Fórum » Beszélgetés a játékokról
Diablo III
Messze az Act1 a legjobb hangulatban, onnantól elég mélyrepülés. Az act 2-től undorodom, nagyon gyomorforgató, az act 3 még kicsit lázba hozott, de már az sem az igazi, az act 4 meg megint csak szinte act 2 szint nálam.
No, Act3 is kipipálva. Több behalás nem lett, igaz, most már alaposan odafigyeltem
Ez volt eddig a "legakciódúsabb" fejezet, ha lehet így fogalmazni. (Bár egyelőre hangulatban az Act1 a kedvenc).
Ez volt eddig a "legakciódúsabb" fejezet, ha lehet így fogalmazni. (Bár egyelőre hangulatban az Act1 a kedvenc).
Endure. In enduring, grow strong.
Hálidéjjj lesz még jó darabig, elhiszem, meg rohadt könnyű normál, de azért tegnap mégis sikerült behalnom egyszer (első behalásom). Act3, begyorsított fejszés csontvázak és a robbanós manók (Fallen Maniac) együttese. Annyi történt, hogy itt az éjszakai vihar előtti nyomott időben totálisan bebambultam valamiért kb. egy másodpercre, és - én sem értem magamat - csak a képernyőt bámultam, egérrel nem is kattintottam, semmi, és ennyi elég is volt, hogy leüssenek/lerobbantsanak zéróra. Mérges is vagyok most, de nagyon, mert eddig annyira könnyű volt, hogy biztosra vettem, behalás nélkül meglesz normal végigjátszás, de elbénáztam... izé elbambultam sajnos

Endure. In enduring, grow strong.
Hell-ig hálidéjjj lesz, ne aggódj. 

Normal Act 2 letudva. (Hát igen, kissé le vagyok itt maradva a nagy többséghez képest
)
A patch-ből annyit vettem észre, hogy mintha megszaporodtak volna a sárga cuccok. Kb. három órányi játék alatt bő tucatnyi rare pottyant. (Meg még a patch előtt, Act 2 közepe táján esett egy legendary is. Igaz, a Monkom számára használhatatlan darab) A fejezet főellenfele három sárgát is dobott rögtön, amiből kettő Monk specifikus volt (más kérdés, hogy ócskábbak a már meglévő cuccaimnál.)
Ja igen, meg olcsóbb lett a gem-fejlesztés, illetve a mesteremberek "okítása".
Apropó fejezet főellenfél. Állítólag bedurvították. Én most találkoztam vele először (első végigjátszás) és elsőre lenyomtam simán (persze normál nehézségről beszélünk), de nem nevettem, amikor az egész képernyőt telelőtte zöld trutyival (amit a padlón előre jelez). Azt olvastam, hogy három perc után enrage-el (és azt is csak talán Infernón?) és akkor csinálja ezt, ehhez képest ezt kb. fél perc után játszotta el velem. No persze a Serenity-vel nem tudott mit kezdeni
AH-t egyelőre kerülöm. Elvből nem adok el és nem veszek semmit. Persze normálon még könnyű így élni, később lehetnek majd ebből problémák.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 10:03
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [3]
- 23:39
- Ki mivel játszik mostanában? [8291]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 16:01
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [2]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]