Nehéz ez, az eredeti öt évados terv is kockázatos volt, mert kétséges, hogy tudták volna tartani a színvonalat, nem beszélve a folyamatos cancel-veszélyről, hiszen a számokat nem hozta a sorozat, ezért inkább jobban jártunk ezzel az egy évaddal, annak minden hátrányával együtt. Esetleg ha két évadot kapnak, akkor kevésbé lett volna feszített a tempó, de ki tudja. Nagyon szeretem Gilroy stílusát (az általa rendezett Bourne Legacy pedig a kedvencem volt az egész filmsorozatból), de azért az ő felelőssége, hogy nehezen indult be az Andor mindkét évada, és nem biztos, hogy több résszel sokkal jobban tudtak volna gazdálkodni.
És bár az Andor a teljességében 11/10 nálam, a második évadban - iX-szel egyetértve - az esküvőt, a dzsungelkalandot rövidebbre vágtam volna, és szerintem a 4-6 Ghormanes előkészületeit, illetve Bix depresszióját is lehetett volna lendületesebbre venni.
Szerintem a Saw Gerrera szál csak azért került bele az ötödik részbe, hogy a fazon ne az utolsó epizódban kerüljön csak elő a semmiből, de nekem tetszettek a paranoiáját és őrület-közeli gondolkodását bemutató jelenetek. (Amikor folyamatosan pofázott Wilmonhoz, miközben az próbált nem felrobbanni a rhydo-lopás közben, legszívesebben felüvöltöttem volna, hogy "kussoljálmárbazdmeg, nem látod, hogy zavarod a fiút?", az kurva jó feszült pillanat volt.

)
Az utolsó négy epizódból hiányolom Mon családját, ha már három részt rászántak az esküvőre, akkor kellett volna egy szembesítés Leidával az utolsó két etap valamelyikében. Perrin és Sculdun exneje legalább felbukkannak, de Perrin esetében az a kár, hogy le akartak forgatni vele és Monnal egy fantasztikusnak ígérkező
jelenetet, ami végül is nem fért bele a kilencedik részbe:
"That was gonna be an interesting moment. Tony [Gilroy] performed it - Perrin just saying, 'I knew what you were up to. This whole time. They talked to me, every week they'd interrogate me, I never said a word. You didn't trust me. You could've trusted me.' And the heartbreak she would feel in that moment, of this guy that she'd pushed out could've been reliable. The double heartbreak of her walking away from her life, thinking she's dropping this deadbeat husband who never supported her, and then the double dagger stab... But that's head-cannon, that didn't happen."
------
Jawsika, iX, nagyon örülök, hogy ti is néztétek!
