28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

FORMA 1 2003



Írd ide hozzászólásod:

Pyrogate
Pyrogate [21953]
Azért ne feledjétek, hogy a múszaki változások csak nyáron, Silverstone után lesznek!!!!!!!!
Ilyen pl. a kézi váltó, ami olyan lesz mint a Cartban, a láb környékén lesz valahol, és nem lehet majd egy gombbal elintézni a váltást. Na meg a kipörgésgátlót is megtiltják, meg a csapat, és a sofőr közötti kommunukációt. Szóval így az idény közben több olyan jelenetet fogunk látni, mint most 2x is, amikor a Williams, és Bar rendelte be egyszerre a pilótáit, akiknek várakozniuk kellett, ráadásul a Bar pilótája fel is tarotta a mögötte lévő Minardit, aki nem tudott kihajtani a szerelésből!

Szerintem azért van szerepe a szabályoknak a verseny izgalmasságához, és itt főleg az üzemanyagra gondolok, emiatt lettek az érdekes időeredmények, és a különböző előzések, kiállások. A Sauber pl. kevés benzinnek indullt, hamar kiment, és ezért lett szerintem Frentzen "csak" hatodik. (vagy 5? Ja és még valami: ha sok benzinnel kvalifikálta volna magát, akkor még ezt a helyet sem érte volna el.
Na meg vajon minek tudható be a sok előzés a verseny közepén??? Ne mondjátok, hogy gumik miatt, mert addigra mindenki ua. használta.

Szenvedély nélkül a foci halott.

Vissza

Fórumszabályzat