Into the Breach
Szóval van az úgy, hogy megörülsz annak, hogy a téli szünetben lesz időd kijátszani egy nagyobb volumenű AAA címet. Aztán teljesen véletlenül szembejön veled az egyik kedvenc játékod, amit anno rongyosra játszottál Epicen, és miért is ne vennéd meg Steamre is, és játszanád végig ismét.
Ez egy indie játék, ami a sakktábla-alapú turn based stratégia műfaját vegyíti rougelite elemekkel, igencsak élvezetes egyveleget alkotva. A pixel art grafika és az, hogy a teljes játéktér a képernyőnkre korlátozódik, első ránézésre nem sejtet egy bonyolult játékot.* Tutorial sincs, nem is kell, mert pillanatok alatt megértjük a szabályokat.
A sztori szerint, a megavállalatok uralta jövőben az emberiségnek egy új fenyegetéssel kell szembenéznie, a vekekkel, ezekkel a felhőkarcoló méretű, ízeltlábú/csápos rettenetekkel. Mivel az elbukás szinte garantált, egy erre a célra kiképzett, háromfős mech-osztagot küldenek vissza az időbe, hogy rendet teremtsenek. Ennyi. A sztorin amúgy Chris Avallone dolgozott, és sokkal gazdagabb lore-t írt össze hozzá, mint az a játékból sejthető.
*És ezen a ponton muszáj voltam csillagozni, mert senkit ne tévesszen meg az egyszerű sztori és játékmenet. Ez a játék piszok alattomosan veri át a játékost, ugyanis csak az újrajátszások során fogunk szembesülni azzal, milyen komplex rendszerre van az egész felfűzve. Ha elbukunk, az egyik pilótánknak még lesz lehetősége semmissé tenni az idővonalat, és akár egy új mech-osztaggal újra megpróbálni a világmegmentést. Az eredményeinktől függően újabb és újabb osztagok nyílnak meg előttünk, mindegyik osztag esetében teljesen eltérő mechekkel vonulhatunk hadba. Egymástól gyökeresen eltérő taktikát, gondolkodásmódot igényel valamennyi osztag, egy-egy újrakezdés kis túlzással olyan, mintha egy másik játékba csöppentünk volna.
És taktikázni bizony kell, mert hiába látjuk előre az ellenfeleink lépéseit, nem egyszer fognak kellemetlen meglepetést okozni. A pályák véletlenszerűen generáltak, és bár az elsődleges cél az embereink és a civilek védelme, érdemes a mellékküldetéseket is elvégezni, mert bőven kapunk annyi jutalmat, ami segíteni fog az egyre nehezebb harcokban. Ha ez még nem lenne elég, egyes pályákon környezeti csapások, árvíz, vulkánkitörés, "támogató" bombázások és ellenségesre hekkelt harci robotok is fogják könnyíteni/nehezíteni a dolgunkat. A taktikai rész mégis van annyira mély, hogy szinte sosem megy át a dolog szerencsejátékba: rengetegszer lesz ott a megoldás a szemünk előtt, csak meg kell látnunk azt. Ne a vekek ipari hentelése legyen a cél, hanem az, hogy hogyan rondíthatunk bele a körükbe.
Jó volt ez a pár nap kikapcsolódás, az ilyet szeretem, semmi sallang, csak az azonnali játékélmény. A grafikával nekem nem volt bajom, szerintem aranyos, a zene simán átlagon felüli; egyedül a szinkront hiányoltam, így az egysorosok maradnak a képernyőre kiírva. Az advanced edition bőven tartalmaz annyi új kontentet (új pilóták, ellenfelek, küldetések stb.), hogy a játékot ismerőknek is okoz majd sok fejfájást/meglepetést. De most már visszatérek Aloy kalandjaihoz.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
