Warhawk:
Szerintem ezzel azért nem lehet USA-t védeni, mivel épp ő mondja lényegében a szabályokat, ő irányít és undorító módon kezdett bele ebbe az egészbe!! USA az erkölcs és demokrácia, meg még ki tudja mi mindennek a fellegvára szerintük és akkor most így odamennek háborúzni, meg elkezdenek bombázni egy olyan városban ill. közelében, ahol még 3-4 millió ember tartózkodik, mert olyan szegények, hogy nem tudnak onnan sehova se menni?!?!! Szóval én nagyon nagyot csalódtam Amerikában!!
Nem lenne bajom USA-val, ha akkor amikor megtámadták Irakot nem azt mondják, hogy felszabadítjuk, hanem nyiltan azt, hogy kell az olaj, mert nekünk már fogyóban van!!
Vietnába is ment segíteni annó, hogy bebizonyítsa ki az úr a világon, meghogy megállítsa a kommunista É-vietnámot!! Majd mikor látja, hogy támadásaik erdménytelenek, mondják, hogy ők már csak a védekezésben fognak segíteni Dél-nek! Majd mikor már ott se érnek szart se szépen kivonulnak és szarban hagyják D-Vietnámot!! Gyönyörű !!
Ezt az egész Irak-USA konfliktust is csak USA-nak lehet köszönni, mivel az Irak-Irán-i háborúban Szaddamot segítették, majd mikor Szaddam rájött, hogy USA Irán-t még inkább segíti az ő háta mögött, akor "üzent hadat" USA-nak!! Szóval USA egy amolyan szemből hátbaszúró típus!!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]