28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Fradi



Írd ide hozzászólásod:

balays82
balays82 [14276]
A holland szerzemények megkezdték a nem létező áruk törlesztését. Viszony Dibusz és Szatmári is elég sokat tett a győzelemért, ami önerőből nem biztos, hogy menet volna. A védelmet nem szabad így hagyni, mert akkor nagy gondok lesznek. De egyik csapatrész sem volt igazán meggyőző még. Böde is hiába rúgott hét edzőmeccsen kilenc gólt többnyire olyan csapatok ellen, akik nem ismerik, így nem is készülnek rá külön, az NB1-ben várhatóan annyira fogják majd mindig, ahogyan ma is, így meg csak szenved.
Zombori Sándor meg egy vicc szakértőként, nevetséges, amit a Fradi iránti gyűlölettől fűtve művel. Szerinte Szatmári kiállítása jogtalan volt, miközben már az első félidőben le kellett volna zavarni a pályáról. Na mindegy, remélem minél gyakrabban fő majd a saját levében.

Vissza

Fórumszabályzat