Fórum » Nem számítástechnikai témák
Amerikai foci
Hát az AFC döntőről továbbra sem nagyon van véleményem, óriási a kontraszt a két meccs között. Elgondolkodtató, hogy a Broncos ez ellen a Colts ellen vérzett el, még akkor is, ha nekik nyilvánvalóan nem fekszik a Pats stílusa. A Super Bowl kimenetelét nem könnyű megjósolni. Talán a Pats van jobb formában, de a Seahawks rengeteg erőt meríthet a saját tovabbjutásából, meg szerintem Glendale is nekik kedvez inkább.
Az biztos, hogy ez az NFC döntő bekerül az NFL nagykönyvébe. Az első félidőben végig azt éreztem, hogy baj lesz, amiért a Packers nem üti ki a hazaiakat. A számok alapján, meg a mutatott játék alapján nem csak 16 ponttal lehetett volna elhúzni. Arra meg nagyon sok példát láttunk már, hogy a második félidőben új meccs kezdődik, ahol nem számít, mi volt addig. Bár most még erről sem volt szó, hiszen csak a Packers állt le, de a Seahawks nem javult fel látványosan, egészen az utolsó percekig. Amivel még mindig nem mentek volna sokra, ha hirtelen nem kezdenek szerencsésen kijönni minden kétséges szituációból (onside kick, kétpontos kísérlet, Kearse elkapása). Egyáltalán nem kedvelem a Seattle csapatát, de megérdemelték ezt a döntőt. Wilson meg lehet, hogy négyszer is eladta a labdát, de szerintem tegnap mégis jobb játékos lett. Az ilyen meccsekből nagyon sokat lehet tanulni.
Az AFC döntőről egyelőre nincs véleményem, mert csak este nézem meg. Ez van, első a munka.
Az AFC döntőről egyelőre nincs véleményem, mert csak este nézem meg. Ez van, első a munka.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 13:52
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [13]
- 12:11
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]
