Fórum » Nem számítástechnikai témák
Szét*** az ideg
Valószínű én is szélsebessen futottam volna ezek után, pedig nagyon rühellem. 

Csak nagyon lazán kapcsolódik (tanár téma), és egy szomorú apropó hozta fel pont a közelmúltban az emléket:
Múlt héten hunyt el Sasics Szvetiszláv egykori világbajnok öttusázó, aki egy évig általános iskolai testnevelőtanárom volt. Soha nem felejtem el az első közös órát, ahol futást vezényelt, mi pedig a korábbról megszokott laza tempóban megindultunk. Kivárt pár másodpercet, majd elbődült: Szedjétek a lábatokat, a k*rva anyátokat, vagy mindenkit megb*szok!
Hát, szedtük a lábunkat, rögtön pörgősebb lett a futás, persze közben végig ott ült mindenki arcán a döbbenet, mert ilyet tanári szájból még nem hallottunk korábban. (Első félévben volt pár testi fenyítés is - én megúsztam, mert rendesen csináltam a gyakorlatokat mindig -, de arról azután leszoktatták.) Emlékszem, az első félévben mindenki f*sott is tőle (még a versenyszerűen vízilabdázó osztálytársam is gyomorideggel öltözött át tesire), de második félévben (amikorra visszavett azért a terrorból) már eléggé bírtuk. Én - még gimis fejjel - egyszer-kétszer vissza is látogattam hozzá.
Ja, mindez valamikor a '90-es évek első harmadában történt még.

Endure. In enduring, grow strong.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered
- 2. FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk
- 3. Hoppá, az Opening Night Live-on derült ki, hogy készül a Heroes of Might & Magic III Remake!
- 4. A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta?
- 5. A HoYoverse-től a Nodus Fall bemutatójával nyitott az idei gamescom ONL
Legfrissebb fórumtémák
- 15:22
- FRISSÍTVE: Már YouTube-on is kint van! - Befutott a Netflixre a Grand Theft Auto VI beígért nagy játékmenet-bemutatója – nem egy nagy küldetést, hanem sok pici jelenetet kaptunk [hozzászólások] [15]
- 12:11
- Resonance: A Plague Tale Legacy teszt – Végre felvehettük a fonalat [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Ki mivel játszik mostanában? [8292]
- 16:28
- Egy hónap múlva ingyenes frissítésként érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt - Remastered [hozzászólások] [12]
- 14:29
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [89]
- 18:40
- Elhunyt... [2782]
- 08:03
- A Dying Light 2: Renaissance elhozza azt, aminek a játékot a Techland eredetileg szánta? [hozzászólások] [1]
- 20:43
- Közzétették a Call of Duty: Modern Warfare 4 bétájának hivatalos gépigényét, a bétához nem kell majd CoD HQ [hozzászólások] [1]
- 11:26
- Döbbenetes mértékű pénzt veszített a Take-Two a Grand Theft Auto VI szivárgásai miatt [hozzászólások] [2]
- 15:36
- Helyzetjelentés Extra [3409]