön és Multishot 20 Hatredre redukálós rúnával.
Illetve a Devices-nél a Fan of Knives-t szoktam mindig fejleszteni, ahogy elérhető egy újabb, de kb. ott is Normal Act II-nél használtam utoljára az aknákat.
Pl. az Evasive Fire teljesen felesleges, nem is sebez túl sokat és mellette nem lehet használni a többi lövőskillt, a Primary, Secondary pedig sokkal többet ér.
A Marked for Death jó volna, de a Vault sokkal hasznosabb vagy a Cluster Arrow se tűnik rossznak, de azzal meg 50 Hatred egy lövés.
Szóval a lehetőségek nagy része felesleges, mert az 5 slotot jobbakkal is fel lehet tölteni, de persze még később változhat, Hellen, Infernon lehet, hogy más lesz hasznosabb.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 15:22
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [15]
- 12:11
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]