28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Rio de Janeiro 2016 - nyári olimpia



Írd ide hozzászólásod:

Barthezz
Barthezz [54676]
Pályarajz Sidi Péterről.

Bevallom őszintén, eddig túlzottan nem követtem a pályafutását azon kívül, hogy tényleg régóta alapembere a magyar olimpiai csapatnak és hogy mindig sokat várnak tőle, amihez képest nem úgy alakulnak az eredményei. Hát teljesen le a kalappal a hozzáállása előtt és nagyon drukkolok neki, hogy a következő olimpiá(ko)n összejöjjön neki az érem!

Ugyanakkor ritkán olvasok kommenteket, bár ne tettem volna ezúttal se. Többen is már megjegyezték, hogy egyszerűen borzalmas ember a magyar, aki kizárólag az érmet, abból is inkább csak az aranyat tudja értékelni - és azt sem mindig. A sok fotel-olimpikon megmondja a tutit, lelúzerezik, a szemére vetik a mentalitását (wtf?), meg hogy a 35 milliós jutalom miatt megremeg, stb., hasonló bullshitek tömkelege, miközben ennek a teljesítménynek a századára nem lennének képesek és magát a puskát nem bírnák 1 percnél tovább megtartani. Önmagában az óriási teljesítmény, hogy állandó, stabil résztvevője az olimpiáknak, az pedig, hogy pontszerző helyen végzett, még inkább az. Jelenleg az adott versenyszámban a világ 5. legjobb céllövője. Ami óriási teljesítmény, a legtöbb sportolói csak álmodik egy ilyen eredményről és nagyon keveseknek adatik ez meg. (Nem beszélve az olimpián kívüli eredményeiről és a nem hivatalos világcsúcsáról.) Erre a sok primitív gyökér meg elkezd lúzerezni... Legyünk már igenis büszkék minden magyar olimpikonunkra!

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"

Vissza

Fórumszabályzat