Fórum » Beszélgetés a játékokról
Far Cry 4
Előrendelt CD univerzumos példány, végülis nem korongról, hanem Uplayről telepítve.
Gondolom nem bolti verzió?
D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr
Tettem egy próbát vele. Illetve szerettem volna legalább megnézni, hogyan fut. Nekem el sem indul, illetve induláskor black screen és not responding. S ahogy fórumok szólnak erről, ez nem egyedi. Szóval összességében ez is szar lett - na de hát nem aggódom, majd csak kikalapálják..
Be is baszna ha a bugity után ez is játszhatatlan lenne.
Nekem semmi bajom azzal, hogy a FC3-at adják el új környezetben, az remek játék volt, ami jól működik azon fölösleges változtatni. Ez a két év szünet is jót tett, nem érződik rajta, hogy nyúzzák azt a szerencsétlen rókát és pont olyankor jön, amikor már kiürül a szervezetből a 3, de újra kedve lenne hozzá az embernek.

Nekem semmi bajom azzal, hogy a FC3-at adják el új környezetben, az remek játék volt, ami jól működik azon fölösleges változtatni. Ez a két év szünet is jót tett, nem érződik rajta, hogy nyúzzák azt a szerencsétlen rókát és pont olyankor jön, amikor már kiürül a szervezetből a 3, de újra kedve lenne hozzá az embernek.Végre egy Ubisoft játék, ami nem veri ki a többségnél a biztosítékot a megjelenésekor (vagy még előtte), rájuk fért már. Minden működik, tükörsimán fut, és még jól is néz ki, jobban, mint a harmadik rész, bár talán magából a környezetből is könnyebb kihozni olyan dolgokat, amelyektől leesik az állunk. Az első 1-2 órában ez garantáltan meg is történik egy párszor, meg nyilván később is, a térkép teljes felfedezéséig. Az előző részhez képest eddig minimális újítással találkoztam, de ahogyan az már többször is elhangzott, nem több ez a rész, mint egy nagyon tartalmas Far Cry 3 kiegészítő, annak viszont tökéletes.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 19:34
- Szét*** az ideg [5563]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
