Endure. In enduring, grow strong.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Baldur's Gate II
A TotSW persze a Tales of the Sword Coast akart lenni, csak elcsesztem a rövidítést, és már nem tudtam szerkeszteni...
Tavaly vittem végig (sokadszorra) a sorozatot, igaz nem PS4-en, hanem hagyományosan, PC-n. Szintén egy "szokásos" paladinnal (én az Inkvizítor alosztályt szoktam kiválasztani).
Ez volt az első alkalom, hogy a Dragonspeart is beiktattam a végigjátszásba. Én azt a kiegészítőt egy közepes iparosmunkának nevezném. Egyszer elment, de ha egy-két év múlva megint nekiugrok egy kis nosztalgiázós újrajátszásnak, akkor már ki fogom hagyni, és csakis a "klasszikus" darabokat (BG1+TotSW, BG2+ToB ) fogom sorra venni.
Egyébként nekem nagy élmény a játék a mai napig! Igaz, még '99 januárjában ugrottam neki először. (Egyetemista voltam akkoriban, vizsgaidőszak kellős közepén, és hát egy fizikai-kémia vizsgát odébb is toltam másfél héttel, mert egyszerűen képtelen voltam a tanulásra koncentrálni, annyira lekötött a játék
Aztán persze 5-össel meglett a vizsga is.) Szóval, nálam van benne nosztalgiafaktor egészen biztosan, de ez a sorozat tényleg a megtestesült cRPG királyság volt a maga idejében.
Ez volt az első alkalom, hogy a Dragonspeart is beiktattam a végigjátszásba. Én azt a kiegészítőt egy közepes iparosmunkának nevezném. Egyszer elment, de ha egy-két év múlva megint nekiugrok egy kis nosztalgiázós újrajátszásnak, akkor már ki fogom hagyni, és csakis a "klasszikus" darabokat (BG1+TotSW, BG2+ToB ) fogom sorra venni.
Egyébként nekem nagy élmény a játék a mai napig! Igaz, még '99 januárjában ugrottam neki először. (Egyetemista voltam akkoriban, vizsgaidőszak kellős közepén, és hát egy fizikai-kémia vizsgát odébb is toltam másfél héttel, mert egyszerűen képtelen voltam a tanulásra koncentrálni, annyira lekötött a játék
Aztán persze 5-össel meglett a vizsga is.) Szóval, nálam van benne nosztalgiafaktor egészen biztosan, de ez a sorozat tényleg a megtestesült cRPG királyság volt a maga idejében.Endure. In enduring, grow strong.
Miközben mindenki a LoU2 miatt "sír" és a CP2077-t vagy a X/PS5-t várja, én nagy lendülettel rendeltem 10 GBP-ért (amennyit már nem szégyelltem érte) egy fóliás BG1-2 PS4 verziót!
Az első rész meglepő módon még magyar feliratot is tartalmaz amit úgy 10 perc után vettem észre, mert nagyon furcsának tűntek a karakterosztály nevek!
Dragonspear-t soha nem játszottam még és a ToB is csak a feléig ment a maga idejében, úgyhogy most a terv, hogy nekiesem és végigviszem a szokásos unalmas paladinommal az egész hóbelevancot!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A PlayStation Plus 2026. szeptemberi kínálata
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. A gamescomon jelentették be, hogy készül a 2020-as fantasy szerepjáték folytatása, a Wolcen 2
- 4. The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás
- 5. Pihenj meg vándor, tedd le kardod harcos! Jövőre jön a gamescomon bejelentett Dungeons & Dragons: Long Rest Tavern
Legfrissebb fórumtémák
- 16:06
- Dőlj hátra, és estimesének nézz meg 20 percet a Tomb Raider: Legacy of Atlantis játékmenetéből! [hozzászólások] [1]
- 14:46
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1626]
- 10:20
- The Blood of Dawnwalker [14]
- 09:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8304]
- 19:31
- The Blood of the Dawnwalker teszt – Éjjel-nappal szívás [hozzászólások] [18]
- 10:37
- Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake! [hozzászólások] [3]
- 14:05
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [91]
- 10:59
- CrossFire és az SLI [393]
- 18:24
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [8]
- 14:56
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [23]